A Szovjetunióban évről évre egyre többen csatlakoztak a házilag készített autók mozgalmához. Ennek több oka is volt.
Az autó hiánycikknek számított: a vásárlóknak várólistára kellett feliratkozniuk, majd akár éveket várniuk, és sokak számára az árak is megfizethetetlenül magasak voltak. A szovjet autóipar választéka sem kínált túl sok lehetőséget. A vásárlók tudták, hogy sorozatgyártású egyterűhöz vagy sportkupéhoz aligha juthatnak hozzá.
Maradt tehát a saját építés. Így mindenki olyan járművet készíthetett magának, amilyenre vágyott, még ha ehhez sorozatgyártású alkatrészeket és fődarabokat használt is fel. Az 1960-as években a szabályok legfeljebb Zaporozsec-motor beépítését engedélyezték a házi autókba, később azonban enyhítettek a korlátozásokon.
Sok ilyen konstrukció naivnak, olykor esetlennek hatott. Alkotóik leleményessége, kitartása és munkabírása azonban így is figyelemre méltó volt. Kétéltű járművek, kupék és hintóra emlékeztető autók is készültek.
A szovjet házi autókról akár egy egész könyvet is meg lehetne tölteni. Történetük egyben azt is mutatja, hogy az autóátalakítás és a tuning nem új jelenség: a Szovjetunióban már az 1960-as évektől jelen volt, és az 1990-es évekig számos különleges megoldást szült.
