A 19. század festészetét egymással vitázó, egymásból kiinduló vagy éppen egymást elutasító irányzatok alakították. A klasszicizmustól a romantikán és az impresszionizmuson át a posztimpresszionizmusig más és más választ adtak arra, mit érdemes megfesteni, hogyan kell bánni a színekkel, és mi lehet a művészet feladata.

## Forradalmi klasszicizmus

A hősi, más néven forradalmi klasszicizmus a 18. század végén, a francia forradalom előestéjén jelent meg. Innen ered szabadságszerető pátosza és közéleti hangvétele. Alkotói egy letűnőben lévő esztika eszközeivel dicsőítették az új korszak eszményeit. Témáikat az ókori történelemből merítették, mindenekelőtt a köztársaság kori Rómából, amelyet a polgári erény példájának tekintettek.

## Romantika

A romantika arra ösztönözte a festőket, hogy vessék el az előre rögzített sémákat, és érzéseikre, valamint képzeletükre hagyatkozva alkossanak. Részben emiatt rendkívül sokszínű irányzat lett, amelyet nehéz pusztán technikai jegyekkel meghatározni.

A romantikusok gondosan választották meg az érzelmeket közvetítő színeket, köztük a „szomorú” tónusokat. A természet már nem egyszerű háttér: vad és fékezhetetlen erővé vált, a gyakran elhagyatott táj pedig a lélek tükre lett. A művészek újra felfedezték a középkort, és saját korukat is méltó témának tekintették. Festményeiken helyet kapott a melankólia, a sóvárgás, a levertség és a szerelmi gyötrelem.

## Akadémizmus

Az akadémizmus az európai képzőművészeti akadémiák szabályaira épült. Képviselői az antik mestereket és a korábbi klasszikusokat – például Raffaellót, Rubenst és Poussint – követték. Eszményített szépséget ábrázoltak, nagy súlyt helyeztek a pontos rajzra, a kiegyensúlyozott formákra, a harmonikus színvilágra és a legapróbb részletek tökéletességére. A neoklasszicizmus rajzi fegyelmét a romantika színeivel ötvözték. Az akadémiai festők annál szívesebben ábrázolták a meztelen testet, minél szemérmesebbnek hatott.

## Biedermeier

A biedermeier a század első felének német és osztrák művészete volt, amely főként az iparművészetben érvényesült. Festészete ugyanazokat a polgári értékeket tükrözte, mint az azonos nevű bútorok: szabályos formákat, visszafogott színhasználatot, érzelmességet és az élet apró örömeinek költőivé emelését. A politikai dermedtség is ebbe az irányba terelte a művészeket: a társadalmi nyugtalanság elől a családi idillbe menekültek.

## Nazarénusok

A nazarénusok német romantikusok voltak, akik a középkor és a kora itáliai reneszánsz lelkiségét keresték. A hanyatlónak és nemzetek felettinek tartott klasszicizmussal, illetve akadémizmussal a vallásos szigort és a monumentalitást állították szembe.

Freskókat festettek, a korai mestereket tanulmányozták, a mitológiai témák helyett pedig bibliai vagy történelmi jeleneteket választottak. Cellákban dolgoztak, és eszményeiket nem a természetben, hanem saját lelkükben keresték. Különc csoportjuk a 19. század második felének két egymással szemben álló irányzatára, az akadémizmusra és a preraffaelitákra egyaránt hatott.

## Preraffaeliták

A preraffaeliták a nazarénusok nyomán szenvedélyesen elutasították az akadémizmus szabályait. A középkor és a reneszánsz Raffaello előtti festészetéhez fordultak: a pompa és a monumentalitás helyett szigort és szabályos formákat kerestek. Ezek a neoromantikus művészek kifinomult, elegáns rajzot társítottak telített színvilággal.

A középkori történelem mellett a kortárs polgári életből is merítettek, Shakespeare művei éppúgy ihlették őket, mint az angol tavi költők. A romantikától az érzelmességet, a nosztalgiát és a finom jelképrendszert örökölték.

## Macchiaioli

A macchiaioli toszkán festők csoportja volt, tagjait önálló úton járó itáliai impresszionistáknak is tekinthetjük. Nevük az olasz macchia, vagyis „folt” szóból származik. Technikájuk lényege az erőteljes színfoltok szabad elrendezése volt, amely dinamikus fény-árnyék ellentéteket hozott létre.

Elvetették a vallási és mitológiai témákat, és demokratikusabb tárgyak felé fordultak. Programosan nem műteremben, hanem a szabad ég alatt dolgoztak.

## Realizmus

A realizmus több szempontból is botrányosnak számított. A mitológia, a vallás és a történelem helyett a jelenre összpontosított, ráadásul olyan témákat választott, amelyeket korábban alantasnak vagy közönségesnek tartottak. Mindezeket hatalmas vásznakon jelenítette meg, holott ezt a méretet addig az akadémiai történeti festészet számára tartották fenn.

Politikai értelemben is provokatív volt, mert támadta a képmutató polgárságot. Egységes iskolává azonban nem vált: minden realista festő saját felfogása szerint ábrázolhatta a valóságot.

## Impresszionizmus

Az impresszionizmus azt igyekezett megragadni, miként reagál a szem a külvilág pillanatnyi állapotaira: a változó megvilágításra és a levegő mozgására. Az elkülönülő, határozott ecsetvonások a néző szemében összetett árnyalatokká olvadnak össze.

A módszer a plein air, vagyis a szabadban végzett festés körülményei között alakult ki. A művészek a fény legfinomabb változásait kutatták, és a természetet állandó átalakulásában mutatták meg. Az impresszionizmus a színt a fehér, azaz napfényből levezető tudományos elméletre támaszkodott. Új látásmódot honosított meg, és megmutatta, hogy a szem az emberi agy engedelmes eszköze.

## Pointillizmus

A pointillizmus a neoimpresszionizmus egyik első irányzata volt. Képviselői elődeikkel ellentétben a természetben csupán vázlatot készítettek, majd a műteremben dolgozták ki a képet. A különböző pigmenteket nem keverték össze a palettán, hanem tiszta színeket vittek fel a vászonra apró pontok formájában.

Az alapszín mellé kiegészítő, kontrasztos színeket helyeztek. Abból indultak ki, hogy ezek a néző retináján olvadnak össze, ahogyan a természetben a nap színét és fényét is érzékeljük.

## Divizionizmus

A divizionizmus tudományos alapokra helyezte a színérzékelés vizsgálatát, amelyet az impresszionisták ösztönösen kezdtek el, majd a pointillisták folytattak. A pointillisták számára elsősorban a pontok számítottak, a divizionisták azonban hosszabb ecsetvonásokat és foltokat is elfogadtak. A lényeg az optikai elmélet és a színek szétválasztása volt. Racionális módszerükkel élénkebb képeket akartak létrehozni, és pontosabban visszaadni a fénnyel telített levegő érzetét.

## Esztétizmus

Az esztétizmus lemondott a konkrét történetekről és a tanító szándékról, mert alaptétele szerint a művészet önálló és önmagában teljes. Festői ebben az értelemben Théophile Gautier, Joris-Karl Huysmans és Oscar Wilde kortársai voltak.

A nézőnek nem az ábrázolt tárgytól, hanem a művészet önmagáért való szépségétől kellett érzelmi élményt kapnia. Erkölcsi tanulság helyett többnyire erotikát kínáltak. Olykor azokat a festőket is közéjük sorolják, akik az antik témákban kizárólag a dekadens hedonizmus forrását látták.

## Szimbolizmus

A szimbolizmus a valóságos, racionális, modern, haladó és pozitív világba belefáradt művészetet képviselte. Alkotói egy másik létformára próbáltak utalni: valamire, ami valószerűtlen, homályos és kimondhatatlan.

Ebből fakadt a metaforikus kifejezésmód és a többértelműség, valamint a jelenlegi világgal szembeni tartós pesszimizmus, komorság és melankólia. A romantikához hasonlóan a szimbolizmus is az egész kultúrát átfogó irányzat volt, ezért nem beszélhetünk egyetlen, könnyen felismerhető szimbolista festészeti stílusról.

## Szecesszió

Az art nouveau, liberty, Jugendstil, szecesszió, modernismo vagy egyszerűen modern név ugyanannak a stílusnak különböző országokban használt elnevezése. Elsősorban az építészetben, a belsőépítészetben és az iparművészetben volt jelentős, és arra törekedett, hogy az élet minden területét áthassa és díszítse.

Festészete mindenekelőtt dekoratív: az ornamentikát kifinomult színvilággal és az előtérben megjelenő emberalakok éles körvonalaival kapcsolja össze. Eszmevilága sokat merített a szimbolizmusból, innen ered nőalakjainak gyakorisága is.

## Posztimpresszionizmus

A posztimpresszionizmus gyűjtőnév: különböző irányzatokat fog össze, amelyek az impresszionizmusból indultak ki. Képviselői már nem elégedtek meg a valóság közvetlen benyomásának rögzítésével, hanem mélyebben akarták értelmezni, átalakítani vagy anyagtalanítani azt. Ennek eredménye újfajta képi anyagszerűség lett: más formák, merész ecsetvonások, valamint a színhez és a vonalhoz fűződő új viszony.

## Cézanne-izmus

A cézanne-izmus Paul Cézanne-ról kapta a nevét. A festő az impresszionista színhasználat – az összetett árnyalatok tiszta színekre bontása – helyett a színekkel megformált plasztikus tömegekre helyezte a hangsúlyt. Úgy gondolta, nem a valóság pillanatnyi benyomását kell rögzíteni, hanem magát a valóságot kell tanulmányozni.

A látható világot elemző módon szemlélte, a formák szerkezeti törvényszerűségeit kereste. A természet alakzatait egyszerű geometriai testek – a henger, a kúp és a gömb – kölcsönhatásán keresztül értelmezte. Kevés művész gyakorolt hozzá mérhető hatást a 20. század eleji festészetre. Követői mesterükhöz hasonlóan a természet lényegét és változatlan elemeit igyekeztek vászonra vinni, miközben a mozdulatlan modell és a festmény látszólagos mozgása közötti ellentétet kutatták.