A szecesszió az 1880-as évektől nagyjából az 1910-es évek közepéig bontakozott ki, elsősorban Európában, bár más térségekre is hatott. Alapvető törekvése az volt, hogy esztétikailag egységes, tökéletes környezetet teremtsen a mindennapi élethez, ezért a modern formatervezés számos elvét is megalapozta. Országonként más-más alakot öltött, és eltérő neveken vált ismertté, mégis vannak olyan jellegzetességei, amelyek alapján jól elkülöníthető más stílusoktól.

## 1. A valóságtól elrugaszkodó témák

A szecesszió erősen kötődött a szimbolizmushoz. Alkotói gondolatokat, érzelmeket és képeket sűrítettek jelekbe, utalásokba és gyakran homályos, többértelmű motívumokba. Műveikben két világ találkozott: a hétköznapi földi valóság, valamint az álmok, képzeletképek, mítoszok, vallási, irodalmi és zenei történetek tartománya. Vagyis mindaz, amit elképzelhetünk, de nem tudunk közvetlenül látni vagy megérinteni.

A legtöbb szecessziós művész ebből a második világból merített ihletet. Gustav Klimt híres Beethoven-frízét a zeneszerző ötödik szimfóniája ösztönözte. Ferdinand Hodler misztikus hangulatú, saját történeteket alkotott, Akseli Gallen-Kallela pedig a karél–finn Kalevala eposzhoz fordult. Mások fantasztikus lényeket, démonokat és kimérákat jelenítettek meg.

## 2. Síkhatás és stilizálás

Nemcsak a témák, hanem a formák is eltávolodtak a valóság hű ábrázolásától. A rózsa már nem egyetlen konkrét virág, hanem a rózsa általánosított képe, amely könnyen díszítőmotívummá, olykor csaknem absztrakt formává válhatott. Ez különösen jól látható a glasgow-i iskola művészeinél, köztük Charles Rennie Mackintoshnál.

A térbeliség mindenekelőtt a grafikából tűnt el, de a festészetben is gyakran ellaposodtak és leegyszerűsödtek a tárgyak, illetve a terek. Léon Bakst Vacsora című képén például a sziluett uralkodik, a környezetet pedig csak jelzésszerűen érzékelteti. A színek lehetnek élénkek vagy halványak, ám az egybefüggő színfoltokon belül kevés az árnyalat és a féltónus, vagy teljesen hiányoznak. Ez a plakátok és a képregények megoldásait idézi, és leginkább a reklámgrafikán, valamint a folyóirat-illusztrációkon figyelhető meg. A korszakban a grafika fontosabb szerephez jutott, mint a festészet.

## 3. A kép és környezetének egysége

A festményeket, grafikákat és más műalkotásokat a környezet szerves részének tekintették. A kép határait ezért úgy alakították ki, hogy az alkotás ne váljon el élesen a faltól. Egy-egy falkompozíció szabálytalan körvonalai akár az építészeti elemek formáit is követhették.

Különösen fontossá vált a keret: nem egyszerűen körülvette a képet, hanem elválaszthatatlan részévé vált, és ahhoz a térhez is igazodott, ahová a művet szánták. Alphonse Mucha maga tervezett egyedi kereteket, más művészek pedig saját mesterekkel dolgoztak. Gustav Klimt képeihez például öccse, az iparművész Georg Klimt készített kereteket.

## 4. Dekoratív megoldások

A szecesszió egyik fő célja a hétköznapok megszépítése volt. Az ember környezetét egységes stílusba kívánta rendezni, hogy az minden érzékszervére hasson. Az építészet és a belsőépítészet mellett ezért a bútorok, edények, ruhák és ékszerek is kiemelt szerepet kaptak.

A festészet és a grafika ehhez a szemlélethez igazodva sokszor üvegablakra, mozaikra vagy hímzésre emlékeztetett. Mihail Vrubel Alekszej Morozov gótikus dolgozószobájába készített pannója például a faberakás, a marqueterie hatását kelti. A svájci Eugène Grasset a Grafton Gallery kiállítását hirdető plakátján festett üvegablak benyomását teremtette meg; a tervből egy évvel később Félix Gaudin valódi üvegablakot készített. Carl Strathmann extravagáns Salammbô című műve nemcsak mozaikot utánzott, hanem műkőberakást is alkalmazott.

## 5. Ornamentika és ismétlődő ritmusok

A dekoratív hatást az ismétlődő motívumok is erősítették. Kanyargó növényi indák, pikkelyekre vagy drágakövekre emlékeztető elemek borították be összefüggő mintázatként a felületeket. Az ornamentika mint az absztrakció felé vezető út különösen az 1900 utáni bécsi művészetben, például Koloman Moser alkotásaiban vált hangsúlyossá.

A hosszan szemlélt minták vibráló, fodrozódó, szinte hipnotikus hatást kelthetnek. Máskor csaknem zenei benyomást tesznek, mintha Debussy variációit idéznék.

## 6. Kanyargó kontúrvonalak

A realisztikus térábrázolás helyett a szecessziós alkotók gyakran magát a sík felületet hangsúlyozták, ezért a színfoltokat határozott körvonalakkal keretezték. A vonal önálló életre is kelhetett: bonyolult mintázatokat és örvényeket formált, hol lágyan és hajlékonyan, hol idegesen és lendületesen, különösen a sokszorosított grafikában.

A korszak legjellemzőbb vonala szeszélyesen hajlik, akár egy rugalmas növényszár. Nemcsak a festészetben, hanem még inkább az építészetben, a formatervezésben és az ornamentikában jelenik meg. A hullámok, kagylók, faágak és erdei ösvények formáit felidéző mozgás jól mutatja, hogy a stilizált, általánosított természeti alakzatok a szecesszió alapvető elemei.

## 7. A természet világa

A szecesszió a természetből nemcsak motívumokat, hanem alapelveket is merített. Virágok, madarak, hüllők és rovarok sokaságát használta fel, miközben a változatosságot és az improvizációt is a természettől tanulta.

A művészek azt igyekeztek megmutatni, hogy alkotásaik az eleven, organikus, kiszámíthatatlan és irracionális, ezért teljesen meg nem érthető világhoz tartoznak. Így találkozott a biológiai a költőivel, sőt a titokzatossal. Erről a természetről írt már az 1850-es években Charles Baudelaire is, amikor csodálatos templomhoz hasonlította, amelynek élő oszlopai homályos szavakat suttognak.

Íriszek, bogáncsok, baglyok és kígyók népesítették be az épülethomlokzatokat, festményeket, folyóirat-borítókat, vázákat és karkötőket. A szecesszió egyik kedvelt madara a páva volt, az ékszereken pedig gyakran jelentek meg gyíkok, amelyek olykor sárkánnyá alakultak.

## 8. Folytonos átváltozások

A szecessziós művész szemében a természetben minden él és állandóan változik. A virág szitakötővé, a szitakötő emberré, az ember tűzzé, a tűz pedig madárrá alakulhat. A világ ebben a felfogásban önmagát megújító élő szervezet, amely nem hal meg, csupán más, folyékony, változékony és mozgékony formába lép át.

Ez összecsengett a 19. század végének egyes filozófiai elképzeléseivel. Wilhelm Dilthey és Henri Bergson olyan irracionális fogalmakkal dolgozott, mint az „áramlás” vagy az „életlendület”. A művészet emberállat- és embernövény-lényei olykor ijesztőek, szürreálisak, és nem mindig könnyű felismerni, mit ábrázolnak. Henri van de Velde Tropon élelmiszer-koncentrátumot reklámozó híres plakátján például a tojássárgája válik el a fehérjétől, a látvány mégis különös orchideákra emlékeztet.

## 9. Eksztázis és tánc

Mivel a korszak művészeit az irracionális, az érzéki és a mozgékony vonzotta, számos motívumuk kapcsolódik a tánchoz, az eksztázishoz, a vágyakozáshoz és az erős érzelmekhez. Mindezt megfeszülő vagy vadul mozgó testekkel, energikus vonalakkal és lüktető ritmusokkal fejezték ki.

A vallási révületet – mint Josef Rudolf Witzel Püthiáján –, illetve az érzékiség ébredését – mint Ferdinand Hodler Tavasz című képén – torzításokkal és túlzásokkal tették érzékelhetővé. A korszak kultikus alakja volt az amerikai táncosnő, Loie Fuller, aki mesterien mozgatta a lángnyelvekre és vad vízáramokra emlékeztető hosszú fátylakat. Jules Chéret, Henri de Toulouse-Lautrec és Koloman Moser is megörökítette. Kígyótáncát – Annabelle Moore előadásában – az Edison vállalat operatőre 1895-ben filmre is vette.

## 10. Groteszk és túlzás

A nagyobb kifejezőerő érdekében a művészek előszeretettel túlozták el a formákat. A megnyújtott testek, a hatalmas levelek és az alakok közötti szélsőséges méretkülönbségek mind gyakoriak voltak. Ettől a kép közelebb kerülhetett a karikatúrához, amely kiélezi a jellegzetes vonásokat, máskor viszont annyira eltávolodott a valóságtól, hogy groteszk szörnyalakok születtek.

A túlzást olyan, alapvetően realista művészek is alkalmazták, mint Théophile-Alexandre Steinlen vagy Henri de Toulouse-Lautrec. Ők elsősorban a sokszorosított grafikában, azon belül is a reklám területén kapcsolódtak a szecesszióhoz. Témáik nem fantasztikusak, misztikusak vagy meseszerűek, hanem kortársak és inkább szatirikusak voltak.

## 11. Aszimmetrikus kompozíció

A szecessziós grafikák főalakja gyakran kikerült a középtengelyből, sőt olykor a kompozíció egyik sarkába szorult. Ennek gyakorlati oka is lehetett: helyet kellett hagyni egy színházi program, plakát vagy étlap szövegének. Máskor azonban tudatos formai kísérletről volt szó.

Gustav Klimtre nagy hatást gyakorolt a japán fametszetek aszimmetrikus szerkezete. Nem félt üresen hagyni a kép jelentős részét, miközben az alakokat egyetlen sarokba tömörítette. Az ilyen elrendezés olyan feszültséget teremt, mint egy beszélgetésben a hosszan kitartott csend.

## 12. Japonizmus

A 19. század második felében a japán műalkotások széles körben elterjedtek Nyugat-Európában, számos művész gyűjtötte és csodálta őket. Az 1867-es párizsi és az 1873-as bécsi világkiállításon japán pavilonok is helyet kaptak. Samuel Siegfried Bing 1895-ben nyitotta meg Maison de l’Art Nouveau, vagyis Az új művészet háza nevű galériáját, ahol távol-keleti alkotásokat és kortárs európai műveket egyaránt bemutatott.

Klimt maga is gyűjtötte a japán művészetet. Az ő és társa, Emilie Flöge divattervező fényűző köntösei a kimonók mintájára készültek, egyes alkotásainak formátumát pedig a függőleges kakemono tekercsek ihlették. Más művészek tipikusan japán motívumokat, például íriszeket választottak, vagy a 19. század közepének és második felének japán fametszeteiből ismert megoldásokat alkalmazták: aszimmetrikus képszerkezetet és egyszínű felületeket körülölelő erős kontúrvonalakat. Ivan Bilibin egyik Puskin-illusztrációján közvetlenül is utalt Kacusika Hokuszai A nagy hullám Kanagavánál című híres metszetére.

## 13. Visszanyúlás a múlt művészetéhez

A nemzeti identitás keresése sok országban már a szecesszió előtt, a 18. század végén és a 19. század elején elkezdődött. Nemzeti felszabadító politikai és művészeti mozgalmak születtek, az alkotók pedig saját régiójuk kulturális hagyományaiban keresték az önmeghatározás lehetőségét. Ez különösen Finnországra és a skandináv országokra volt jellemző, de az 1871-ben egyesült Németországban is erőteljesen jelentkezett.

A nemzeti gyökerű művészet keresése a régi korok alkotásaihoz, az eposzokhoz, mítoszokhoz és a népművészet hagyományos motívumaihoz vezetett. A középkori falikárpitok, kéziratok és freskók fontos ihletforrásokká váltak. A norvég Gerhard Munthe népi szőnyegekből, az angol dekadens Aubrey Beardsley pedig középkori kéziratokból merített.

## 14. A kései szecesszió geometrikus fordulata

A szecesszió nemcsak hátrafelé tekintett, hanem a jövő felé is, amelyben a racionalizmus, a funkcionalizmus és a művészeti absztrakció kapott meghatározó szerepet. Ebben különösen fontosak voltak a skót alkotók. Charles Rennie Mackintosh és felesége, Margaret Macdonald az 1900-as bécsi szecessziós kiállításon óriási hatást gyakorolt az osztrák művészekre, elsősorban Koloman Moserre és Gustav Klimtre.

Moser ezt követően erősen szerkesztett szecessziós stílust dolgozott ki geometrikus vonalakkal, szimmetrikus kompozícióval és fegyelmezett ornamentikával. Klimt egy díszesebb változatot teremtett, amely később sok olasz művészre is hatott.

Adolf Loos építész és teoretikus azonban már 1908-ban nagy visszhangot keltő cikket közölt Ornamentika és bűn címmel. A díszítést a múlt maradványának tekintette, és a purizmus, a forma megtisztítása mellett érvelt. Ez a szigorú, minimalista megközelítés a következő művésznemzedékben a Bauhaus esztétikájának alapjává vált, és meghatározta a 20. századi formatervezés fejlődését.