Mintegy 4,6 milliárd évvel ezelőtt bolygónk még egyáltalán nem hasonlított a ma ismert kék világra: felszínét olvadt kőzetek alkották, a szélsőséges körülmények között pedig élet sem létezhetett.
A tudósok továbbra sem értenek teljesen egyet abban, honnan származik a földi víz. Abban azonban egyetértés van, hogy az óceánok nem egyetlen hatalmas özönvíz nyomán jöttek létre, hanem évmilliókon át formálódtak.
A folyamat egyik kulcsa a Föld belsejének kigázosodása volt. Az olvadt kőzetekből vízgőz és más gázok jutottak a felszínre, a gőz pedig hosszú időn keresztül gyűlt a légkörben. Amikor a bolygó eléggé lehűlt ahhoz, hogy a víz ne párologjon el azonnal, évszázadokon át tartó esőzés kezdődött.
A lehulló víz fokozatosan feltöltötte a felszín nagy mélyedéseit, a későbbi óceáni medencéket. A gravitáció megakadályozta, hogy a víz elszökjön az űrbe, így cseppről cseppre kialakulhatott az ősi óceán.
Létezik egy másik, rendkívülibb magyarázat is. Egyes kutatók szerint a víz a Theiával történt katasztrofális ütközés során kerülhetett a Földre. A Theia egy Mars méretű égitest volt. A földköpeny molibdénizotópjainak vizsgálatából – amelyek a Naprendszer különböző részeiből származó anyagok egyfajta ujjlenyomataként szolgálnak – arra következtettek, hogy az ütközés után az anyag egy része nemcsak a Holdba került, hanem a Földön is megmaradt. Ezzel együtt érkezhetett víz is a bolygóra.
A Föld belsejének kigázosodása ma sem ért véget. A mélyből feltörő forró gázok az óceánfenéken napjainkban is új vizet hoznak létre, bár ezt műszerek nélkül nehéz észlelni.
Az óceánok tehát hosszú és mozgalmas földtörténeti folyamat eredményei, amelyben vulkáni működés, évszázadokon át tartó esőzés és kozmikus katasztrófák egyaránt szerepet játszhattak. Ráadásul ma is folyamatosan változnak.
