A történelem különös találmányai között akadtak praktikus használati tárgyak és háborús eszközök, mások rendeltetését viszont máig nem sikerült megfejteni. Az alábbi hét emlék nemcsak szokatlan, hanem sok esetben azt is nehéz megmagyarázni, hogyan készítették.

## Görögtűz

A görögtűz összetétele ma is titok. A történészek többféle magyarázatot felvetettek, de biztos receptet nem ismerünk. Az ókori beszámolók szerint a tüzet a víz sem oltotta el: még a víz felszínén is tovább égett. Egyes szövegek azt állítják, hogy maga a víz lobbantotta lángra, miközben homokkal vagy ecettel el lehetett oltani.

A folyékony anyagot edényekben lőtték ki, némileg az újkori Molotov-koktélhoz hasonlóan. A célba csapódáskor hangos zajt és füstöt keltett. Feltételezett összetevői között a salétromot, az égetett meszet és a kalcium-foszfidot is emlegetik.

## A Lükurgosz-kehely

A Krisztus utáni 4. századból származó kelyhet a rajta ábrázolt trák királyról, Lükurgoszról nevezték el. Első pillantásra akár észrevétlenül is megbújhatna a British Museum hatalmas gyűjteményében, készítési módja azonban kivételessé teszi.

A kehely dikroikus üvegből készült, amelynek rétegeiben apró arany- és ezüstrészecskék találhatók. Emiatt a tárgy a fény helyzetétől függően zöld, vörös vagy lila színben jelenhet meg. Dikroikus üveget ma is használnak, de a kehely elkészítéséhez alkalmazott ókori tudás egyedülálló műalkotássá teszi a tárgyat.

## Az ókori kínai szeizmoszkóp

Bár a földrengésjelző műszereket sokan modern találmánynak gondolják, elődeik már az ókori Kínában megjelentek. Csang Heng 132-ben alkotta meg saját szerkezetét. Erre különösen nagy szükség lehetett egy erősen földrengésveszélyes vidéken: feljegyzések szerint egy Kr. e. 780-as földrengés három folyó medrét is megváltoztatta.

A bronzedény inkább díszes boroskancsóra emlékeztetett, mint tudományos műszerre. Nyolc sárkányfej nézett lefelé ugyanennyi, felfelé fordított fejű, nyitott szájú békára. A szerkezet az ingákhoz hasonló elven működött: a földmozgás – még akkor is, ha az emberek nem érzékelték – kilendített egy golyót. Ez az egyik sárkány szájából az alatta lévő békába esett, és jelezte a rengés irányát.

## A római dodekaéder

A Kr. u. 2–4. századra keltezett római dodekaéderek rézből készült, Európa több pontján előkerült tárgyak. Tizenkét, lyukakkal áttört lapjuk és kiálló bütykeik vannak, rendeltetésük azonban nem ismert.

A leletek nemzedékek óta foglalkoztatják a kutatókat. Egyes elképzelések szerint zsinórok vagy más anyagok kötésére szolgálhattak, mások római babonákhoz vagy vallási szertartásokhoz kötik őket.

## A bagdadi elem

A pártus vagy babiloni elemként is emlegetett tárgy Kr. e. 250 és Kr. u. 250 között készülhetett. 1938-ban találták meg Hudzsut Rabúában, Ktésziphón közelében. Egy agyagedényből, egy fémhengerből és egy vasrúdból áll.

Vitatott, hogy valóban az elektromos technika korai példájáról van-e szó. Egyesek szerint nem elemként használták, hanem vallási célokat szolgált, vagy egyszerű tárolóedény volt. Mivel sem képi, sem írásos feljegyzés nem maradt fenn róla, eredeti funkcióját nem lehet biztosan megállapítani. Kísérletekben ugyanakkor 1,1 voltos feszültséget termelt, amikor ecettel vagy más elektrolitoldattal töltötték meg.

## A damaszkuszi acélkard

A legkorábban a Kr. e. 1. századra keltezett kardok állítólag a szíriai Damaszkuszról kapták a nevüket. A történelem során ugyanakkor Kelet több vidékén, köztük Indiában és Srí Lankán is készítettek ilyen pengéket. Jellegzetességük az acél vízesésszerű mintázata volt.

A legendák szerint egyetlen csapással átvágtak egy puskacsövet, élük pedig olyan éles volt, hogy a ráhulló hajszálat is kettévágta. A készítési eljárás a maga korában forradalminak számított, mert egyszerre biztosított szilárdságot, rugalmasságot és tartós élességet.

A modern vizsgálatok adnak némi támpontot a gyártáshoz, de az eljárás visszafejtésére tett kísérletek többnyire sikertelenek maradtak. A ma „damaszkuszi acélként” árult kések hasonlíthatnak az eredeti pengékre, de nem valódi damaszkuszi acélból készülnek.

## A phaisztoszi korong

A Kréta szigetéről származó phaisztoszi korongot Luigi Pernier olasz régész találta meg 1908-ban. A minószi bronzkorban készülhetett finom szemcséjű agyagból: a jeleket egyenként nyomták az anyagba, majd kiégették. Különös módon az agyag nem a lelőhely környékéről származott, a korong pontos eredete pedig máig tisztázatlan.

A felületén 45 különböző jel ismétlődik eltérő mintázatokban. Összesen 242 lenyomat látható rajta: az egyik oldalon 123, a másikon 119. A pecsételt jelek mellett feltehetően íróvesszővel karcolt vonalak is megfigyelhetők.

Sokan próbálták már megfejteni a különös rendszert, mindeddig eredménytelenül. Az sem világos, hogy ábécéről vagy fogalmakat, illetve szavakat jelölő logografikus írásról van-e szó.