A kávé eredete olyan messzire nyúlik vissza, hogy ma már nem lehet megállapítani, ki, hol és mikor készítette el az első csészével. Egy etióp legenda ugyanakkor egy 9. századi kecskepásztorhoz, Kaldihoz köti a felfedezést.

## A kecskék, amelyek elárulták a kávé titkát

A történet szerint Kaldi egy hegyvidéki legelőn arra lett figyelmes, hogy kecskéi szokatlanul élénken ugrálnak és hangosan mekegnek. Rövid vizsgálódás után rájött, hogy az állatok egy élénkpiros bogyókat termő cserjéből ettek. Ő is megkóstolta a termést, és hamarosan erősebbnek, frissebbnek érezte magát.

A pásztor megtömte a zsebeit bogyókkal, majd hazasietett. Felesége azt tanácsolta neki, mutassa meg a különös termést a szerzeteseknek, ám a kolostorban nem fogadták lelkesen. Egyikük az ördög művének tartotta az élénkítő hatást, ezért tűzbe dobta a bogyókat. A megpörkölődött szemeket később kivették, összezúzták, majd forró vízbe vetették, hogy teljesen eloltsák őket. Az ital illata azonban felkeltette a szerzetesek érdeklődését. Miután megkóstolták, energikusabbnak érezték magukat, és elhatározták, hogy rendszeresen isszák majd, így virrasztáskor és imádkozás közben is ébren maradhatnak.

Mindez azonban csak legenda. A kávéfogyasztás első megbízható történelmi bizonyítékai jóval későbbről származnak.

## Az Arab-félszigetről indult világhódító útjára

A kávé termesztése és kereskedelme a 14. században kezdődött az arab országokban. Az akkori italt a mainál erősebbre főzték; sűrű, intenzív íze a gyógynövényfőzetekére emlékeztetett. Hatásos gyógyszerként és az imádkozást segítő élénkítőként kínálták.

A kávéital szülőhelyének az Arab-félsziget, azon belül a mai Jemen területe számít. Miután ott kereskedelmi céllal is termeszteni kezdték, a 16. században a kereskedelmi kapcsolatok révén eljutott Perzsiába, Egyiptomba, Szíriába és Törökországba. A Közel-Kelet városaiban megjelentek az első kávéházak, ahol az emberek nemcsak ittak, hanem híreket cseréltek és együtt töltötték az időt.

A kávét egyfajta megengedett alkoholpótléknak tekintették. Mivel a Korán tiltotta a szeszes italok fogyasztását, a vendéglők helyett a kávéházak váltak a társasági élet fontos helyszíneivé.

Népszerűségük időnként a hatalmat is aggasztotta: attól tartottak, hogy ezekben az intézményekben lázadó eszmék terjedhetnek. Mekka vezetői ezért 1611-ben minden kávéházat bezárattak, ám a tilalmat hamarosan visszavonta Kairó szultánja.

A helyzet akkor vált rendezettebbé, amikor az arab országok adót vetettek ki a kávészemekre. A kávé fokozatosan fontos exportcikk lett, ezért a termelő országok igyekeztek megakadályozni, hogy máshol is termeszteni kezdjék. Eladás előtt forró vízben kezelték és megpörkölték a szemeket, hogy ne csírázhassanak ki.

A szigorú ellenőrzés sem állíthatta meg a növény terjedését. A 17. században Baba Budan zarándok néhány kávészemet vitt Mekkából Indiába, ahol később ültetvényt alapítottak.

## A kávé meghódítja Európát

1616-ban Pieter van der Broecke holland textilkereskedő a jemeni Mokkából csempészett ki kávészemeket, amelyeket Amszterdamba vitt. A hollandok és gyarmataik – elsősorban Srí Lanka és Jáva – hamarosan meghatározó szereplővé váltak az európai kávékereskedelemben.

Az új ital sokaknak ízlett, mások azonban gyanakvással fogadták. Voltak, akik „a Sátán teremtményének” nevezték, és betiltását követelték. A vita akkor csillapodott le, amikor VIII. Kelemen pápa megkóstolta, nagyon megkedvelte, majd hivatalosan is áldását adta rá.

Európában a 17. század közepétől nyíltak kávéházak. Gyors terjedésüket jól mutatja, hogy a londoni első intézmény megnyitása után néhány évvel már mintegy háromszáz helyen szolgáltak fel friss kávét. Akárcsak a Közel-Keleten, ezek a helyek is különböző társadalmi hátterű emberek találkozópontjaivá váltak.

## Hogyan került a kávé Amerikába?

A holland példát követve a franciák a Karib-térségben, a spanyolok Közép-Amerikában, a portugálok pedig Brazíliában kezdtek kávét termeszteni. Észak-Amerikába brit telepesek vitték el az italt New Yorkon keresztül, ahonnan előbb Philadelphiába és Bostonba, majd más nagyvárosokba is eljutott.

Az amerikaiak a 18. század második feléig még inkább a teát részesítették előnyben. Az 1773-as bostoni teadélután és a tea adójának újabb emelése azonban fordulatot hozott: tiltakozásképpen sokan lemondtak a teáról, és kávéra váltottak.

A Karib-térség kávétermesztése egy királyi ajándékkal kezdődött. Amszterdam polgármestere egy kávéfát adott XV. Lajos francia királynak, aki a párizsi botanikus kertben ültette el. Kilenc évvel később, 1723-ban Gabriel de Clieu tengerésztiszt ellopott egy csemetét, és viharokkal, más viszontagságokkal dacolva eljuttatta Martinique szigetére. A hagyomány szerint később mintegy 18 millió kávéfa nőtt a szigeten.

Martinique-ról a kávé Jamaicára, majd Közép-Amerikába került. Dél-Amerikában 1718-ban jelent meg: az első ültetvényeket Suriname-ban, később Guyanában hozták létre.

A ma egyik legfontosabb kávétermelőnek számító Brazíliába a 18. században Portugália juttatta el a növényt, és ültetvényeket létesített az országban. A legenda szerint Francisco de Melo Palheta alezredes hosszú utat tett meg a vágyott szemekért, és még Guyana kormányzójának feleségével is viszonyt kezdett, hogy megszerezze őket.

## Oroszországban először gyógyszerként jelent meg

Hivatalos dokumentumok szerint Oroszországban 1665-ben említették először a kávét: Alekszej Mihajlovics cárnak gyomor- és fejpanaszaira írták fel. Később a szemek nyugati és keleti irányból egyaránt eljutottak az országba.

I. Péter 1697-es hollandiai útján kedvelte meg az italt, majd igyekezett meghonosítani. 1718-ra a kávé már az előkelő bálok elmaradhatatlan kellékének számított, szélesebb körben azonban nem terjedt el. Még a vagyonosabbak is túl keserűnek és indokolatlanul drágának tartották. A cár 1724-ben külön kávét árusító vendéglők megnyitását rendelte el Szentpéterváron. Az első kávéházak 1740 körül jelentek meg a birodalom fővárosában, és többnyire európai bevándorlók működtették őket.

Ahogy a Kaukázus, az Azovi- és a Kaszpi-tenger vidéke, valamint a Krím fokozatosan az Orosz Birodalomhoz került, a kávé egyfajta hadizsákmánnyá vált, amelyet a határvidéken élő kubányi kozákok különösen megkedveltek. Náluk szinte nemzeti ital lett: sűrű, zsíros tejszínnel és fűszerekkel, pontosan délben fogyasztották.

A birodalom egészében csak a 19. században vált igazán elterjedtté. Saját receptek és kávézáshoz készült edények jelentek meg. Amikor a szegényebb rétegek körében is népszerű lett, cikóriával keverték, hogy megőrizzék az ízét, de csökkentsék a magas költségeket.

## Az eszpresszótól az instant kávéig

A kávé világméretű terjedésével a pörkölési és főzési módszerek is fejlődtek. A 19. század közepén Skóciában létrehozták a kávéesszenciát: ezt a melaszhoz hasonló sűrű folyadékot elegendő volt forró vízzel felönteni. Gyors bepárlással készítették, majd cikóriakivonattal és cukorsziruppal keverték. Sokkal olcsóbb volt a hagyományos kávénál, ezért az amerikai polgárháború idején széles körben elterjedt a katonák között.

Az esszencia azonban nem volt sokáig eltartható. Ezt a problémát Alphonse Allais francia újságíró és művész oldotta meg az 1880-as években, amikor száraz porrá alakította a kávészemeket.

Az eszpresszó a 20. század elején, az első eszpresszógéppel együtt született meg. Feltalálóját, Luigi Bezzerát bosszantotta, hogy munkásai túl sok időt töltenek kávészünettel, ezért olyan készüléket tervezett, amely gyorsabbá tette az ital elkészítését. A gép nyomás alatt vezette át a vizet az őrölt kávén, így kis mennyiségű, erős, testes és aromás ital készült.

Az americano nevével ellentétben nem az Egyesült Államokban született. A második világháború idején az Olaszországban szolgáló amerikai katonák túl töménynek és kevésnek találták az eszpresszót. A helyi baristák ezért vízzel hígították a szokásos adagot. Az olaszok ezt nem tekintették valódi kávénak, és némi lekicsinyléssel americanónak nevezték.

A mai arányok szerint tejjel és tejhabbal készülő cappuccino ugyancsak Olaszországból származik, ahol reggeli italként fogyasztották. Nevét a kapucinus szerzetesrendről kapta: a szerzetesek csuklyájának színe az italéra emlékeztetett.

A hagyomány szerint a lattét olasz háziasszonyok találták ki. A gyerekek szerettek volna a felnőttekhez hasonlóan bekapcsolódni a kávézás kultúrájába, de az erős kávé nem volt nekik való. Ezért az asszonyok sok forró tejjel hígították fel az italt, és így adták a gyerekeknek.

## A neszkávé világsikere

George Constant Washington vegyész 1906-ban dolgozta ki az instant kávé üzemi előállításának módszerét, termékét Red E Coffee néven forgalmazta. Népszerűsítésében az első világháború amerikai katonái játszottak fontos szerepet. Fejadagjukban instant kávéport tartalmazó tasakok is voltak; annyira megszokták, hogy hazatérésük után családtagjaik és barátaik körében is elterjesztették az italt.

Ez a korai por meglehetősen gyenge minőségű volt: nem az íze, hanem elsősorban élénkítő hatása jelentette az előnyét.

Jobb minőségű változata az 1930-as évek végén jelent meg. Az instant kávé hivatalos születésnapjának 1938. július 24-ét tartják. Max Morgenthaler vegyész porlasztva szárítással és kukoricaszirup hozzáadásával kellemesebb ízű, hosszabb ideig eltartható port készített. Termékét a Nestlével közösen, Nescafé márkanéven kezdte forgalmazni.

A Nescafé ismét a katonák körében lett népszerű, ezúttal a második világháborúban. Az instant kávé idővel az amerikaiak, majd világszerte emberek ezreinek mindennapjaihoz tartozó itallá vált.