A monitor ma a számítógépek és számos más elektronikus eszköz alapvető része, története azonban jóval a személyi számítógépek megjelenése előtt kezdődött. Nincs egyetlen pillanat, amelyet minden további nélkül az első monitor megszületésének nevezhetnénk: a technológia több, egymásra épülő találmányból fejlődött ki.

## A katódsugárcső teremtette meg az alapokat

Karl Ferdinand Braun 1897-ben készítette el az első katódsugárcsövet, amelyet kijelzőként javasolt használni. A katódsugárcsöves, vagyis CRT-technológia ezt megelőzően csak oszcilloszkópokban kapott szerepet.

A mai monitorok közvetlen elődei csak a 20. század közepén jelentek meg. A Cambridge-i Egyetemen 1950-ben egy oszcilloszkóp katódsugárcsövét grafikus információk megjelenítésére használták. Ez tekinthető az első olyan monitornak, amely grafikát tudott a képernyőre rajzolni.

Az 1960-as években megjelentek az első színes monitorok. Az IBM 1983-ban olyan kijelzőt készített, amely a grafikus adapter valamennyi funkcióját kihasználta, ezzel javítva a képminőséget és sokoldalúbbá téve a készüléket.

## Nem minden monokróm képernyő volt fekete-fehér

A korai monitorokat elsősorban szövegbevitelre használták, így lényegében továbbfejlesztett írógépként működtek. A CRT-kijelzők lassúak voltak, kevés karaktert jelenítettek meg, ráadásul a betűk és jelek felbontása is alacsony maradt.

Az első kijelzőket számítógépes termináloknak nevezték. Kezdetben nem számítottak különösebben drágának, de elsősorban szűk, szakmai területeken alkalmazták őket. Tömegtermék csak az 1970-es évek közepétől lett belőlük, amikor a személyi számítógépek is terjedni kezdtek.

A monokróm monitorok nem kizárólag fekete-fehér képet adtak. Léteztek fekete-zöld, valamint zöldes-borostyánsárga változatok is. Utóbbit – például egyes Nixdorf számítógépeknél – a szem terhelésének csökkentésére használták.

A képet nem a mai értelemben vett pixelek, hanem elektromos gerjesztés hatására világító fénypor hozta létre. A fényerőt már ezeken a készülékeken is lehetett szabályozni, bár csak szűk tartományban. A korai monokróm monitorok ismert képviselői közé tartozott a VT100, az IBM 5151 és az Apple Monitor III.

## Így kapott színeket a képernyő

A színes kijelzőkben vörös, zöld és kék fényport alkalmaztak. Az az elv, amely szerint szemünk e három alapszínből számtalan árnyalatot érzékel, már a 19. században megjelent Thomas Young és Hermann von Helmholtz munkáiban.

Az 1990-es évekre a színes képernyők meghódították a piacot, és olyan emblematikus típusok jelentek meg, mint a Sony Trinitron. A monitorok ekkorra már nemcsak tudományos és katonai laboratóriumokban működtek, hanem az otthonokban és az irodákban is elterjedtek. A színes televíziózás és a videojátékok az egész szórakoztatóipart fellendítették.

A színes CRT-technológiának ugyanakkor voltak hátrányai. A fekete-fehér készülékekben az elektronsugár összefüggő fényporréteget gerjesztett. A színes monitorokon ezzel szemben vörös, zöld és kék pontokra kellett felosztani a fényport, a szomszédos pontokat pedig elválasztó elemekkel akadályozták meg abban, hogy nem kívánt módon felvillanjanak. Ez rontotta a képminőséget, és egyes felhasználók szemkáprázásra panaszkodtak.

A CRT-monitorok bizonyos tulajdonságait máig nagyra értékelik: gyors válaszidejük, pixelektől független képalkotásuk és kontrasztjuk miatt egyes videojáték-rajongók a 21. században is keresik az olyan régi modelleket, mint a HP A7217A, az FW900 vagy a Sun GDM-FW9010. Az ezredforduló környékén azonban egyértelművé vált, hogy a piac új technológiára vár.

## A folyadékkristályok leváltották a képcsövet

A katódsugárcsövek helyét fokozatosan a folyadékkristályok vették át. Ezek olyan anyagok, amelyekben a szilárd anyagokra jellemző rendezettség és a folyadékok folyékonysága egyaránt megjelenik.

Friedrich Reinitzer osztrák kutató már 1888-ban felfedezte őket, tehát korábban, mint ahogy Braun megalkotta a katódsugárcsövét. A tudományos közösség azonban kezdetben nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, hogy egy anyag teljes megolvadása előtt zavarossá válik. A szilárd, folyékony és légnemű halmazállapot kizárólagosságába vetett korabeli meggyőződés 76 évvel késleltette a folyadékkristályos kijelzők megjelenését.

Az első LCD-képernyőket az Egyesült Államokban mutatták be. Az RCA 1968-ban prezentált egy monokróm folyadékkristályos kijelzőt, éppen akkor, amikor a CRT-monitorok népszerűsége növekedni kezdett. Az LCD-t eleinte nem tekintették nagy áttörésnek, és főleg órákban, illetve számológépekben alkalmazták.

A Casio 1983-ban kiadta a TV-10-et, az első LCD-s hordozható monokróm televíziót, majd 1984-ben a TV-1000-et, az első színes, folyadékkristályos kijelzővel felszerelt hordozható tévét. Az 1990-es évek elején követte ezeket a QV-10 videokamera, amely ugyancsak ilyen monitort kapott. A technológia fejlődésével egyre nagyobb képernyőket lehetett gyártani, és az LCD gyors terjedésnek indult.

A fordulat 2007 körül következett be: a tél elején az új LCD-kijelzők eladása először haladta meg a hagyományos képcsöves készülékekét. A folyadékkristályos kijelzők képminősége folyamatosan javult, legfontosabb előnyük pedig a jóval kisebb helyigény volt.

A 2010-es években az LCD-k egyre vékonyabbá váltak, miközben felbontásuk nőtt. A monitorpiac meghatározó gyártói közé olyan vállalatok kerültek, mint a Samsung, az ASUS, az Acer és a Dell.

## LED: háttérvilágítás több változatban

Az első szerves fénykibocsátó diódát már az 1970-es években elkészítették, és ekkor jelentek meg az első LED-kijelzők is. Ezek kezdetben csak monokróm képet adtak, miközben a CRT-k már színesek voltak, ezért a képcsöves technológia továbbra is népszerű maradt.

A LED-technológia fejlődésében Japánnak fontos szerepe volt. Akaszaki Iszamu, Amano Hirosi és Nakamura Súdzsi 2014-ben Nobel-díjat kapott a kék fénykibocsátó dióda megalkotásáért. Munkájuk hozzájárult ahhoz, hogy a LED-monitorok megfizethetőbbé váljanak. Ezek a kijelzők energiatakarékosak, fényesek és nagy kontrasztúak.

A LED-képernyőknek több változata létezik:

- **Direct LED:** a fénykibocsátó diódák közvetlenül a folyadékkristályos réteg mögött helyezkednek el. Hagyományos, mára kissé elavult megoldás. - **Edge LED:** a LED-eket a képernyő szélein helyezik el. Ez olcsóbb és vékonyabb kijelzőt tesz lehetővé, de gyengébb kontrasztot eredményezhet. - **Mini-LED:** a Direct LED továbbfejlesztett változata, amely apróbb diódákat használ. A kép fényesebb és kontrasztosabb, a hagyományos LED-megoldásoknál tapasztalható egyenetlen bevilágítás pedig szinte eltűnik. - **MicroLED:** a Mini-LED-nél is vékonyabb, fényesebb és kontrasztosabb technológia.

## OLED, QLED és Neo QLED

Az OLED-technológia 2010 körül kezdett gyorsan fejlődni. Szerves fénykibocsátó diódákra épül, amelyek egymástól függetlenül működnek. Emiatt nincs szükség külön háttérvilágítási panelre, így egy teljes réteg elhagyható a kijelzőből. Ez vékonyabb kialakítást, jobb képminőséget és teltebb színeket tesz lehetővé. Az OLED-monitorok azonban továbbra is drágák, mert még nem sikerült olcsó gyártási módszert kidolgozni hozzájuk.

A QLED elnevezésben a Q a „quantum dot”, vagyis kvantumpont kifejezésre utal. Ezek mikroszkopikus részecskék, amelyek élénk színeket és fényes képet biztosítanak. Bár a marketing gyakran teljesen új technológiaként mutatja be, a QLED-kijelzők alapját továbbra is folyadékkristályok adják. A készülékek rendszerint nagy méretűek és drágák.

A Samsung 2021-ben mutatta be a Neo QLED-et. A gyártó kiemelt újításként a mesterséges intelligenciát nevezte meg, amely még régi filmek és akár húszéves videók képminőségét is képes feljavítani.

## Merre fejlődhetnek tovább a monitorok?

A monitorok alig több mint egy évszázad alatt jutottak el az első katódsugárcsőtől az olyan eszközökig, amelyek önállóan javítják a képet, valósághű hangot állítanak elő, és akár pizzát is rendelhetnek.

A szakértők szerint a jövőbeli fejlődés irányát elsősorban a felhasználási mód határozza meg. A korszerű kijelzőkre különösen az e-sportolók, a filmrajongók és a vágók körében nagy az igény. A korábban futurisztikusnak számító feltekerhető monitorok és 3D-kijelzők viszont már nem feltétlenül keltik a jövő technológiájának benyomását, és a kereslet sem jelentős irántuk.

Nagyobb figyelmet kaphat a készülékek esztétikája is. Egyes televíziók már ma is képesek beleolvadni környezetükbe, például kikapcsolt állapotban festményt megjelenítve. Elterjedhetnek a fejre erősíthető kijelzők is, amelyek a virtuálisvalóság-szemüvegekbe épülnek. A technológia következő nagy fordulatát azonban nem lehet előre megjósolni: könnyen lehet, hogy egy ma még elképzelhetetlen megoldás alakítja majd át ismét a képernyőket.