Egyre népszerűbb Dél-Koreában a Geuneullo Summer Routes for Walkers nevű navigációs alkalmazás, amely a lehető leghűvösebb útvonalat keresi meg a felhasználóknak. Meghatározza a Nap helyzetét az adott időpontban, számításba veszi az épületek és a fák árnyékát, majd ezek alapján tervezi meg az utat.

Az alkalmazás már a Google Térképet is megelőzte, és az első helyre került a dél-koreai App Store-ban, más országokban azonban egyelőre nem érhető el.

A térképen az utazási idő mellett az is látható, hogy az útvonal hány százaléka vezet árnyékban. A szolgáltatás még azt is megmutatja, melyik ülőhelyet érdemes választani a buszon vagy a vonaton, ha az utas el szeretné kerülni a tűző napot. Az alkalmazás futáshoz is használható.

A fejlesztő egy 23 éves dél-koreai hallgató, aki matematikát és kockázatitőke-menedzsmentet tanul. Az ötletet saját tapasztalata adta: nagy hőségben kellett naponta munkába járnia.

A számításokhoz az OpenStreetMap adatait, valamint az épületekről, az utcák mentén álló fákról és a tömegközlekedésről elérhető állami információkat használta fel. Az algoritmus ezek alapján, a felhasználó helyzetét és a napszakot figyelembe véve állapítja meg a Nap helyzetét.

A szolgáltatás jelenleg kizárólag Apple-eszközökön működik. Az androidos változat ellenőrzés alatt áll, arról pedig egyelőre nincs információ, hogy mikor terjeszthetik ki más országokra is.