1888. augusztus 21-én William S. Burroughs szabadalmat kapott eredménynyomtató összeadógépére. Mechanikus számológépek és nyomtatószerkezetek már korábban is léteztek, az ő legfontosabb érdeme azonban az volt, hogy a két megoldást sorozatban gyártható, a mindennapi munkában is használható géppé egyesítette.

Az ötlet jóval a szabadalmak megszerzése előtt megszületett. A Burroughs család 1871-ben a New York állambeli Auburnbe költözött. A tizennégy éves William nem sokkal később meghallgatott egy „Mathematical Short Cuts” című iskolai előadást. Öccse, James később úgy emlékezett, hogy a leendő feltalóban ekkor fogalmazódott meg az összeadás gépesítésének gondolata.

A családi háttér is hatott rá. Apja, Edmund Burroughs mechanikusként dolgozott és modelleket készített, így William már fiatalon megismerhette a különféle szerkezetek működési elveit.

Az iskola után előbb a postán, majd a Cayuga County National Bank alkalmazottjaként dolgozott. Banki munkája során pénzügyi iratokat kezelt, hosszú számoszlopokat adott össze, és ellenőrizte az eredményeket. Vagyis közvetlenül szembesült azzal a rutinfeladattal, amelyet később gépesíteni akart.

1881-ben egészségi problémái miatt otthagyta a bankot, és St. Louisba költözött. Ott mechanikával kezdett foglalkozni, számológépét pedig Joseph Boyer műhelyében fejlesztette tovább. Boyer munkahelyet és felszerelést biztosított számára.

Az első alkatrészek elkészítéséhez szükséges pénzt 1884-ben kapta meg Thomas Metcalf St. Louis-i ügyvéd támogatásával, aki mintegy 700 dollárt fektetett a munkába. A bonyolult szerkezet rendkívüli pontosságot igényelt: Burroughs fémlemezekre készítette a műszaki rajzokat, némelyiket pedig mikroszkóp alatt dolgozta ki, hogy a sok alkatrész megfelelően illeszkedjen egymáshoz.

A legfontosabb szabadalmi kérelmeket 1885-ben és 1886-ban nyújtotta be. 1888. augusztus 21-én négy amerikai szabadalmat kapott, US388116, US388117, US388118 és US388119 számon. Az első a független billentyűkkel, regiszterekkel és eredménynyomtató szerkezettel ellátott gépet írta le. A második az aritmetikai műveleteket végző mechanizmus továbbfejlesztésére vonatkozott, a további kettő pedig más műszaki megoldásokat rögzített.

A prototípusoktól a megbízható gépig

Az első példányok még nem működtek kifogástalanul. Az 1889-ben gyártott gépek érzékenyek voltak arra, milyen gyorsan mozgatta a kezelő a kart: az időnként megszorult, ami pontatlanságot okozott a számításokban. Burroughs 1890-ben olajos csillapítót, úgynevezett dashpotot fejlesztett ki, amely korlátozta a kar munkalöketének sebességét, és stabilabbá tette a működést. Egy évvel később már száz továbbfejlesztett, Registering Accountant nevű gép hagyta el a műhelyt.

A 28 × 38 × 23 centiméteres készülék ferde billentyűzetén 81 gomb sorakozott: kilenc, egyenként kilenc billentyűből álló sor, amelyek mindegyike egy-egy tízes helyi értékhez tartozott. A kezelő a megfelelő oszlopok billentyűinek lenyomásával vitte be a számot, majd meghúzta a működtetőkart.

A 247 + 135 műveletnél például először a százasok sorában a 2-es, a tízesekében a 4-es, az egyesekében pedig a 7-es billentyűt kellett lenyomni, majd működtetni a kart. Ezután ugyanígy következett a 135. A gép a második értéket hozzáadta a már tárolt eredményhez, a helyi értékek közötti átvitelt pedig automatikusan végezte el. A végeredményt egy nyomtatószerkezet rögzítette papírszalagon.

Erős vetélytársak jelentek meg

Burroughs legfontosabb versenytársa Dorr Eugene Felt volt, aki 1887-ben szabadalmaztatta Comptometer nevű gépét. Ez volt az első olyan készülék a világon, amelyen a műveleteket pusztán a billentyűk lenyomásával lehetett elvégezni. Felt hamarosan bemutatta a nyomtatószerkezettel felszerelt Comptographot is, amely már közvetlenül versenyzett Burroughs fejlesztésével.

A komoly konkurencia ellenére a Burroughs-gép megbízhatóságával és kezelhetőségével piacot szerzett. A korszak számos prototípusát csak rendkívül pontos mozdulatokkal lehetett használni, Burroughs összeadógépe viszont jobban megfelelt a mindennapi irodai munkának.

Az American Arithmometer Companyt 1886. január 21-én jegyezték be St. Louisban. Az alapítók között volt Thomas Metcalf, a projekt fő befektetője; Richard Scruggs pénzügyi partner; William Pye üzleti partner; valamint William S. Burroughs, aki alelnökként és műszaki igazgatóként csatlakozott a vállalathoz.

A cég kezdetben nehézségekkel küzdött. A kézi összeszerelés magas költsége miatt a gép drága, szűk kör számára elérhető terméknek számított: darabja 475 dollárba került, ami akkoriban hatalmas összeg volt. A jó minőség azonban tartós keresletet teremtett. A vállalat 1898-ig több mint ezer számológépet értékesített, jelezve, hogy megnyílt az út a könyvelés gépesítése előtt.

A feltaláló halála után a cég tovább fejlődött. 1904-ben Detroitba költözött, 1905-ben pedig felvette a Burroughs Adding Machine Company nevet. 1953-tól Burroughs Corporationként működött, és később számítástechnikai eszközöket gyártott. Termékei közé tartoztak a veremarchitektúrájú, Algol 60-at támogató, MCP operációs rendszert futtató B5000 nagyszámítógépek, valamint a B1700 sorozatú miniszámítógépek. A Sperry Corporationnel 1986-ban végrehajtott egyesülésből jött létre a Unisys.

Burroughs gépe egyetlen szerkezetben egyesítette a billentyűs adatbevitelt, a helyi értékek közötti automatikus átvitelt és az eredmény kinyomtatását. Ezzel a monoton összeadást és az eredmény rögzítését gépi műveletté alakította, és fontos állomást jelentett a számok kézi feldolgozásától az automatizált adatfeldolgozásig vezető úton.