Egyre gyakrabban kerül szóba, mennyire kimódoltnak és mesterségesnek hatnak a modern okostelefonokkal készített fényképek. A kamera előnézetében még egy bizonyos képet látunk, az exponálás után néhány másodperccel azonban már mást kapunk: világosabb lesz a háttér, erősebb az élesítés, a bőr pedig új textúrát nyer. Nem a beállítások között választható szűrőkről van szó, hanem a folyamatosan működő automatikus utófeldolgozásról. Ez telefonmodellenként eltérően dolgozik, így az általa okozott torzítások sem egyformák.

A rendszer minden felvételt automatikusan úgy igazít és egyensúlyoz ki, hogy az már első pillantásra „szép” legyen. Ez rendszerint az árnyékok világosítását, indokolt vagy indokolatlan HDR-t, valamint a részletesség növelését jelenti – olykor neurális hálózatok által előállított képi massza árán. A végeredmény kicsiben mutatós lehet, de belenagyítva már úgy festhet, mintha egy közepes MI-alapú képfelskálázón futott volna át.

## A hibátlan képek ördögi köre

A Midjourney-hez és a Nano Bananához hasonló generatív MI-eszközök közben megszokottá teszik a képek plasztikus, steril megjelenését. A jó minőségű modellek bárki számára hozzáférhetők, gyakran ingyenesen, ezért az internetet nemcsak teljesen generált képek árasztják el, hanem olyan valódi fotók is, amelyeket a mesterséges intelligencia szinte felismerhetetlenné alakított.

Ezzel bezárul a kör. A generatív modellek egyre jobbak, mi pedig hozzászokunk a tökéletesre csiszolt képekhez. Ilyeneket ma már nemcsak komoly stábbal dolgozó influenszerek és hírességek tesznek közzé, hanem bárki, akinek modern telefonja van. Emelkedik a tartalmak általános vizuális színvonala, ezért úgy érezhetjük, nekünk is fel kell zárkóznunk – ráadásul ezt könnyű megtenni.

A beépített szerkesztők MI-radírjával eltüntethetjük a zavaró részleteket, kibővíthetjük a kép határait és kiegészíthetjük a hátteret. Beilleszthetünk egy jobban sikerült arckifejezést egy másik felvételről, sőt utólag még a nézőpontot is módosíthatjuk. A Nano Banana és a ChatGPT pedig úgy is átdolgozhatja a képet, hogy még az sem feltétlenül veszi észre a változtatást, aki jól ismer bennünket.

De mi marad így a fénykép értékéből?

A fotó legfontosabb előnye az illusztrációval szemben az, hogy képes megörökíteni egy valódi pillanatot. Csakhogy mennyi marad ebből a pillanatból, ha a rendszer már az utófeldolgozás során átrajzolja a fényeket és automatikusan retusálja az arcot, majd mi magunk is kijavítjuk a hátteret? Az átgondolt fotózásoknál nyilvánvaló az utómunka szerepe, de kérdéses, miért vált természetessé ugyanez a hétköznapi, sőt véletlenül elkapott felvételeknél is.

A közösségi média és az aktuális trendek azt sugallják, hogy semmi gond nincs azzal, ha mindent megváltoztatunk, vagy teljesen generált, valósághű képeket fényképként mutatunk be. Nem véletlenül terjednek újra és újra meghatározott vizuális stílust ígérő promptok, miközben a közösségi médiában szereplő MI-modellek profiljai komoly bevételt termelhetnek készítőiknek. Ahogy egyre több ilyen tartalom jelenik meg – sokszor jelölés nélkül, vagy nehezen észrevehető figyelmeztetéssel –, fokozatosan hozzászokunk a valószerűtlen elvárásokhoz, és magunk is fenntartjuk ezt a megtévesztő körforgást.

## Régen is szerkesztettük a fotókat

Jogos ellenérv, hogy a képfeldolgozás nem új jelenség, sőt korábban is divat volt. Az Instagram- vagy Tumblr-hírfolyamok meghatározhatták, melyik kameraszűrőt vagy VSCO-effektet használtuk minden felvételünkhöz. A forrás szerzőjének például az iPhone Fade szűrője volt a kedvence, amelynek eltávolítását az iOS 11-ből kisebb személyes tragédiaként élte meg.

A különbség az, hogy a kiindulópont akkor mindig egy valódi fénykép volt, amely gyakran műszakilag sem volt hibátlan. Az optika korlátai vagy a fotós tévedése miatt ferde lehetett a horizont, lemaradhatott egy könyök, vagy éppen akkor készülhetett az egyetlen felvétel, amikor a modell pislogott. Abból kellett kihozni valamit, ami rendelkezésre állt, és úgy tenni, mintha a hiba tudatos döntés lett volna. Nem azt mondtuk, hogy a telefon rosszul fényképezett sötétben, ezért fekete-fehérré tettük és túlélesítettük a képet, hanem azt, hogy ez grunge stílus – aztán még nyolc hasonló fotóval egységesítettük a hírfolyamot.

A szűrők korszakában tehát a hibák arra kényszerítettek, hogy a meglévő felvételből dolgozzunk, a beavatkozás pedig többnyire nyilvánvaló maradt. Az MI-fotók korában viszont bármely hiányosság úgy tüntethető el, mintha sohasem létezett volna. Ennek ára, hogy a valós kép egy részét végleg töröljük és újrarajzoljuk.

Egy elhagyott jaroszlavli épület helyére kerülhet provence-i táj, a póló és rövidnadrág pedig lecserélhető egy Met-gálára illő ruhára. Csakhogy mi ennek az értelme, ha a ruha nem a miénk, és egy provence-i utazás még csak nem is szerepel a terveink között?

## Mit tehetünk, ha természetesebb képeket szeretnénk?

Természetesen semmit sem kötelező megváltoztatni. Továbbra is használhatjuk a megszokott utófeldolgozást, eltüntethetjük a hibákat a radírral, és kibővíthetjük a képet, ha valami nem fért bele. Ha tetszik az eredmény, nincs ok más módszert választani. Ha viszont zavar, hogy egyetlen érintéssel kellemes, de jellegtelen felvételeket kapunk, már a fotó elkészítésekor is tehetünk ellene.

Az okostelefonok alapértelmezett kameraalkalmazásában általában nem kapcsolható ki az MI-alapú utófeldolgozás, mert a működés része. Léteznek azonban olyan alkalmazások, amelyek a lehető legtisztább képet próbálják kiolvasni az érzékelőből.

iPhone-on a Halide, a Lumina és a mood.camera kínál lehetőséget az Apple utófeldolgozásának megkerülésére. Androidon többek között a Gcam, a Lightroom, a Zerocam és a Camera FV-5 használható fényképezésre. Az ezekkel készült képek jobban hasonlíthatnak arra, amit exponálás előtt az előnézetben látunk.

Bármelyik okostelefonon szóba jöhet a RAW-formátum is, amely egyes készülékeken a gyári kameraalkalmazásban is elérhető. Ebben az esetben viszont minden képet kézzel kell kidolgozni, a fájlok pedig jóval nagyobbak a szokásos JPEG-eknél. Nem minden helyzet ér ennyi fáradságot: egy mérőóra vagy egy ásító macska lefényképezésénél aligha, egy telefonnal készített fotósorozatnál azonban megérheti.

Ha nem maga az erőteljes utófeldolgozás zavar bennünket, hanem annak jellegzetes látványvilága, az App Store-ban és a Google Playen egyre népszerűbbek az MI előtti fényképezőgépek megjelenését utánzó alkalmazások. Vannak filmes hatásokat, régi digitális kompakt gépeket és korábbi iPhone-okat imitáló megoldások. Az általánosabb alkalmazások közül népszerű a Dazz Cam és a ProCCD, az Oldi pedig a 3GS-től az XS-ig több iPhone-generáció képi világát utánozza.