A városi galambokra hajlamosak vagyunk lassú és nem túl értelmes, leginkább a köztéri szobrok beszennyezésére alkalmas madarakként tekinteni. Képességeik azonban ennél jóval figyelemreméltóbbak: több feladatban még az ember alkotta gépeket is felülmúlják.

A cikk eredetileg 2018-ban jelent meg. Azóta a neurális hálózatok és egyes robotok sokat fejlődtek, de a galambok számos tekintetben továbbra is előnyben vannak velük szemben.

## A sziklák között tanultak meg tájékozódni

Mielőtt az ember megjelent volna, a vadon élő galambok hegyi szurdokokban, meredek folyópartokon és tengerparti sziklákon fészkeltek. Élelemért akár több tíz kilométerre is elrepültek, majd vissza kellett találniuk a fészkükhöz. Ennek során több, egymást kiegészítő és rendkívül összetett tájékozódási képességük fejlődött ki.

Az emberek megjelenésével a galambok számára bőséges új táplálékforrás nyílt: az eldobált ételmaradék. A madarak fokozatosan az ember állandó kísérőivé váltak. Az ember hamar felismerte húsuk értékét, és a madarak közül elsőként háziasította őket. Régészeti becslések szerint ez 5–10 ezer éve történhetett.

Nagyjából ugyanebben az időszakban arra is rájöttek, hogy a galambok szellemi és tájékozódási képességeit gyakorlati célokra lehet használni.

A szirti galamb (Columba livia) Dél-Ázsiából származik, de az ember közreműködésével az egész világon elterjedt. A vadonban általában 3–5 évig él, fogságban viszont elérheti, sőt meghaladhatja a 15 éves kort. Egy életre választ párt, az utódokat pedig a két szülő együtt gondozza.

## Festményeket ismernek fel és értékelnek

A japán Keio Egyetem biológusai 1995-ben Pablo Picasso és Claude Monet tíz-tíz festményét mutatták meg galamboknak. A rövid tanítás után a madarak más alkotások közül is megbízhatóan kiválasztották a két festő képeit, és csak ritkán tévesztették össze őket.

Ugyanez a kutatócsoport 2009-ben azt is kimutatta, hogy a galambok nemcsak felismerni képesek a műalkotásokat, hanem azok minőségét is meg tudják ítélni. A madarak egy tokiói általános iskola diákjainak 22 rajzát látták, amelyek a legmagasabb vagy a legalacsonyabb értékelést kapták. Ezután nagy pontossággal jelezték előre, milyen osztályzatot adna egy tíztagú zsűri más gyerekrajzokra.

A feladat csak első pillantásra tűnik egyszerűnek. Ismert festők képeit felismerő okostelefonos alkalmazás csak 2017-ben jelent meg. Bár neurális hálózatot használt, csupán a legegyszerűbb képi minták osztályozására volt képes; a festmények minőségének értékelése szóba sem került.

## A daganatos elváltozásokat is kiszúrják

A galambok ébren töltött idejük jelentős részében táplálék után kutatnak, szinte centiméterről centiméterre vizsgálva a talajt. A davisi Kaliforniai Egyetem orvosai 2015-ben arra keresték a választ, felhasználható-e ez a képesség az orvosi diagnosztikában.

A felvételeken megjelenő korai daganatok alakja a madarak számára ismerős magvakhoz és morzsákhoz hasonlíthat. Tizenöt nap gyakorlás után a galambok 85 százalékos pontossággal találták meg a rosszindulatú emlőelváltozásokat. Ez a közölt eredmények szerint megközelítette, sőt akár meg is haladhatta a legképzettebb onkológiai szakértők teljesítményét, miközben az akkori számítógépes rendszerek nem tudták megfelelően megoldani a feladatot.

Előnyük nem csupán a táplálékkeresésben szerzett tapasztalatból fakad. Az emberi szemben három, különböző színű fényt elnyelő pigment található, a galambokéban viszont öt. Emiatt több árnyalatot különböztetnek meg, és könnyebben észreveszik a szövetek apró eltéréseit.

## Postások, kémek és mentőmadarak

A galambok képességeit évszázadokon át sokféle szolgálatra használták. A 10. század végén al-Azíz kalifa egyszer cseresznyét kívánt. Libanonból 600 galamb lábára erősített kis zsákokban szállították el neki Kairóba a gyümölcsöt. A 12. században Núr ad-Dín szíriai szultán már gyorspostai hálózatot hozott létre, és számos galambdúc építését rendelte el a térségben.

A postagalambok használatát erős hazatérési ösztönük tette lehetővé. A madarakat különböző városokba vitték, majd amikor üzenetet kellett küldeni az otthoni galambdúcba, a nyakukra kötött levéllel elengedték őket. A galambposta egészen a 19. századig a leggyorsabb üzenettovábbítási módok közé tartozott. A madarak mintegy 300 kilométeres távon is képesek levelet vinni, átlagosan 50–70 kilométeres óránkénti sebességgel.

1907-ben Julius Neubronner német gyógyszerész olyan miniatűr fényképezőgépet készített, amely meghatározott időközönként automatikusan felvételeket készített. Az első, sőt még a második világháborúban is erősítettek ilyen készülékeket galambok nyakára, hogy lefényképezzék az ellenséges egységeket.

A 20. század végén az Egyesült Államok parti őrsége kutató-mentő műveletekbe próbálta bevonni a madarakat. Megtanították őket a mentőcsónakok és mentőmellények színeinek felismerésére, majd a helikopter alján kialakított fülkékbe helyezték őket. Ha a megfelelő színű tárgyat látták, megcsíptek egy mellettük lévő gombot. A galambok mintegy 60 százalékos valószínűséggel vették észre a vízben lévő embereket, míg az emberi megfigyelőknél ez az arány nem haladta meg a 30 százalékot. A programot ennek ellenére finanszírozási gondok miatt lezárták.

## Amikor a galambürülék érték volt

A több ezer galambnak otthont adó városokban ma komoly gondot okoz az ürülékük. A benne lévő húgysav károsítja az épületeket és a műemlékeket. A 16–18. században azonban értékes trágyának számított: Iránban dinnyefélék termesztéséhez, Olaszország és Franciaország szőlőiben pedig tápanyag-utánpótlásra használták. Angliában és Amerikában salétromot is nyertek belőle a puskapor előállításához.

## GPS nélkül is hazatalálnak

A galambok tájékozódása több érzékszerv összehangolt működésén alapul. Rendkívül jól megjegyzik még a jelentéktelennek tűnő tereptárgyakat is, de nem kizárólag vizuális jeleket követnek.

Csőrükben mikroszkopikus részecskék találhatók, amelyek segítségével érzékelik a Föld mágneses erővonalainak irányát és intenzitását. E jellemzők alapján képesek visszatalálni a korábban meglátogatott helyekre.

A kutatók többször megpróbáltak olyan robotokat készíteni, amelyek a mágneses tér alapján tájékozódnak. Mivel azonban a mért értékek folyamatosan, kis mértékben változnak, nem sikerült stabil eredményt elérni. Az óceánok és a földkéreg mágneses terének teljes térképét az Európai Űrügynökség csak 2018 elején állította össze a Swarm-program keretében.

A galambok ráadásul szagok alapján is feltérképezik környezetüket. A Pisai Egyetem kutatói 2011-ben egy madárcsoportot az otthonától 50 kilométerre szállítottak. Egy részüket elszigetelt konténerekben vitték, míg a többiek útközben a kívülről beáramló levegőt lélegezték. A forrás szerint csak az elszigetelt konténerekben szállított madarak találtak haza. Amikor azonban indulás előtt cink-szulfáttal kimosták a galambok orrlyukait, és ezzel megfosztották őket a szaglástól, csak az út elején repültek a helyes irányba.

A kutatók feltételezése szerint a madarak az új helyre vezető úton a szagok alapján mentális térképet készítenek, amelyet egy ideig emlékezetből is fel tudnak idézni. Német ornitológusok ugyanabban az évben arra jutottak, hogy a galamboknál a jobb orrlyuk játssza a vezető szerepet. Ennek valószínű oka, hogy az illatokkal kapcsolatos információ itt esik át az elsődleges feldolgozáson, majd közvetlenül a navigációért felelős bal agyféltekei területekre jut.

Mindössze néhány robotprototípus képes szagokat felismerni, de ezek sem tudnak az illatok alapján tájékozódni. Az ember és a legtöbb más állat szintén képtelen a környezet ilyen „szagtérképét” használni.

Amerikai geológusok 2013-ban arra is bizonyítékot találtak, hogy a galambok hallják az emberi fül számára érzékelhetetlen, nagyon alacsony frekvenciájú infrahangokat. Ezek a földfelszín mozgásaiból erednek, terjedésüket pedig erősen befolyásolja a levegő hőmérséklete és a szél iránya. Emiatt minden hely másként „szól” a galambok számára, ami újabb támpontot ad nekik a hazataláláshoz.

Elméletileg a robotok is navigálhatnának infrahang alapján, ehhez azonban rendkívül részletes infrahangtérképeket kellene készíteni. Egy ilyen program óhatatlanul nagyon drága lenne, megtérülése pedig bizonytalan, ezért egyelőre senki sem vállalkozott rá.

## Gyors váltás a feladatok között

A sziklás élőhely, a hosszú repülések és az állandó táplálékkeresés a több feladat közötti gyors váltásra is alkalmassá tette a galambokat. A tudósok sokáig úgy gondolták, hogy ehhez az emlősök összetett agykérge szükséges. A madaraknak nincs ilyen agyterületük, a bochumi Ruhr Egyetem biológusai mégis kimutatták 2017-ben, hogy a galambok rendkívül gyorsan képesek egyik feladatról a másikra váltani. A kísérletben alakzatok színét és formáját kellett meghatározniuk.

A kutatók szerint a képesség magyarázata az idegsejtek rendkívül sűrű elrendezése lehet. Az információ így gyorsan jut egyik sejttől a másikig, ellensúlyozva a fejlettebbnek tartott agyi struktúrák hiányát.

A modern számítógépek is gyorsan váltanak a feladatok között, de ehhez a mérnököknek sokféle összetett megoldást kellett kidolgozniuk. A galamb ugyanezt jóval takarékosabban oldja meg: teljes agya elférne egy mutatóujj begyén.