A történelemről szóló legendák gyakran azért terjednek olyan könnyen, mert emlékezetesebbnek tűnnek a valóságnál. Beethoven családjától a római lakomákon és Drakula rémtettein át az egyiptomi piramisokig nyolc közismert állítást vizsgálunk meg közelebbről.

## 1. Beethoven anyja szifiliszes volt

Régóta kering az interneten egy történet egy szifiliszes várandós nőről, akinek már nyolc gyermeke van: közülük három süket, kettő vak, egy pedig értelmi fogyatékos. A szöveg szerint aki ilyen körülmények között abortuszt javasolna, az Beethovent „ölné meg”.

A példázat azonban nem felel meg a valóságnak. A legendát Richard Dawkins is cáfolja az „Isteni téveszme” című könyvében. Ludwig van Beethoven nem kilencedik, hanem második gyermek volt, és rendezett családba született. Édesanyja, Maria Keverich ekkor 22 éves volt, és nem szenvedett szifiliszben.

Beethoven bátyja csecsemőkorában meghalt, ami abban az időben sajnos nem számított ritkaságnak. Arra nincs bizonyíték, hogy vak, süket vagy értelmi fogyatékos lett volna. Beethoven anyja valóban hosszas betegség után halt meg tuberkulózisban, de ez 17 évvel a későbbi zeneszerző születése után történt.

## 2. A guillotine megalkotóját saját gépével végezték ki

A nyaktilót Antoine Louis francia sebész és fiziológus, valamint Tobias Schmidt német mérnök alkotta meg. Egy korábbi, Skóciában és Írországban használt lefejező szerkezet, az úgynevezett skót szűz szolgált mintául számukra.

A gépet kezdetben louisette-nek nevezték. Joseph-Ignace Guillotin francia orvos 1789-ben terjesztette a francia Nemzetgyűlés elé a használatára vonatkozó javaslatot, és később róla nevezték el. A korszak kivégzési módjai – az élve elégetés, a megfojtás vagy a felnégyelés – különösen kegyetlenek voltak, Guillotin pedig emberbaráti megfontolásból akarta csökkenteni az elítéltek szenvedését.

A közhiedelemmel ellentétben őt nem a róla elnevezett géppel végezték ki. Túlélte a forradalmat, és 1814-ben természetes halált halt. Vagyis sem a guillotine feltalálója, sem annak áldozata nem volt.

A legenda talán egy ókori történet átdolgozása. E szerint Phalarisz görög türannosz egy üreges bronzbikában égette meg ellenségeit; az áldozatok kiáltásai úgy hangzottak, mintha az állat bőgne. Elsőként állítólag a szerkezet készítőjét, Perillosz kovácsot tette a bikába, hogy kipróbálja a találmányt. Phalarisz bukása után ő maga is ugyanígy végezte. A történetet Diodórosz, idősebb Plinius és más ókori történetírók is feljegyezték, hitelessége azonban a nagy időbeli távolság miatt nem állapítható meg biztosan.

## 3. A rómaiak a vomitoriumban hánytatták magukat

Népszerű elképzelés, hogy a gazdag rómaiak lakomák közben külön helyiségbe, a vomitoriumba vonultak, ahol kihányták az ételt, majd visszatértek tovább enni.

Ilyen szobák azonban nem léteztek az ókori Rómában. A félreértést valószínűleg az okozza, hogy a vomitorium szó hasonlít az angol vomit, vagyis „hányás” szóra. Valójában a latin vomo, vomere ige jelentése többek között „kiárasztani”, „kiüríteni”.

A vomitorium az amfiteátrumok és stadionok átjárója volt. Ezeken keresztül a tömeg gyorsan, nagyobb torlódás nélkül foglalhatta el a helyét, majd távozhatott az előadás végén. Nem hánytatásra szolgáltak.

## 4. Vlad Drakula példátlanul kegyetlen uralkodó volt

Drakula nevét Bram Stoker regénye tette világhírűvé, a vámpírgróf alakját pedig egy valódi történelmi személy ihlette. III. Vlad Basarab – más néven Vlad Dracul és Vlad Țepeș, vagyis Karóbahúzó Vlad – 1448-ban, 1456 és 1462 között, majd 1476-ban uralkodott a mai Románia területén fekvő Havasalföldön.

A Dracul, azaz „a sárkány fia” nevet apjától, II. Vladtól örökölte, aki a Sárkányrend tagja volt. A Țepeș a román țeapă, vagyis „karó” szóból ered.

Az 1486-os „Drakula vajda története” számos hajmeresztő kegyetlenséget tulajdonít neki. A történetek szerint például odaszögeztette a sapkát azoknak a külföldi követeknek a fejéhez, akik nem voltak hajlandók előtte hajadonfőtt megjelenni; ezreket húzatott karóba, majd a holttestek között étkezett; étel ígéretével csűrbe csalta és elégette a koldusokat; a hűtlen feleségeket megnyúzatta, a hűséges, de varrni nem tudó asszonyok kezét pedig levágatta. Még madarak szárnyának letépéséről és egerek játék karókra húzásáról is írtak.

A havasalföldi vajda valóban öletett meg embereket, de kegyetlenségét valószínűleg eltúlozták: nem gyilkolt feltétlenül gyakrabban vagy különösebb módszerekkel, mint korának más uralkodói. Sok történész igazságos fejedelemnek tartja, aki megtörte a havasalföldi bojárok önkényét – körülbelül egy tucatnyit húzatott karóba, nem húszezret, ahogy egyes beszámolók állították. Sikeresen harcolt az Oszmán Birodalom ellen, véget vetett a katolikusok, ortodoxok és protestánsok vallási viszályainak, rendet teremtett Havasalföldön, és visszaszorította a bűnözést. Az viszont aligha igaz, hogy aranyserlegeket helyezett volna a kutak mellé, mert annyira nem kellett tartani a lopástól.

Sötét történelmi képe részben egy névtelen német elbeszélésből ered, amely „A Drakulnak nevezett gonosztevőről, Havasalföld vajdájáról” címmel jelent meg. Nem alaptalan a feltételezés, hogy politikai ellenfelei megrendelésére írták. A turistalátványosságként Drakula várának nevezett törcsvári kastélyhoz, vagyis a Bran-kastélyhoz pedig Vladnak nem volt köze.

## 5. A Holdra vágyó férfit Bajkonurba száműzték

Az interneten gyakran idéznek egy állítólagos 1848-as hírt a „Moszkvai Kormányzósági Közlönyből”. Eszerint Nyikifor Nyikityin polgárt a Holdra repülésről szóló lázító beszédei miatt a kirgiz Bajkonur településre száműzték. A történet azért különösen hatásos, mert később éppen a bajkonuri űrrepülőtérről indult először ember a világűrbe.

Csakhogy ilyen száműzetés nem történt. A történetet Pimenov, a dnyipropetrovszki történeti múzeum munkatársa találta ki. Saját bevallása szerint tréfának szánta, és 1974-ben közölte a „Dnyepr vecsernyij” című lapban. Az 1848-as újság eredeti számában nincs szó Bajkonurról.

## 6. Kleopátra megölette a szeretőit

Egy régi legenda szerint Egyiptom utolsó királynője minden alkalommal új szeretőt választott, az előzőt pedig megölette. Alekszandr Puskin „Egyiptomi éjszakák” című művében is megjelenik az a motívum, hogy a Kleopátrával töltött éjszakáért a férfiak az életükkel fizettek.

A történetet azonban valós bizonyíték nem támasztja alá. Sextus Aurelius Victor ókori történetíró „A híres férfiakról” című művében az olvasható, hogy Kleopátra rendkívül kicsapongó volt, szépségéért pedig sok férfi a halálával fizetett egyetlen éjszaka után.

Lehetséges azonban, hogy ezt a részletet egy késő ókori, névtelen szerző illesztette a szövegbe. A rómaiak erősen ellenszenveztek Kleopátrával, mert Octavianus ellen lépett fel, így a történet politikai célú rágalom is lehetett.

Az sem biztos, hogy Kleopátra valóban olyan káprázatos szépség volt, amilyennek a hagyomány ábrázolja. Nagy valószínűséggel rokonházasságból született: apja XII. Ptolemaiosz Aulétész, anyja pedig az uralkodó nővére és felesége, V. Kleopátra Trüphaina lehetett. A fáraók szokásait követve így igyekeztek megőrizni a királyi vérvonalat.

## 7. A berserkerek légyölő galócát ettek csata előtt

A berserkerek a vikingek különösen félelmetes harcosai voltak. Az „Ynglinga saga” szerint páncél nélkül rohantak csatába, dühöngtek, mint a veszett kutyák vagy farkasok, harapták a pajzsukat, és olyan erősek voltak, mint a medvék vagy bikák.

Egy elterjedt elmélet szerint légyölő galócával idézték elő a harci transzot. A gomba azonban ritka Skandináviában, és nem vált ki agresszív viselkedést. Egyes kultúrák sámánjai látomások előidézésére használták, a harctéren viszont aligha jelentett volna előnyt a részegséghez hasonló állapot, a hallási hallucináció, a színlátás megváltozása, a hányás, a testhőmérséklet emelkedése, az erős izzadás, az arcpír, a remegés, a görcsroham, a pupillatágulat vagy a delírium.

Karsten Fatur, a Ljubljanai Egyetem etnobotanikusa szerint a bolondító beléndek alkalmasabb lehetett erre a szerepre. Ezt a növényt kábítószerként, fájdalomcsillapítóként és álmatlanság elleni szerként is használták. Az is elképzelhető, hogy a harcosok egyszerűen alkohollal bátorították magukat csata előtt.

Mindez azonban csak feltételezés. A berserkerek harciassága akár velük született agresszivitásból és rossz természetükből is fakadhatott. Békeidőben nem szívesen látták őket: „A Pusztai csata sagája” szerint nem szerettek dolgozni, ellenben hajlamosak voltak az öldöklésre és a hőstettekre, ezért hamar teherré váltak környezetük számára.

Valószínűleg nem is teljesen meztelenül harcoltak. Az óészaki serkr jelentése „ing”, a berr pedig „medve” vagy „csupasz” lehet. A „csupasz ing” utalhatott arra, hogy láncing nélkül küzdöttek, de ettől még nem kellett minden ruhájukat levetniük. Ha a szó „medveinget” jelentett, akkor szőrme felsőruházatot is viselhettek, amely bizonyos védelmet nyújthatott a vágások ellen.

## 8. Az egyiptomiak nem tudták megmunkálni és mozgatni a piramisok köveit

A piramisokat rengeteg mítosz övezi. Egyesek szerint az egyiptomiak képtelenek lettek volna megépíteni őket, ezért atlantisziaknak, egy fejlett elődcivilizációnak vagy földönkívülieknek tulajdonítják az építkezést.

Az egyik érv szerint vasból készült szerszámok nélkül nem tudták volna hasítani a mészkövet. A kutatók azonban már régen megtalálták azokat a kőfejtőket, ahol az egyiptomiak kitermelték az anyagot, valamint az ott maradt réz- és kőszerszámokat is.

A fáraó munkásai – nem rabszolgái – rézvésőkkel, fakalapácsokkal, kőütőkkel és kvarchomokkal munkálták meg a mészkövet. A keményebb gránitot, bazaltot és kvarcitot dolerit- és kovakőszerszámokkal formálták; ez több munkával járt, de nem volt lehetetlen.

A tömböket vonszolták, miközben az előttük lévő útvonalat bekenték vagy benedvesítették. Egy XII. dinasztia korából származó falfestményen 172 ember húzza II. Dzsehutihotep csaknem 60 tonnás szobrát, feltehetően faszánon. Egy átlagos, 2,5 tonnás tömb mozgatásához 8–10 munkás is elegendő lehetett.

Az sem igaz, hogy a piramisok minden kövét olyan pontosan illesztették egymáshoz, hogy még egy késpenge sem férne közéjük. A tömböket gipszhabarcs kötötte össze. Ahol nincs habarcs, vagy már kihullott, ott a rések némelyikébe akár egy kar is beférhet.