Sok találmányhoz hasonlóan a buborékfólia története is egy garázsban kezdődött. Alfred Fielding és Marc Chavannes első ötlete még nem csomagolóanyag, hanem különleges tapéta volt: két polietilén zuhanyfüggönyt ragasztottak össze, a rétegek közé szorult légbuborékok pedig egyedi megjelenést adtak a felületnek. A beatnemzedék hajnalán a bambuszhoz hasonló szokatlan falburkolatok éppen divatba jöttek, a vásárlókat azonban nem érdekelte az új tapéta.

A feltalálók ezután üvegházak burkolására próbálták alkalmassá tenni az anyagot. Bár jó hőszigetelő tulajdonságai voltak, ez az elképzelés sem hozott kereskedelmi sikert.

Fielding és Chavannes mégsem adta fel. Felismerték, hogy a többrétegű fólia törékeny áruk csomagolására is használható, mivel a polietilénrétegek közé zárt levegő csillapítja az ütéseket. 1960-ban megalapították a Sealed Air vállalatot, és megkezdték a Bubble Wrap névre keresztelt csomagolóanyag gyártását.

Az eladások kezdetben szerényen alakultak. Az áttörést néhány évvel később Frederick Bowers, a cég értékesítési munkatársa hozta el. Megmutatta az IBM-nek, miként védheti meg a buborékfólia szállítás közben az akkoriban gyártásba került IBM 1401, az egyik első széles körben használt üzleti számítógép érzékeny mechanikus alkatrészeit.

Az új anyag jobb és kényelmesebb megoldásnak bizonyult a régi újságpapírnál, amely akkoriban népszerű csomagolóanyag volt, valamint az 1970-es években megjelenő polisztirol térkitöltő szemcséknél. Védőképességét független laboratóriumok ismételt vizsgálatai is igazolták. A teszteken betonra ejtést, teherautókon és vasúti kocsikban jelentkező rázkódást szimuláltak, vákuumkamrákban pedig azt figyelték, hogyan viselkedik az anyag légi szállításkor.

A buborékfólia közben a stresszoldás kultikus eszközévé is vált. A buborékok módszeres kipukkasztása mechanikus nyugtató hatásúnak bizonyult, egyfajta kinesztetikus élvezetet kínálva.

A hagyományos buborékfóliának ugyanakkor van egy komoly hátránya: a már felfújt buborékokat tartalmazó, többrétegű polietilén sok helyet foglal szállítás közben. A gyakorlatban tehát levegőt is fuvarozni kell.

A vállalatot 1987-ig irányító Alfred Fielding ezért olyan csomagolóanyagról álmodott, amelyet lapos állapotban lehet a felhasználás helyére vinni, és csak közvetlenül a csomagolás előtt kell felfújni. Elképzelése a 2000-es években vált valóra, amikor a cég mérnökei kifejlesztették a leeresztett állapotban rendkívül kis helyigényű NewAir I.B. anyagot. Buborékjai összeköttetésben állnak egymással, így a fólia a felhasználás helyén könnyen felfújható.

Az új változatnak is van azonban egy komoly hiányossága: stresszoldásra már nem alkalmas.