Egy Délnyugat-Kína hegyvidékein élő jamszfaj olyan, bogyókra emlékeztető szaporítóképleteket fejlesztett ki, amelyek megtévesztik a madarakat. A kutatók szerint ez az első dokumentált eset, amikor nem egy mag vagy termés, hanem egy vegetatív képlet utánozza a madarak táplálékát azért, hogy az állatok messzire szállítsák.
A Dioscorea melanophyma nevű jamsz – sok más, ivartalanul szaporodó növényhez hasonlóan – sarjhagymákat, más néven bulbillákat hoz létre. Ezek módosult rügyekből fejlődő apró gumók. Miután leválnak az anyanövényről, gyökeret eresztenek, és vele genetikailag azonos utódokat hoznak létre.
Ennek a gyakori szaporodási módnak jelentős evolúciós hátránya van: a sarjhagymák rendszerint közvetlenül az anyanövény tövéhez hullanak. Az utódok így helyben maradnak, erősen versengenek a szülőnövénnyel az erőforrásokért, és ugyanazok a helyi veszélyek – például betegségek vagy környezeti változások – fenyegetik őket.
A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban megjelent tanulmány szerzői azt vizsgálták, miért hasonlítanak a Dioscorea melanophyma sarjhagymái bogyókra. Eredményeik szerint nem véletlen hasonlóságról, hanem evolúciós mimikriről van szó.
A kutatók a sarjhagymák méretét és alakját a térségben élő 27 valódi bogyótermésű faj megfelelő jellemzőivel vetették össze, és spektrális elemzést is végeztek. Emellett egy úgynevezett receptor-zaj modellt alkalmaztak, amely az ultraibolya fényt is érzékelő madarak színlátását szimulálja. A számítások alapján legalább 15 madárfaj számára a sarjhagymák és a valódi bogyók közötti színkülönbség az észlelési küszöb alatt marad.
A kutatók három éven át, a liánokra szerelt kamerákkal figyelték a madarak és a sarjhagymák találkozásait. Összesen 204 látogatást rögzítettek, 22 különböző madárfajtól. Az aktivitás október és február között tetőzött, amikor az erdőkben megfogyatkoznak a természetes bogyók. Laboratóriumi körülmények között is hasonló eredmény született: amikor kevés valódi bogyó állt rendelkezésre, a madarak nagy számban kezdték fogyasztani a sarjhagymákat, mert látás alapján nem tudták megkülönböztetni őket megszokott táplálékuktól.
A sarjhagymák a madarak emésztőrendszerében átlagosan mintegy 24 percet töltöttek. Ennyi idő alatt egy madár akár több száz méterre is elrepülhetett. A képletek 99 százaléka sértetlenül távozott a szervezetből, csírázási arányuk pedig körülbelül 86 százalék volt, alig maradva el a kontrollcsoport 92 százalékos eredményétől.
Korábban is ismertek voltak olyan növények, amelyek virágaikkal vagy magvaikkal tévesztenek meg állatokat. Egyes orchideák például rovarnőstényeket utánoznak, így csalogatják magukhoz a beporzókat, és bizonyos pillangósvirágú növények magjai is élnek hasonló megtévesztéssel. A most vizsgált jamsz azonban az első ismert példa arra, hogy a terjesztők odavonzása érdekében egy vegetatív szaporítóképlet, a sarjhagyma alakult bogyószerűvé.
Az alkalmazkodás hatékonynak bizonyult: a növény úgy használja fel a madarakat saját terjedéséhez, hogy cserébe valódi bogyó helyett sarjhagymát kínál nekik. A növény és madár közötti kölcsönösen előnyös kapcsolat így ebben az esetben egyoldalú kihasználássá vált.


