Tetemekből hulló „hó” táplálja az óceán mélyét
Elpusztult állatok darabjai, ürülék, ikra és algamaradványok hullanak lassan az óceán mélyére. A mélytengeri hó sok fenéklakó szinte egyetlen táplálékforrása.
Kapcsolódó cikkek és érdekességek egy helyen.
Elpusztult állatok darabjai, ürülék, ikra és algamaradványok hullanak lassan az óceán mélyére. A mélytengeri hó sok fenéklakó szinte egyetlen táplálékforrása.
A kaliforniai tengerfenék kőzeteit vizsgáló kutatók 2040 méteres mélységben véletlenül egy hegyesorrú kék kimérát filmeztek le. A „szellemcápának” is nevezett hal valójában egy mintegy 400 millió éve különvált fejlődési ág képviselője.
Az érdes cápa akár 1400 méteres mélységbe is lemerülhet. Angolnaszerű teste, mintegy háromszáz foga és rendkívül hosszú vemhessége teszi különlegessé.
A napfényes felszíntől az abisszális síkságokig egymástól gyökeresen eltérő élőhelyek követik egymást. Bemutatjuk az óceán hat mélységi szintjét, különös lakóit és a fenéken kialakuló „por sivatagát”.
A Chrysomallon squamiferum lábát vasvegyületekből álló pikkelyek védik, réteges háza pedig a biomimetikai fejlesztéseket is inspirálhatja.
A tengerfenékre süllyedő bálnatetem körül új ökoszisztéma születik: előbb dögevőket táplál, majd férgeknek, szivacsoknak és koralloknak ad otthont akár száz évig.
Az Osedax férgek savval oldják fel a bálnacsontokat, táplálékukat pedig szimbionta baktériumaik emésztik meg. Parányi hímjeik a nőstények testében élnek.
Az oxigénminimum-zónákban a legtöbb többsejtű élőlény nem marad életben, baktériumok, medúzák és néhány különlegesen alkalmazkodott állat azonban benépesíti ezt a szélsőséges környezetet.
A tonhal farokúszójának háromdimenziós mozgását utánzó hajtómű 49 százalékkal javította egy víz alatti drón manőverezőképességét a kétdimenziós megoldáshoz képest.