Az ember evolúciós családfája az újabb leletek nyomán egyre szerteágazóbb. A „hiányzó láncszem” kérdése ezért ma már félrevezető: nem egyetlen, egyenes fejlődési sort látunk, hanem sok, egymás mellett futó, elágazó és gyakran kihalással végződő vonalat.

Az evolúció elfogadottsága közben országonként erősen eltér. 2021-ben az Egyesült Államokban hosszú idő után először 54 százalékra nőtt azok aránya, akik egyetértettek az evolúció elméletével. Egy 2009-es oroszországi felmérésben viszont csak a megkérdezettek 34 százaléka ismerte el őseként az ősi emberszabásúakat. A paleoantropológia ugyanakkor folyamatosan új leletekkel bővíti ismereteinket.

## Az emberré válás fő állomásai

Az emberelődök kutatásakor a szakemberek azt a folyamatot vizsgálják, amelyben növekedett az agy, kerekebbé vált a koponya, kisebb lett az arc, és megjelent az állcsúcs. Az emberré válás további fontos jegye az egyenes testtartású járás, az eszközkészítés, a tűz használata és a beszéd kialakulása.

## A proconsuloktól az utolsó közös ősig

Kelet-Afrikában 18–15 millió évvel ezelőtt jelentek meg a proconsulok (Proconsul). Karjuk és lábuk azonos hosszúságú volt, felegyenesedve még nem tudtak járni. Fogaik, koponyaarányaik és megnagyobbodott agyterületük alapján azonban a kutatók lehetséges őseink közé sorolják őket.

Tőlük három fejlődési ág vezetett tovább. Thaiföldön mintegy 10 millió éve jelent meg a Khoratpithecus chiangmuanensis, amelyből az orangutánok fejlődtek ki. Dél- és Délkelet-Ázsiában éltek a Gigantopithecusok, amelyek magassága egyes becslések szerint meghaladhatta a három métert. Sokáig fennmaradtak: egyes maradványaik korát körülbelül százezer évre teszik.

Koponyájuk még nem került elő, de közvetett jelek alapján agyuk akár az emberénél is nagyobb lehetett. Ez önmagában nem jelentett magasabb intelligenciát. Elképzelhető, hogy egyfajta alternatív emberiség fejlődhetett volna belőlük, ám a természetes ellenségek hiánya és a növényi étrend a forrás szerint nem ösztönözte értelmi fejlődésüket.

Az evolúciós fa fontos viszonyítási pontja a Nakalipithecus, amelyet a gorillák, a csimpánzok és az emberfélék utolsó közös ősének tartanak.

## A korai Australopithecusok sokfélesége

A 21. század elején a Csád Köztársaságban találták meg a Sahelanthropus tchadensis koponyáját. Az antropológusok szerint 7–6 millió éve élt, és már két lábon járt. A felfedezés jelentős hiányt töltött ki: előtte a 3,8 millió éve Etiópiában élt „Lucyt” tekintették a legrégebbi emberelődnek.

A 6–4 millió évvel ezelőtt élt korai Australopithecusok csoportját csak az 1990-es években ismerték meg jobban. Ide tartozik az Orrorin tugenensis, az Ardipithecus kadabba és az Ardipithecus ramidus, valamint az Australopithecus anamensis. Ma őket tekintik a majmok és az ember közötti átmenetet képviselő alakoknak.

Alig voltak magasabbak egy méternél. Két lábon közlekedtek, de sok időt töltöttek a fákon, erdős és mocsaras területeken. Fejlettségük összességében nem sokkal haladta meg a Sahelanthropusét.

Az egyik elmélet szerint fejlődésüket a globális éghajlatváltozás gyorsította fel. Öt–tízmillió éve erősen lehűlt a Föld, Afrikában pedig a trópusi erdők helyét szavannák vették át. Az emberszabásúak egyre többet tartózkodtak a talajon, ahol ragadozókkal kellett megküzdeniük. A szélsőséges körülmények között a leleményesebb egyedek maradtak életben, miközben testfelépítésük nemzedékről nemzedékre változott. A felegyenesedett járás például segíthetett távolabbról észrevenni a veszélyt és gyorsabban közlekedni.

## Karcsú és robusztus Australopithecusok

Mintegy négymillió éve jelentek meg a gracilis, vagyis karcsú Australopithecusok. Akár másfél méter magasra is megnőttek, törzsük sok tekintetben az emberére hasonlított. Fejük azonban még majomszerű volt, agytérfogatuk pedig mindössze 400–500 köbcentimétert tett ki, nagyjából annyit, mint a csimpánzoké és a gorilláké.

A legismertebb faj az Australopithecus afarensis. Az 1970-es években Etiópiában legalább 35 egyed maradványait tárták fel. Köztük volt a híres Lucy, aki 25–30 éves korában halt meg. Csontváza a lapos homlokú, erős szemöldökereszű koponya kivételével szinte modernnek hatott. Testsúlya 30–45 kilogramm lehetett.

Ezekből az Australopithecusokból több fejlődési vonal indult ki, de egy kivételével mind zsákutcának bizonyult. Lucy legsikeresebb utódjának az Australopithecus sedibát tartják, amely körülbelül kétmillió éve élt. Egyes antropológusok már a korai Homo nembe sorolják.

Egy másik késői csoport mintegy 2,5 millió éve vált le a modern emberhez vezető vonalról. Ezek voltak a robusztus Australopithecusok, más néven Paranthropusok. Körülbelül 70 kilogrammot nyomtak, és rendkívül erős rágóapparátusuk volt. A Paranthropus boiseit ezért „Diótörőnek” is nevezték. A kutatók szerint állkapcsuk a kizárólagos növényi étrendhez alkalmazkodott; ez a szűk ökológiai szakosodás végül hozzájárult kihalásukhoz.

Az antropológusok úgy vélik, hogy a húsevésre való áttérés nélkül nem következhetett volna be az evolúciós áttörés: amikor őseink rendszeresen kezdtek húst fogyasztani, agyuk térfogata gyors növekedésnek indult.

## A Homo nem első képviselői

A Homo nem története körülbelül kétmillió éve kezdődött. Nagyjából egy időben, 1,6–1,8 millió évvel ezelőtt jelent meg a Homo rudolfensis, a dmaniszi ember (Homo georgicus) és a Homo gautengensis.

Utóbbi besorolása máig vitatott, mert a többi korai Homótól eltérően kizárólag növényeket evett, és kicsi volt az agya. A Homo georgicus maradványait Grúziában találták meg; őt tartják a legkorábbi Afrikából kivándorolt emberfélének, agytérfogata körülbelül 550 köbcentiméter volt. A Kenyában megtalált Homo rudolfensisé meghaladta a 700 köbcentimétert.

Két-hárommillió éve ismét hidegebb és szárazabb időszak következett. Az afrikai erdők megritkultak, a növényi táplálék megfogyatkozott, ezért a korai Homóknak olyan eszközöket kellett készíteniük, amelyekkel húst szerezhettek. A húsban gazdag étrend rövidebb emésztőrendszerhez vezetett, mert a jóllakáshoz kevesebb táplálék is elég volt, és az állkapocs is kisebb lett. Ez több helyet hagyott a koponyában a növekvő agynak, amelynek fejlődését a húsban található vitaminok és más hasznos anyagok is segítették.

A korai Homo legsikeresebb képviselője a Homo habilis, azaz az ügyes ember volt. Kelet- és Dél-Afrikában talált maradványai 1,5–1,9 millió évesek. Elsőként készített rendszeresen kőeszközöket vadászathoz, és ő alakította ki a korai kavicseszköz-kultúrát: a követ kettéhasítva éles szélű szerszámot nyert. Mindenevővé vált, és vele kezdődött az agytérfogat gyors növekedése.

## Homo ergaster és Homo erectus

A modern ember őseinek következő fontos tagja a Homo ergaster, vagyis a dolgozó ember. Kenyában, Tanzániában és Dél-Afrikában élt 1,8–1,4 millió évvel ezelőtt. Magas, hosszú lábú emberféle volt, alacsony, robusztus koponyájában 800–900 köbcentiméteres aggyal. Már tizenkét éves korára teljesen kifejlődött. Erre a következtetésre a Kenyában megtalált, Turkana-fiúként ismert kamasz maradványaiból jutottak a kutatók.

A felegyenesedett járás miatt a nőstények medencéje beszűkült, ezért a csecsemők kis fejjel születtek, és sokáig kellett őket karban hordozni. Ez kiszolgáltatottabbá tette a nőket, a férfiaknak pedig az utódok túlélése érdekében gondoskodniuk kellett róluk. Kultúrakutatók szerint ebben a fejlődési szakaszban a közösségek fennmaradásához monogámia is szükséges lehetett, máskülönben állandó harc folyt volna a nőkért.

A Homo erectus 1,45–0,8 millió éve jelent meg Afrikában és Ázsiában, miközben Jáván pithecanthropusok éltek. Ezek az ősi emberek tömegesen telepedtek le Afrikán kívül. Ők hozták létre az acheuli kőeszköz-kultúrát: szakócáikkal állati tetemeket daraboltak, bőrt vágtak, csontot hasítottak, füvet nyestek és fát munkáltak meg.

Sztanyiszlav Drobisevszkij, a Lomonoszov Moszkvai Állami Egyetem antropológusa szerint ekkor alakulhatott ki őseink beszéde. Erre utalnak az agylenyomatokon a Broca-terület növekedésének jelei, valamint a nyakszirtcsontban a nyelv alatti ideg csatornájának tágulása.

Az archaikus emberek világméretű elterjedése során több regionális forma alakult ki. Kínában élt a barlanglakó pekingi ember (Homo erectus pekinensis). Kínai kutatók szerint belőle alakult ki a mongoloid rassz, az antropológusok többsége azonban újabb zsákutcának tartja ezt a fejlődési ágat.

## Flores „hobbitjai”

Indonéziában egy másik, alternatív emberi fejlődési vonal alakult ki, amely végül eltűnt. Több mint egymillió éve a Homo egyik népessége Ázsiából Jávára vándorolt, egy részük pedig később eljutott Flores szigetére. Az elszigeteltségben kisebb termetűvé váltak, ezért „hobbitoknak” nevezték el őket.

A floresi ember (Homo floresiensis) alacsonyabb volt egy méternél, mintegy 25 kilogrammot nyomott, agytérfogata pedig csupán 400 köbcentiméter volt. A kutatók máig vitatják, hogy törpe növésű emberféléről volt-e szó, vagy a visszafejlődés miatt egyáltalán nem tekinthető korai embernek.

## Neandervölgyiek, modern emberek és gyenyiszovaiak

Az ember evolúciója több százezer éve sem egyetlen vonalon zajlott. Az Afrikából kivándorolt ősökből több fejlett emberfaj alakult ki egyszerre, és mindegyik más irányban fejlődött. Kis létszámuk miatt viszonylag ritkán keveredtek egymással.

A neandervölgyiek (Homo neanderthalensis) a mai Európa és Nyugat-Ázsia területén jelentek meg és fejlődtek. Izmosak, széles vállúak és kitartók voltak. Kiválóan vadásztak, főként húst ettek, nyersen és tűzön sütve egyaránt. Újabb leletek szerint a tengerparton élő csoportjaik némelyike elsősorban tengeri eredetű táplálékot fogyasztott. Egyes neandervölgyiek agytérfogata a mai emberre jellemző értéket is meghaladta.

Közvetlen ősünknek az afrikai heidelbergi embert (Homo heidelbergensis) tekintik, amelyből több köztes szakaszon keresztül kialakult a modern ember (Homo sapiens sapiens). Abban nincs egyetértés, mikor jelent meg fajunk: egyes antropológusok több mint kétszázezer évvel ezelőttre teszik az eredetét, mások szerint teljesen csak körülbelül ötvenezer éve formálódott ki.

A neandervölgyiek kihalására több magyarázat is létezik. Az egyik feltételezés szerint a Homo sapiens eurázsiai terjeszkedése során kiirtotta versenytársait, mert ravaszabb, értelmesebb és szervezettebb volt náluk.

Vlagyimir Doronyicsev és Ljubov Golovanova szentpétervári régészek a Current Anthropology folyóiratban megjelent tanulmányukban inkább az Appennini-félsziget és a Kaukázus nagy vulkánkitöréseit tették felelőssé. Ezek nyomán az északi félteke erősen lehűlt, a hamu hatalmas területeket borított be és megmérgezte a vizeket. Tömegesen pusztultak el a neandervölgyiek zsákmányállatai, majd maguk a vadászok is.

Más kutatók szerint a túlzott húsfogyasztás okozhatott problémát, mert étrendjük vetéléseket idézett elő. Olyan vélemény is van, hogy a neandervölgyiek nem egyszerűen kihaltak, hanem beolvadtak a náluk népesebb, új területeket elfoglaló Homo sapiens-csoportokba. A keveredést genetikai vizsgálatok igazolják: ma minden nem afrikai származású ember DNS-ének 1–4 százaléka neandervölgyi eredetű.

Az emberi evolúció másik rejtélyes ága a gyenyiszovai ember (Homo denisovensis), amely Ázsiában és az Altajban élt 250–30 ezer évvel ezelőtt. Lehetséges, hogy ősei a pekingi emberek voltak. Ezt az alternatív emberfajt az Altajban, a Gyenyiszova-barlangban talált kisujjperc DNS-vizsgálata alapján írták le. Sejtmag-DNS-e jelentősen különbözik mind a neandervölgyiekétől, mind a modern emberekétől. A mai ausztrál őslakosok, melanézek, új-guineai és új-kaledóniai pápuák genetikai állományának becslések szerint 4,8 százaléka gyenyiszovai eredetű.

Az emberré válás történetét minden új lelet tovább árnyalja: az ismert fajokról új részletek derülnek ki, és korábban ismeretlen emberféléket is azonosíthatnak. Az elődök és közeli rokonok sokfélesége azt mutatja, hogy az ősi emberszabásúaktól a modern emberig vezető, több millió éves út számos elágazással és zsákutcával járt.