Ha robotokról beszélünk, többnyire vezetékekkel és fémalkatrészekkel teli androidokra gondolunk. Karel Čapek 1920-ban írt híres drámájában, az R.U.R.-ban („Rossum univerzális robotjai”) azonban egyetlen gépezet sem szerepelt. A mű mesterséges munkásai húsból, csontból és izmokból álló, laboratóriumban létrehozott élőlények voltak.

A történet szerint az idős Rossum biológus felfedezett egy, az élő szerves protoplazmát teljesen utánzó vegyi összetételt, majd mesterséges szöveteket kezdett növeszteni belőle. Gyakorlatias unokaöccse felismerte az üzleti lehetőséget, és beindította a tömegtermelést: hatalmas tartályokból kerültek ki a darabonként 120 dollárért értékesített teremtmények.

A mérnökök mindent eltávolítottak belőlük, amit fölöslegesnek tartottak: az örömöt, a szépérzéket, az együttérzést, sőt még a fizikai fájdalom érzékelését is. Így rendkívül erős, könnyen irányítható munkásokat kaptak, akiket szántásra, építkezésre és gépek kiszolgálására szántak. Alkotóik azt hitték, megszabadítják az emberiséget a fizikai munka terhétől, és elhozzák a tétlenség aranykorát. A fejlett értelemmel rendelkező biológiai teremtményekben azonban egyre nőtt a feszültség, amely végül az egész emberi világot fenyegette.

Ehhez az alávetett osztályhoz kellett megfelelő elnevezést találnia az írónak.

## Egy félvállról odavetett ötlet

Karel Čapek visszaemlékezéseiben részletesen felidézte, miként született meg a szó. A fiatal prágai drámaíró először a latin labor szóból képzett elnevezéssel próbálkozott, de a „laborok” túlságosan száraznak, orvosi szakkifejezéshez hasonlónak tűnt. Nem jutott tovább az első jelenetnél, ezért felkereste bátyját, Josef Čapeket, az ismert cseh festőt és esszéistát.

Josef éppen vásznat alapozott a műtermében, miközben egy második ecsetet tartott a fogai között. Végighallgatta öccse panaszát, majd anélkül, hogy abbahagyta volna a munkát, odavetette: nevezze őket robotoknak. Karel azonnal felismerte az ötlet egyszerűségét és erejét.

A kifejezést tehát nem Karel, hanem Josef Čapek alkotta meg. Az író ezt élete végéig nyíltan hangsúlyozta interjúiban és az Oxford English Dictionarynek írt leveleiben is, mert nem akarta magának tulajdonítani bátyja ötletét.

## A szó eredetileg kényszermunkát jelentett

Josef javaslatának alapja a régi szláv és cseh robota szó volt. Míg a cseh práce egyszerűen munkát jelent, a robota a paraszti szóhasználatban súlyos feudális robotot, fizetetlen kötelezettséget, illetve a földesúr számára végzett kényszermunkát jelölt. A paraszt minden erejét beleadta ebbe a munkába, miközben annak eredménye nem az övé lett.

Josef Čapek ezt a társadalmi jelentésréteget ültette át a 20. század mesterséges teremtményeire. A szó így kezdettől magában hordozta a szolgaság és a kiszolgáltatottság emlékét, ami különösen találóvá tette a dráma történetéhez.

Ha Josef akkor nem szólal meg, talán ma más néven emlegetnénk az otthonainkban dolgozó porszívókat és a tudományos-fantasztikus filmek gyilkos gépeit. A „robot” azonban gyorsan kilépett az irodalomból, és meghódította a világ nyelveit.

## A színdarabtól a robotikáig

Az R.U.R. színpadi ősbemutatóját 1921 elején tartották a csehországi Hradec Královéban, három héttel később pedig már a prágai Nemzeti Színház is műsorra tűzte. A nézők megrohamozták a pénztárakat, a kritikusok pedig az emberi civilizáció lehetséges végéről vitatkoztak.

A darab akkora feltűnést keltett, hogy 1923-ban Londonban és a Broadwayn is színpadra alkalmazták. A brit BBC 1938-ban ebből készítette el a történelem első televíziós sci-fi előadását.

Az új szó gyorsabban terjedt, mint ahogy a dráma fordításai elkészültek. Olyan hamar a köznyelv részévé vált, hogy Isaac Asimov, amikor 1941-ben először használta a robotics, vagyis robotika kifejezést, azt hitte, a robot szó már az ókor óta létezik az angolban. Később maga is meglepődve ismerte el, milyen életképesnek bizonyult a Čapek fivérek révén megszületett szó.

## A popkultúra fémből építette újjá a robotot

Az eredeti elképzelést idővel átformálta a tömegkultúra. Az 1950-es évek filmjeiben a biológiai masszából létrehozott munkásokat fogaskerekes, csörömpölő fémdobozok váltották fel. Ez a kép határozza meg ma is azt, mit látunk magunk előtt a robot szó hallatán.

A neurális hálózatok és algoritmusok világával ugyanakkor bizonyos értelemben visszatértünk az 1920-as kiindulóponthoz. A modern „robot” ismét nem feltétlenül fémből készül: lehet összetett kód és intelligencia is, amely elvégzi helyettünk a megszokott, ismétlődő feladatokat. Amikor automatikus fizetést állítunk be, vagy egy programra bízzuk a rutinfeladatainkat, ugyanazt a szót használjuk, amelyet Josef Čapek egy évszázada, munka közben vetett oda a testvérének.