A mai madarak egyik jellegzetes anatómiai sajátossága a rövid, összecsontosodott farokvég, a pygostyl, amely a kormánytollakat tartja. Eddig úgy vélték, ez a képlet a kora kréta idején, mintegy 130 millió éve jelent meg. Egy Délkelet-Kínában feltárt új faj azonban csaknem 20 millió évvel korábbra tolja vissza kialakulását.

A Baminornis zhenghensis körülbelül 149 millió évvel ezelőtt, a késő jura idején élt a mai Kína területén. Egyszerre viselt ősi és a modern madarakra emlékeztető bélyegeket. Mindössze öt összenőtt csigolyából álló pygostylja arra utal, hogy ez a kulcsfontosságú, az aktív és jól irányítható repülést segítő képlet már mintegy 150 millió éve – vagy akár még korábban – kialakult.

## Hol húzódik a határ madár és dinoszaurusz között?

1861-ig viszonylag egyszerűnek tűnt eldönteni, mi számít madárnak: a tollal borított állatokat ebbe a csoportba sorolták. Az Archaeopteryx lithographica felfedezése azonban összekuszálta a képet. A tollas, hüllőszerű élőlényt egyes kutatók nem madárként, hanem nem madárszerű dinoszauruszként értelmezték.

Az elmúlt évtizedekben több tucat tollas dinoszaurusz- és avialafajt fedeztek fel. Az Avialae csoportba a mai madarak mellett őseik és kihalt közeli rokonaik tartoznak. A leletek alapján számos, korábban kizárólag madárinak gondolt tulajdonság mozaikosan, az evolúciós fa különböző ágain alakult ki.

A madarakat és a dinoszauruszokat több közös bélyeg kapcsolja össze, mint amennyi elválasztja őket. Ilyen például a tojáshéj hasonló mikroszerkezete vagy a mozgékony csukló félhold alakú csontja. A különbségek közé tartozik a madárváz sok összenőtt csontja, illetve a nagy mellcsonti taraj, amelyhez az erős repülőizmok kapcsolódnak. Lényegében az aktív, szárnycsapásokkal végzett repülés különbözteti meg a madarakat a dinoszauruszoktól, de a két csoport között nehéz éles határt húzni.

A ma élő madarak között is akadnak kivételek. Az afrikai struccnak nincs mellcsonti taraja, a ritkán és vonakodva repülő dél-amerikai tinamuféléknek pedig nincs valódi, összecsontosodott pygostyljuk. Repülő őseik azonban rendelkeztek ezekkel a képletekkel, és a ma élő repülő madaraknál mindkettő megtalálható.

Eközben több dinoszaurusz is mutatott „madárszerű” bélyegeket. Elképzelhető, hogy a legkorábbi tollas élőlény nem az első madár volt, hanem a dinoszauruszok és a pteroszauruszok közös őse. Az összenőtt kulcscsont, vagyis a villacsont már a triász kori Coelophysisnél megjelent, pygostylja pedig a madarakon kívül a kréta kori Nomingia gobiensisnek és a Similicaudipteryx yixianensisnek is volt.

## Egy galamb méretű késő jura kori állat

Az avialák körében a pygostyl a korábbi ismeretek szerint jóval később alakult ki. A legrégebbi ismert, összenőtt farokcsigolyájú fajok egyikének tartott Fukuipteryx prima 130–120 millió éve, a kora krétában élt. Mivel a mai madaraknál a pygostyl a nagy faroktollak támasza, ebből arra lehetett következtetni, hogy addigra az avialák már aktívan és meglehetősen fordulékonyan repültek.

Az új fosszíliát a délkelet-kínai Fucsien tartományban találták. A faj neve, Baminornis zhenghensis arra utal, hogy az egyetlen ismert típusegyed Csengho megyéből, Fucsienből került elő; a tartomány mandarin nyelvű elnevezése Bamin. A IVPP V33259 jelű példányból csak a koponya mögötti csontváz töredékei maradtak fenn.

A kutatók becslése szerint az állat 140–300 grammot nyomott, vagyis nagyjából galamb méretű lehetett. A paleontológusok figyelmét rögtön felkeltette rendkívül rövid farka, amely mindössze öt, egymással összeforrt csigolyából állt.

A körülbelül 150 millió éves Baminornis pygostylja bizonyos tekintetben fejlettebb volt egyes későbbi, kréta kori madarakénál. Görbült és csak öt csigolya alkotta, míg például a Confuciusornis shifan egyenes pygostylja 11 csigolyából állt.

A mellső végtag függesztőövének felépítése ugyanakkor mozaikos képet mutatott. A támasztékszerű hollócsont és az összenyomott villacsont már modern jellegű volt, ám a lapockák viszonylag rövidek maradtak, a kéz pedig a tetanura dinoszauruszokéra emlékeztető ősi szerkezetet őrzött. Az állat valószínűleg tudott repülni, de a mai madarakhoz képest meglehetősen ügyetlen lehetett a levegőben.

## Új kérdések a madarak evolúciójáról

A filogenetikai elemzés szerint a Baminornis az avialák közé tartozott. Erre utal egyebek mellett, hogy szeméremcsontjainak hátrafelé hajló végei érintkeztek egymással, valamint lapockájának előre nyúló vállcsúcsi nyúlványa. Felkarcsontjának alakja alapján az Archaeopteryxnél közelebb állt a mai madarakhoz, ugyanakkor kezdetlegesebb volt a kréta kori Confuciusornis-féléknél, amelyeknek hosszabb farkuk volt.

A lelet ezért többféle evolúciós forgatókönyvet is felvet. Lehetséges, hogy a Baminornisnál önállóan alakult ki a pygostyl, miközben a mai madarak ősei még hosszú farkúak voltak. Az sem zárható ki, hogy a madárősök farka a jura végén megrövidült, majd egyes leszármazási vonalakon ismét meghosszabbodott.

A felfedezés a Pygostylia nevű csoport meghatározását is megkérdőjelezi. Sankar Chatterjee indiai–amerikai paleontológus 1997-ben javasolta e csoport elkülönítését, hogy a modern típusú, rövid farkú madarakat elválassza a hosszú farkú rokonoktól, például az Archaeopteryxtől. Legfontosabb ismertetőjegyük éppen a rövid, összecsontosodott farok.

Eddig a Pygostylia csoportba a mai madarakat, őseiket, valamint a Confuciusornis-féléket és az Enantiornithes képviselőit sorolták; ezek legkorábban a kréta idején jelentek meg. A csoport legidősebb ismert tagjának a mintegy 130 millió éves Protopteryx fengningensist tartották.

Ha azonban pusztán a pygostyl alapján a Baminornist is ide sorolják, annak további rendszertani következményei lehetnek. Ebben az esetben a Confuciusornis-félékhez közeli, hosszú farkú Jeholornist is a csoportba kellene helyezni. Ez felveti, hogy hosszú farka esetleg atavisztikus, vagyis ősi jelleget rendellenesen megőrző vonás volt.

## Ritkán fosszilizálódtak a korai avialák

Egy modern jellegű farkú „madár” jelenléte 150 millió évvel ezelőtt arra utal, hogy a madarak evolúciójának kezdete még régebbre, talán a középső jurába nyúlik vissza. A korai avialák azonban kicsi, vékony és törékeny csontú állatok voltak, ezért ritkán maradtak fenn a fosszilis leletanyagban.

A Baminornis maradványainak megőrződését mocsaras élőhelye segíthette. Az intenzív üledékképződés kedvezett az állati maradványok fennmaradásának, a fosszíliát rejtő Nanjüan-formáció pedig halak és vízi hüllők gazdag faunáját is megőrizte.

A kutatók ezért további rokon fajok előkerülésében reménykedhetnek. A Baminornis közelében egy különálló villacsontot is találtak, amely nyilvánvalóan egy másik, még fejlettebb avialához tartozott.

A leletet ismertető tanulmány 2025-ben jelent meg a Nature folyóiratban.