A kukta alapötlete több mint három évszázados: Denis Papin már a 17. században felismerte, hogy nagyobb nyomáson a víz magasabb hőmérsékleten forr, így az étel is gyorsabban elkészül. Találmánya azonban még sokat változott, mire megszülettek a mai mechanikus és elektromos modellek.

## Tudósok között született az ötlet

Papin Párizsba költözve korának kiemelkedő tudósaival került kapcsolatba. Megismerkedett Gottfried Wilhelm Leibniz német filozófussal és matematikussal, valamint Christiaan Huygens holland fizikussal, matematikussal és csillagásszal, a párizsi Királyi Tudományos Akadémia tagjával.

Huygens ekkor puskaporral működő dugattyús motoron dolgozott, és asszisztensi állást ajánlott Papinnek. A szerkezetben a puskaporgázok mozgatták a henger dugattyúját, majd lehűlésük nyomán vákuum alakult ki, amely visszahúzta azt.

Papin 1675-ben látogatott először Londonba, egy évvel később pedig oda is költözött. Robert Boyle vegyész és fizikus asszisztense lett. Boyle írta le a gáz térfogata és nyomása közötti alapvető összefüggést állandó hőmérsékleten, amely ma Boyle–Mariotte-törvényként ismert.

## A Papin-fazék és a biztonsági szelep

Munkája során Papin arra jutott, hogy ha a dugattyút rögzítik a hengerben, a hőmérséklet emelkedésével nő a belső nyomás. Nagyobb nyomáson a víz magasabb hőmérsékleten forr, ezért az étel is gyorsabban fő meg.

Az erős belső nyomás miatt vastag falú öntöttvas edényt készített, pontosan illeszkedő, légmentesen záró fedéllel. A fedelet csavaros szorító rögzítette. Az étel valóban sokkal gyorsabban elkészült; a szemtanúk szerint még a marha- és juhcsontok is „olyan puhává váltak, mint a sajt”.

A Papin-fazéknak nevezett találmány azonban súlyos veszélyt rejtett. Nehéz volt állandó értéken tartani benne a nyomást, a kritikus határ átlépésekor pedig az edény felrobbanhatott. Papin tisztában volt a kockázattal, ezért továbbfejlesztette a szerkezetet. Kevesebb mint egy év alatt olyan biztonsági szeleppel látta el, amely a küszöbérték túllépésekor kiengedte a gőzt.

1679-ben a brit Királyi Társaság ülésén mutatta be az edényt: ebédet készített vele a társaság tagjainak és II. Károly királynak. A látványos bemutató után a Királyi Társaság tagjává választották.

## Papin és a gőzgép

Papin 1687-ben a németországi Marburgba költözött, ahol visszatért Huygens motorjának gondolatához, de immár puskapor nélkül. 1690-ben elkészítette az első, gőzt használó motormodelljét. Később Kasselben Leibnizcel együtt továbbfejlesztette, és megépítette a világ első gőzhajtású hajóját is.

A gőz megszelídítőjeként mégsem ő vált híressé. Thomas Newcomen 1712-ben, Papintől függetlenül, nagyon hasonló konstrukciót mutatott be. Nem tudni, hogy politikai vagy vallási intrikák szerepet játszottak-e Papin mellőzésében. A feltaláló ismeretlenségben halt meg; halálának pontos ideje és sírjának helye máig nem ismert.

## A kukta hosszú útja a háztartásokig

Georg Gutbrod 1864-ben kezdett ónozott öntöttvasból kuktákat gyártani. Az eszközt 1912-től „vákuumos önfőzőként” emlegették, ám a találmány iránti érdeklődés időről időre fellángolt, majd ismét elhalt.

Spanyolországban José Alix Martínez 1918-ban szerzett szabadalmat az „olla exprés”, vagyis gyorsfőző fazék nevű eszközre. Hat évvel később 360 kuktareceptet tartalmazó könyvet adott ki.

Németországban eközben éttermek számára készítettek nagy gyorsfőző üstöket. Nagyjából ugyanebben az időszakban a kukták az Egyesült Államokba is eljutottak, ahol később megkezdődött a tömeggyártásuk.

1935-ben jelent meg az Automa nevű kukta. Ezt az Everestet megmászó hegymászók is magukkal vitték, hogy nagy magasságban ételt készítsenek benne. Alfred Vischer 1938-ban, New Yorkban mutatta be rugalmas tömítéssel ellátott kuktáját, az első kifejezetten háztartási használatra szánt modellt. Ezzel egy időben kiéleződött a verseny az amerikai és az európai gyártók között.

Oroszországban csak az 1970-es és 1980-as években terjedt el széles körben a kukta. Elsősorban befőzéshez használták, de sok készüléket házi szeszfőzővé alakítottak át.

## Három műszaki nemzedék

Az első generációs kukták súlyterhelésű szeleppel szabályozták a nyomást. Amikor a szelep kiengedte a felesleges gőzt, zörgő hangot adott, ezért sokan zajosnak tartották. A korai változatok csak egyetlen nyomásszintet kínáltak, az 1960-as évektől azonban egyes modelleknél a szelep súlyának módosításával már a nyomást is lehetett változtatni.

A második generációban megjelent a rugós szelep és legalább két nyomásfokozat. Egyes kukták főzés közben nem engedik ki a felesleges gőzt, hanem nyomásjelző mutatja az aktuális szintet. A gőz csak a fedél kinyitásakor, illetve biztonsági okból távozik, ha a nyomás növekedése ellenére sem csökken a melegítés. Más modellekben elmozdítható tárcsával változtatható a rugó feszessége, így a beállított nyomás is módosítható vagy leereszthető.

1991-ben jelentek meg a harmadik generációhoz sorolt elektromos kukták. Ezek automatikusan szabályozott elektromos hőforrással tartják fenn a szükséges hőmérsékletet és nyomást, és főzés közben általában nem engednek ki gőzt. Beépített időzítővel is rendelkeznek.

A vezérlés alapján három típus különböztethető meg: mechanikus időzítős, digitális vezérlésű, valamint intelligensen programozható készülék. Utóbbinál előre megadható többek között a főzési idő, a melegítés intenzitása, a hőmérséklet, a nyomás és a program időtartama. Az újabb nemzedékekben számos funkció egyetlen készülékben egyesülhet: rizsfőző, tojásfőző, pároló vagy multifőző is lehet belőlük.

## Miben különbözik Papin edénye a mai kuktától?

Papin első készüléke lényegében olyan fazék volt, amelynek fedelét csavarokkal szorították le, nehogy a nyomás lelökje. Az eredeti változatban még nem volt nyomásleeresztő rendszer; a biztonsági szelep csak a továbbfejlesztés során került rá.

A korszerű készülékek már szabályozzák és szükség esetén csökkentik a nyomást, illetve kiengedik a felesleges gőzt. Sok modell elektromos. Papin találmánya így nem közvetlen mása a mai kuktának, hanem annak műszaki alapja.

## Mechanikus vagy elektromos?

A mechanikus kukta külsőre fazékhoz hasonlít, de fedele reteszelhető, így a nyomás nem tudja lelökni. Belsőnyomás-jelzővel és nyomásszabályozóval is felszerelik, ami lehetővé teszi a recepthez igazodó főzést. Egyes mechanikus modellek nem alkalmasak indukciós vagy üvegkerámia főzőlapra, illetve foltot hagyhatnak rajta.

Az elektromos kuktákban a folyamat automatizált: általában elég kiválasztani az étel típusát. Sok készülék késleltetett indítást, melegen tartást és párolást is kínál, ezért gyakran inkább multifőzőnek számít.

A forrás szerint a kukta és a multifőző egyik legfontosabb eltérése a biztonsági szelep: a kuktáé nagyobb nyomást visel el. A kukta alja a multifőzőével ellentétben többrétegű.

A pároló több, egymáshoz kapcsolódó edényből áll, és egyszerre több fogás elkészítésére alkalmas; az ételt gőzben készíti el. A multifőző elektromos készülék, amely sokféle programmal vezérli az ételkészítést, de nem működik benne olyan nagy nyomás, mint a kuktában. A kukta ezzel szemben vastag falú, légmentesen záródó fedelű edény, amelyben a nyomás gyorsítja fel a főzést; lehet mechanikus vagy elektromos.

## Miért praktikus a kukta?

A kuktában az étel a hagyományos módszernél három-ötször gyorsabban készülhet el. Főzésre, párolásra és gőzölésre egyaránt használható, a fagyasztott alapanyagokat pedig nem szükséges előre kiolvasztani.

A benne készült ételek sok vitamint és tápanyagot megőriznek, miközben a rövidebb elkészítési idő miatt a készülék villamos energiát is megtakaríthat. A légmentes zárás csökkenti a szagok terjedését, és a kifröccsenő étel okozta foltokat is megelőzi. Használata egyszerű lehet: vizet kell tölteni bele, majd megvárni, amíg elkészül az étel.

A kukta kényelmes és sokoldalú háztartási eszköz, de a nagy belső nyomás miatt elengedhetetlen a használati szabályok betartása.