Az olcsó, kis méretű és megbízható gyufa, majd az öngyújtó azonnal hozzáférhetővé tette a tüzet, ezzel pedig jelentősen megkönnyítette az emberek életét. A mai biztonsági gyufához azonban évszázadokon át vezetett az út.

## Kínai tűzpálcák

A gyufa legkorábbi elődei feltehetően Kínában jelentek meg. Az ottani kísérletezők rájöttek, hogy a fenyőpálcák erősebben és fényesebben égnek, ha kénnel vonják be őket. Ezek az eszközök még nem tudtak tüzet gyújtani: arra szolgáltak, hogy egy már égő, kisebb tüzet gyorsan fellobbantsanak.

A kínai tűzpálcák első feljegyzett említése 577-ből származik. Az Északi Csi-dinasztia udvarhölgyei Északi Csou és Csen ostroma idején használták őket tűzrakáshoz. A találmány legalább négy évszázadon át fennmaradt. Az Öt dinasztia és tíz királyság korában, 907 és 960 között már „hüvelyknyi tűzpálcáknak” nevezték őket.

## A foszfortól az első öngyulladó gyufáig

A modern gyufához vezető felfedezések sorát Hennig Brandt német alkimista indította el. Ő fedezte fel 1669-ben a foszfort és annak gyúlékonyságát, megfigyeléseit pedig feljegyezte, lehetőséget teremtve arra, hogy későbbi kutatók felhasználják az anyagot. Brandt maga nem mélyedt el tovább a foszfor tulajdonságaiban: inkább azt kutatta, hogyan lehetne különböző fémeket arannyá változtatni.

Az első öngyulladó gyufát 1805-ben készítette el Jean Chancel, aki akkoriban a neves francia kémikus, Louis Jacques Thénard asszisztense volt. A gyufafej kálium-klorát, kén, cukor és gumi keverékéből állt. Meggyújtásához óvatosan egy kénsavval töltött, kis azbesztpalackba kellett mártani.

A megoldás rendkívül drága és veszélyes volt, ezért Chancel találmánya nem terjedt el. Ugyanakkor további kísérletekre ösztönzött másokat, és ezek egyike véletlenül elvezetett az első dörzsgyufához.

## Egy véletlen mozdulat hozta el a dörzsgyufát

John Walker angol kémikus 1826-ban egy egyszerű fapálcával keverte a kénből és más vegyi anyagokból álló elegyet. Munka közben valamennyi a kőpadlóra fröccsent. Amikor a megszáradt anyagot megpróbálta ledörzsölni, a pálca véletlenül végighúzódott rajta, a fa vége pedig lángra kapott.

Walker gyorsan további gyufákat készített, majd bemutatta felfedezését kollégáinak. Hamar kiderült azonban, hogy a kénnel bevont gyufafej gyakran olyan hevesen égett, hogy levált a pálcáról. Így könnyen meggyújthatta a használó ruháját, a szőnyeget vagy más környező tárgyakat.

A veszélyek ellenére Walker gyufája népszerűvé vált. Ebben feltalálótársainak is szerepük volt, akik Londonban megszervezték a tömegtermelést. A terméket „Lucifers” néven forgalmazták, sikere pedig hozzájárult a dohányzás terjedéséhez az angol fővárosban.

## Megszületik a biztonsági gyufa

A találmányt Gustaf Erik Pasch svéd kutató, a Karolinska Intézet professzora tette biztonságosabbá. A mérgező fehér foszfort ártalmatlan vörös foszforral váltotta fel. Azt is javasolta, hogy ez ne a fapálca fejére kerüljön, hanem külön dörzsfelületre, amelyet a gyufásdoboz oldalán lehet elhelyezni.

Az elismerést mégsem Pasch, hanem Johan Edvard Lundström gyáros kapta. Miután a tudós szabadalma lejárt, Lundström magának tulajdonította a találmányt. Az 1855-ös párizsi világkiállításon érmet kapott érte, a biztonsági gyufát pedig világszerte „svéd gyufaként” kezdték emlegetni.