Ritka Magnapinna-kalmárt figyeltek meg Kalifornia partjainál, a Monterey-öböl Nemzeti Tengeri Rezervátumban. A Csendes-óceán északkeleti részén korábban még soha nem találkoztak ilyen állattal. A kutatók jellegzetesen meghajló, „könyökszerű” végtagjairól ismerték fel.
A Monterey Bay Aquarium Kutatóintézet (MBARI) és az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) munkatársai az MBARI David Packard nevű hajójával indultak expedícióra. Eredetileg a kaliforniai Monterey-től délnyugatra fekvő Davidson-tengerhegy környékét vizsgálták.
A csapat a Doc Ricketts nevű, távirányítású mélytengeri járművel rejtélyes barázdákat kutatott az iszapos tengerfenéken, amikor 3277 méteres mélységben felfigyeltek egy kecses élőlényre. Hullámzó úszói angyalszárnyakra emlékeztettek, ezért először egy szokatlan medúzának vélték.
Amikor azonban feltűntek az apró „könyökök”, a kutatók rájöttek, hogy egy Magnapinna-kalmárt látnak. Lézeres mérőeszközzel a méretét is megbecsülték: testének tetejétől a karok végéig körülbelül 1,25 méter hosszú volt.
Andrew DeVogelaere, a NOAA Monterey-öböl Nemzeti Tengeri Rezervátumának ökológusa elmondta, hogy ezen a területen most észleltek először Magnapinnát. A tudósok eddig összesen mintegy hetven példányt figyeltek meg vagy fogtak ki, életük számos részlete azonban továbbra is rejtély.
Egyetlen óceánban sem találták még meg a fiatal egyedeket, és azt sem tudni, hogyan találnak párt, illetve hol rakják le petéiket.
A Magnapinna végtagjai is különlegesek. Más kalmárokhoz hasonlóan nyolc karja és két tapogatója van, amelyek végén vékony, olykor több méter hosszúra nyúló fonalak találhatók. Mozgás közben ezek csaknem derékszögben hajlanak meg – innen ered a „könyökös” megjelenés.
A kutatók nem tudják biztosan, mire szolgálnak a hosszú fonalak, de feltételezésük szerint passzív vadászatot tesznek lehetővé. A kalmár halászhálóhoz hasonlóan szétterítheti őket, a zsákmány pedig rájuk tapadhat. A sajátos hajlat abban is segíthet, hogy a hosszú fonalak ne gabalyodjanak össze.
