A középkori Európáról sokáig úgy élt a köztudatban, mint a tudatlanság, a durva erkölcsök és a pestisjárványok sötét korszaka. Pedig ekkor alakult ki egy új oktatási rendszer is. A középkori iskola az antik hagyományokból indult ki, majd fokozatosan eltávolodott tőlük, és végül megteremtette az egyetemek létrejöttének feltételeit.

## Franciaország: kolostori iskoláktól a Sorbonne-ig

Franciaországban – ahogy a középkori Európa más részein is – az oktatás középpontjában a világ isteni rendje állt. A legfontosabb célnak azt tartották, hogy az ember megszabadítsa lelkét a bűntől. Az aszkézis és a liturgikus szövegek, mindenekelőtt a Biblia és az egyházatyák műveinek olvasása határozta meg a tanítást.

A kolostorok, plébániák és püspökségek iskoláiba kizárólag fiúk jártak. A legtehetségesebbeket kiválasztották, hogy egyházi pályán folytassák életüket.

Nagy Károly 789-ben elrendelte a kolostori iskolák és a scriptoriumok, vagyis a szövegmásoló műhelyek számának növelését a nem egyházi tanulók számára. Ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Franciaországban szélesebb körben terjedjen az írásbeliség.

Az oktatás Európa-szerte latinul folyt, és a katolikus egyház szigorú ellenőrzése alatt állt. A XII–XIII. században a francia iskolákban megjelent a skolasztika, amely filozófiai tanokkal támasztotta alá a vallást. Ez bizonyos mértékig lehetővé tette a hit és az értelem, illetve a vallás és a tudomány összeegyeztetését.

Az oktatás alapját sokáig a hét szabad művészet alkotta: a grammatika, a retorika és a dialektika, valamint az aritmetika, a geometria, a csillagászat és a zene. E tanrend előképét a VI. században Severinus Boethius római államférfi és keresztény teológus dolgozta ki.

A feudális előkelők gyermekeinek képzése ettől eltért. Nekik az úgynevezett hét lovagi erényt kellett elsajátítaniuk: a lovaglást, a vadászatot, az úszást, a vívást, a versírást és az éneklést, a lándzsa, a kard és a pajzs használatát, valamint a sakkot. Sok lovag azonban e „szakmai” tudás birtokában is írástudatlan maradt, mert az olvasás és az írás nem tartozott a kötelező tananyaghoz.

A középkori oktatás történetének fordulópontját a világi iskolák, különösen az egyetemek megjelenése jelentette. Európában a XII–XIV. században kezdtek kialakulni ezek az intézmények.

Franciaországban a XIII. század elején jött létre a Párizsi Egyetem, amely évszázadokra Európa egyik legrangosabb felsőoktatási intézményévé vált. Később gyakran az egyetemhez tartozó teológiai kollégium alapítójáról, a király gyóntatójáról, Robert de Sorbonról nevezték el. A híres Sorbonne egy teológiai iskola és menedékház alapjain fejlődött ki.

A képzés tíz évig tartott. A záróvizsgán a hallgatónak reggel hattól este hatig kellett vitáznia húsz professzorral, akik félóránként váltották egymást. Aki teljesítette ezt a kemény próbát, doktori fokozatot és fekete doktori sapkát kapott.

## Anglia: szigorú fegyelem és latin nyelv

A középkori Angliában az oktatás hasonló elvekre épült, mint Franciaországban, de kezdetben kizárólag a gazdag városi családok kiváltsága volt. Fejlődését a kereskedelem is ösztönözte: az írástudatlan lakosság nehezen tudott bekapcsolódni a mind kiterjedtebb kereskedelmi kapcsolatokba.

A társadalmi érintkezés legfontosabb nyelve a latin volt, ezért az iskolákban minden tantárgyat ezen a nyelven tanítottak. A fegyelem rendkívül szigorúnak számított, és súlyos pénzbírságot kaphatott az a család, amelynek volt fia, mégsem taníttatta.

Később a tehetős városi családok lányai előtt is megnyílt az oktatás lehetősége. Az ő képzésükben különösen nagy figyelmet fordítottak az éneklésre és a zenére.

Anglia első egyeteme Oxford lett, ahol már a XI. században megkezdődött az oktatás. Cambridge a XIII. században nyerte el az egyetemi rangot. Az angol intézmények sajátossága az volt, hogy a hazai hallgatókat részesítették előnyben a külföldiekkel szemben, eltérően más középkori európai egyetemek gyakorlatától.

## Csehország: szabadabb iskolai légkör

A fennmaradt értekezések szerint a középkori cseh iskolákban kevésbé volt szigorú a légkör, mint Franciaországban vagy Angliában. A diákok szabadabban mozoghattak, bár a katolikus normák ellenőrzése és az ezekkel járó felelősség ott is érezhető maradt.

A korszak híres cseh felsőoktatási intézménye az 1348-ban alapított prágai Károly Egyetem volt. Mintájául a Párizsi Egyetem szolgált, ahol feltehetően korábban a cseh királyok is tanultak.

Az egyetemnek eleinte nem volt saját épülete: az órákat egyházi iskolákban és a Szent Vitus-székesegyházban tartották. Később az intézményt Prága központjába költöztették. A képzés két ágra oszlott: az egyikhez a grammatika, a retorika és a dialektika, a másikhoz az aritmetika, a geometria, a csillagászat és a zene tartozott.

## Oktatás a Kijevi Ruszban

A Kijevi Ruszban számos körülmény akadályozta, hogy az oktatás magas szintet érjen el, és teljes egészében átvegye más országok tapasztalatait. Az írott szövegek továbbadását hosszú ideig főként a nyírfakéregre írt levelek és feljegyzések tették lehetővé, az oktatási rendszer pedig csak lassan fejlődött.

Ezzel párhuzamosan sajátos kulturális világ alakult ki, amelyben megjelentek az általános nevelési elvek, és nagy hangsúlyt kapott az egyetemes emberi értékek nemzedékről nemzedékre történő átadása.

A feudális előkelők gyermekei számára külön nevelési forma létezett. Az öt-hét éves hercegfit egy másik családhoz adták, egy olyan nevelőhöz, akit a fejedelem a tekintélyes bojárok közül választott ki. Ez a személy nemcsak nevelte és tanácsokkal látta el a gyermeket, hanem annak nevében az ügyeket is intézte.

A folklórból és történeti forrásokból ismert másik módszer szerint a gyermekeket az anya fivérére, vagyis a nagybátyjukra bízták. Jóval később ugyanezzel az elnevezéssel illették a nemesi gyermekek férfi nevelőit is.

A kolostoroknak fontos szerepük volt az oktatásban. A XIV. században már nemcsak szerzetesek tanultak falaik között, hanem olyan világi emberek is, akik írni-olvasni és könyveket olvasni akartak. A középkorban elsősorban a nemesi és tehetős családok gyermekei szerezhettek itt alapismereteket.

A tatár–mongol hódítás a Kijevi Rusz életének minden területén hanyatlást okozott, és a fiatalok oktatását is visszavetette. A XV. századra, a Moszkva központú orosz állam kialakulásával azonban megteremtődtek a feltételek a templomok és kolostorok mellett működő plébániai iskolák fejlődéséhez. Ezekben már a lakosság szélesebb rétegei is közös oktatásban részesülhettek.

A XVI. században fokozatosan terjedt az oktatás, és kialakult az elemi tanítás módszertana is. Az írás-olvasás oktatásában a betűk összeolvasására épülő régi eljárást felváltotta a hangmódszer. A cirill betűkkel jelölt számok helyett elterjedtek az arab számjegyek, a gyerekek pedig már összefüggő szövegeken gyakorolták az olvasást. Ezek többnyire a Zsoltárok könyvéből származó zsoltárok voltak.