A 19. század első felének párizsi kereskedői szobrokkal, üvegképekkel, domborművekkel, mozaikokkal, sőt olajfestményekkel igyekeztek magukhoz csalogatni a vevőket. Mindezt az enseigne szóval jelölték. Ezt általában cégtáblának vagy cégérnek fordítjuk, de akkoriban az üzlet jelképéül szolgáló bármilyen képet vagy akár bonyolult kompozíciót jelenthetett.

## A középkori tájékozódási pontoktól a forradalomig

Párizsban nagyjából a 13. század végétől jelentek meg az üzletnevekkel és alakos domborművekkel díszített kőtáblák, a vasrudakra függesztett figurák és az egyszerű jeleneteket ábrázoló üvegképek. A legtöbb cégér mégis fából készült: ez olcsóbb volt, és kevésbé bizonyult veszélyesnek, ha a szél leszakította a sokszor hatalmas építményt.

A feltűnő jelképek nemcsak vevőket vonzottak, hanem a tájékozódást is segítették. Erre egészen addig szükség volt, amíg a 18. században be nem vezették a házszámozást. Sok régi cégér már a francia forradalmat sem érte meg. Édouard Fournier történész (1819–1880) posztumusz, 1884-ben kiadott, a párizsi cégérekről szóló könyvében arról írt, hogy a terrakotta szobrokat gyakran az utcán játszó gyerekek tették tönkre.

A városvezetés a 16. század végén szabályozta először a cégérek méretét: a megengedettnél nagyobb darabokra különadót vetettek ki, és előírták, milyen magasan kell lógniuk az úttest fölött. A kereskedők azonban inkább fizettek, mintsem lemondjanak pompás szobraikról. A boltosok és a város adóügyi csatája a 18. század közepéig tartott. Az 1761-ben bevezetett újabb adók és szigorúbb szabályok miatt több száz pert indítottak, de eredménytelenül. Ezután egészen 1789-ig cégérenként négy livre-t fizettek a városi kincstárnak.

## Amikor a cégtábla politikai hitvallássá vált

A forradalom kezdetén a cégér már nemcsak az üzlet profilját, hanem tulajdonosának politikai nézeteit is jelezhette. Ez különösen a fogadókra és szállodákra volt jellemző, amelyek iránt megnőtt a kereslet, amikor a forradalmi események az ország minden részéből Párizsba vonzották az embereket. A rue de Richelieu egyik szállodája a rendi gyűlést, egy másik a Nemzetgyűlést, egy harmadik Jacques Necker portréját választotta jelképéül. Necker a forradalom kezdetén a pénzügyeket irányította, és a Nemzetgyűlés oldalára állt.

Közben eltűntek a mesterségek védőszentjeit ábrázoló képek és szobrok, valamint a királyságra utaló jelképek. A rue des Changeurs neves cukrásza például levette „A nagy uralkodóhoz” feliratot, és „A nagy győzteshez” néven folytatta. A királypártiak válaszul elmaradtak, és inkább két semleges nevű üzletet, „A hű pásztorhoz” és „A két baráthoz” címzett boltokat látogatták.

1791 júniusában a Nemzetgyűlés betiltotta a monarchikus cégéreket. „A királyi tigrishez” étteremből így lett „A nép tigriséhez”. Egy vendéglős pedig úgy vélte, hogy az Au rendez-vous des marins d’eau douce név rendez-vous szava – a vous, vagyis az udvarias „ön” miatt – nem illik az egyenlőség és testvériség új eszméihez. Rends-toi-ra cserélte, amitől a felirat értelmét vesztette, és köznevetség tárgyává vált.

A terror idején óvatosabban bántak a cégérekkel, ezért a kultúrájuk egy időre hanyatlott. A direktórium utolsó éveiben azonban ismét szobrok, domborművek és táblák sokasága jelent meg az utcákon, tereken és kereszteződésekben. A korábbi „Szabadság, egyenlőség, testvériség vagy halál” jelmondatot fokozatosan díszesebb, változatosabb francia, olykor pedig hivalkodó latin szövegek váltották fel.

Az első császárság idején az olasz mesterek zománcból készült mozaikcégérei jöttek divatba, ám magas áruk miatt hamar eltűntek. Később a színes kövekből kirakott padlómozaikok váltak népszerűvé; közülük néhány ma is látható a Palais-Royal árkádjai alatt. A bonyolult cégérek divatja a restauráció és a júliusi monarchia idején érte el tetőpontját.

## Nagy művészek is festettek cégért

A műfajt a jelentős alkotók sem tartották méltóságukon alulinak. Paul Gavarni karikaturista és grafikus 1836-ban készített cégért a rue Saint-Jacques „Két Pierrot” nevű boltjának, és úgy vélte, egy cégér semmivel sem marad el feltétlenül egy festménytől. Az alkotást az 1848-as forradalomban golyók lyuggatták át, és nem sikerült helyreállítani. Théodore Géricault pedig egy Párizs melletti, Saint-Germain-en-Laye-ben dolgozó katonai kovácsnak festett cégtáblát.

Az 1815-ben Párizsba érkező fiatal Honoré de Balzacot sok vidékihez hasonlóan lenyűgözte a kereskedelmi élet kavargása és a kézművesek ötletessége. Tíz évvel később, amikor álneveken már több könyvet megjelentetett, kiadta „A párizsi cégérek rövid kritikai és anekdotikus szótára, egy utcakoptató tollából” című, 160 oldalas munkát. Az első kiadás szerzőt nem nevezett meg, csak azt közölte, hogy a kötet Balzac nyomdájában készült, ezért egyes kutatók vitatják az író szerzőségét. A restauráció korának legfigyelemreméltóbb, sétái közben látott cégéreit bemutató könyv mindenesetre sikeres lett: szinte a teljes példányt elkapkodták. Az 1820-as évek második felében és az 1830-as években több hasonló esszé is napvilágot látott.

## Miért tűntek el a látványos cégérek?

A 19. század második felében a műfaj hanyatlani kezdett. A szűk párizsi utcákon megjelenő magas omnibuszok eltakarták a cégéreket a járókelők elől. Az egyre elterjedtebb újsághirdetés pedig hatékonyabbnak bizonyult, még ha nem is volt mindig olcsóbb. Különösen 1845 után gyorsult fel a változás, amikor megnyílt a Société Générale des Annonces, amely a város legnagyobb lapjaiban helyezett el reklámokat.

A legtöbb kereskedő végül lemondott a bonyolult alakokról és domborművekről, és csak az üzlet nevét hagyta meg. Számos fennmaradt cégér az 1848-as forradalom, majd a párizsi kommün idején pusztult el.

## Borivó gyerekek, aranyoroszlán és egy híres ínyenc

A fennmaradt 19. századi cégérek többsége borüzleteké volt, hiszen Párizsban rengetegen kereskedtek borral. Bejárataikat leggyakrabban Bacchus vagy boroshordók díszítették, de akadtak jóval eredetibb megoldások is.

A Montmartre közelében, a rue Saint-Sauveur 84. alatt működött a század elejétől a virágzó „Arany Naphoz” borüzlet. A bejárat fölötti domborművön napsugarakban bort ivó gyerekek szerepeltek, fölöttük pedig egy régi francia labdajáték ütői repültek. A boltot 1913-ban bezárták, a cégért pedig leszerelték.

Balzac szótára megemlítette az „Arany Oroszlánhoz” borüzletet is. A bejárat fölötti oroszlánszobor máig fennmaradt. A hely arról is emlékezetes maradt, hogy pincéjében egy vértes katona – valószínűleg a második restauráció kezdetén – agyonlőtt egy vásárlót.

A quai de Conti egyik későbbi borüzletének helyén XVI. Lajos idején Granchez boltja állt, ahol ékszereket, műtárgyakat és főként Indiából, illetve Kínából származó különlegességeket árultak. Az áruk Dunkerque kikötőjén keresztül érkeztek, ezért a vasból készült cégéren hajó szerepelt, alatta „A kis Dunkerque-hez” felirattal. A vázlatot a hagyomány szerint Joseph Vernet híres festő készítette.

A boltot maga Marie Antoinette is látogatta, déltől délután ötig pedig naponta hintók sora állt előtte. Granchez 1789 táján eladta egy borkereskedőnek, aki megtartotta az egész Párizsban ismert nevet és cégért. Az üzlet túlélte a forradalmat, és a restauráció alatt is népszerű maradt. A cégér 1913-ig volt a házon, amelyet végül rossz állapota miatt lebontottak.

Balzac Dumont borkereskedőről is írt, akinek üzletét „A bíboroshoz” cégér díszítette. Az író tréfásan megjegyezte: a borárusok addig Bacchust és víg cimborákat választottak, de vörös reverendás, kalapos bíborost aligha. A magyarázat egyszerű volt: Dumont egy Cardinal vezetéknevű kereskedő utódjaként így örökítette meg elődje emlékét.

Az „Ínyenc” című festménycégér 1822-ben készült Corcelet boltja számára. Alkotójának a 18–19. század fordulóján ismert metszőt és festőt, Louis-Léopold Boillyt vagy egyik tanítványát tartják. A kép Alexandre Grimod de La Reynière-t, a 19. század elejének neves gasztronómiai kritikusát ábrázolta.

Édouard Fournier nosztalgiával emlékezett a faubourg Saint-Antoine utcájában működő Harassé pékségre is, amelynek létét 1844-ig egy márvány Madonna-szobor hirdette. A pékség bezárása után a szobrot egy közjegyző vásárolta meg.

Egy 1830-ból származó, csaknem három méter magas szoborcégér édesgyökérteát árusító kereskedőé volt. Azokat a 18. századi szerkezeteket utánozta, amelyeket az utcai italárusok a hátukon hordtak. Övükre két ezüstpoharat erősítettek, így a vásárlók helyben ihattak.

Egy, a 19. század első felében készült kocsmai cégtábla réten legelő tehenet ábrázolt. Fölötte „A normandiai marhahús fogadója”, alatta pedig „Szállás gyalogosoknak és lovasoknak” felirat állt.

A boulevard Saint-Denis egyik 1817-ben megnyílt ékszerboltját 1820 körül aranyozott, órával ellátott szoborral díszítették. Fournier két további, hasonló figuráról is írt: egy fekete férfit ábrázoló alakról a boulevard Saint-Martinon, valamint egy kínai figuráról a rue Lafayette-en, mindkettő hasába órát építettek. Az ilyen ábrázolások ma komoly vitákat váltanak ki Franciaországban. Egyesek a rasszizmussal és a gyarmatosítással való kapcsolatuk miatt eltávolítanák őket, mások történelmi emlékként őriznék meg. A vitatott alkotások közé tartozik a rue Mouffetard „Vidám néger” elnevezésű mozaikja is.

## A kétméteres káposzta tragikus csalása

Fournier emlékei szerint 1836-ban vagy 1837-ben káposztát ábrázoló cégér jelent meg a rue Saint-Honoré egyik boltján. Odabent, a terem közepén fajanszállványon csaknem két méter magas, kiszárított és lakkozott valódi káposztafej állt – az üzletben ezen kívül semmi más nem volt.

A tulajdonos minden újságban azt hirdette, hogy az óriási példány Kínából érkezett, és aki magot vásárol tőle, ugyanilyet termeszthet a kertjében. Az ország minden részéből érkeztek vevők, ám a magokból közönséges káposzták nőttek. Amikor a vásárlók reklamálni kezdtek, az árus menekülni készült, és pénzt követelt a feleségétől. Mivel az asszonynál nem volt meg a szükséges összeg, késsel megölte; őt pedig az áldozat fivére azonnal agyonlőtte. A káposztás cégér és a kiállított óriáspéldány ezután nyomtalanul eltűnt.

## Tengerészek, költő borbélyok és bibliai humor

A 19. század első felében egyre több optikai szaküzlet nyílt Párizsban. A rue de l’Échelle egyik boltjának bejáratához 1840-ben két szobrot állítottak: az ajtó egyik oldalán tengerésztiszt mért hosszúsági fokot szextánssal, a másikon egy matróz kémlelt távcsővel.

A francia forradalom véget vetett a parókadivatnak, miközben évről évre új fodrászatok nyíltak. Châtelet úr 1826-ban alapított szalont a rue Saint-Jacques-on. A közelben tanuló jogász- és orvostanhallgatókat „A tudós fodrászhoz” névvel, valamint görög és latin feliratú cégérekkel próbálta megnyerni. A görög szöveget nem ismerjük, a latin táblát viszont Fournier idézte – több hibával együtt. Jelentése nagyjából ez volt: „Itt a leleményes művészet a mai divat szerint simítja el a hajat, és ügyes kézzel új dicsőséget ad.”

A rue Notre-Dame-de-Nazareth Lambert nevű fodrásza maga írt két kétsoros verset. A férfibejáratnál azt hirdette, hogy vendégei elégedettsége számára törvény, így csalogatja őket magához. A női oldalon pedig tehetségével akart a hölgyek számára „mágnessé” válni.

Balzac megemlékezett a Porte-Saint-Denis negyed Lacroix nevű parókakészítőjéről is. Cégérén Absolon függött a nyakánál fogva. A bibliai Dávid fia menekülés közben hosszú hajával tölgyágak közé akadt, majd megölték. A cégér tréfája szerint ez nem történhetett volna meg vele, ha parókát visel.

Egy legenda szerint a forradalom idején, amikor a Szajna-parton valódi remekműveket árultak fillérekért, egy szénkereskedő megvásárolta Jean-Baptiste Greuze egyik, szép fiatal nőt ábrázoló portréját. Szénporral borította be, kiszögezte üzlete elé, és odaírta: „A szép szénégetőnőhöz”. Több mint tíz évig lógott ott, amíg egy vásárló fel nem ismerte a mester kezét. A képet megtisztították, restaurálták és kiállították egy párizsi galériában. Amikor a kereskedő ott meglátta, azt mondta: ha ilyen szép és friss állapotban függeszti ki, kinevették volna, hiszen a szénnel dolgozók csak vasárnap mosdanak.

## A cégérekből társasjáték is született

A 19. század elején „Párizs miniatűrben” címmel társasjáték jelent meg, amelyet a város cégérei ihlettek. Feltehetően játéktábla, száz színes, számozott kártya és dobókockák tartoztak hozzá. A lapokon különféle üzleti jelképek, szobrok és domborművek szerepeltek.

A fennmaradt szabályleírás nem egészen világos, de úgy tűnik, a játékosok előbb dobtak, majd húztak egy kártyát, amely pontokat adott vagy vett el. A „Halott fejhez” feliratú cégér kiesést jelentett, míg „Az őrangyalhoz” kártya messzire repítette előre a játékost.

Balzac két olyan boltot is említett, amelynek cégére szerepelt a lapokon: a rue Montesquieu divatáruüzletét, „A szegény ördöghöz” címzett boltot, valamint a rue Saint-Honoré „Az őrangyalhoz” nevű fehérneműüzletét.

A korai paklikban sok szentet és templomot ábrázoló cégér látható. Mivel a templomokat 1804-ben kezdték újra megnyitni, a játék keletkezését is erre az időre teszik. A restauráció idején a csomagot a kor új üzleti jelképeivel bővítették.

Később egy másik változat is megjelent 90 fekete-fehér lappal. Ezek már a cégér mellett az üzlet profilját és pontos címét is feltüntették, a dobókockát pedig elhagyták. Míg az első változat képeit valószínűleg pusztán esztétikai szempontok szerint válogatták, az újabb kiadásban már feltehetően a reklám is szerepet kapott.