Elterjedt történet, hogy az ollót Leonardo da Vinci találta fel, mert szüksége volt egy eszközre a vászon elvágásához. Ez azonban csupán mítosz: az olló elődei már jóval a reneszánsz festő és tudós születése előtt megjelentek.
A legkorábbi ismert változatot a Közel-Keleten találták. Az eszköz az időszámításunk előtti 14. század körül, Egyiptomban készült. Két bronzpengéjét vékony, meghajlított drót kapcsolta össze. Ez rugóként működött: nemcsak egyben tartotta a pengéket, hanem lehetővé tette azok nyitását és zárását is. Az ókori olló használatához ugyanakkor mindkét kézre szükség volt.
A kereskedelemnek és az utazásoknak köszönhetően az eszköz Egyiptom határain túlra is eljutott. Az ókori rómaiak továbbfejlesztették, és kényelmesebbé tették: az egymást keresztező két pengét a végükön kialakított csuklós kapcsolat fogta össze. Ez a megoldás már jobban hasonlított a mai ollók szerkezetére, és egykezes használatot tett lehetővé.
Ki alkotta meg a modern ollót?
A történészek nem tudnak egyetlen személyt megnevezni a modern olló feltalálójaként. Az viszont ismert, hogy Robert Hinchliffe készített először acélollókat, majd megkezdte tömeggyártásukat. Angliában 1761-ben több száz egyforma, forgócsapos szerkezetű olló készült, amelyeket Hinchliffe „Minőségi ollók gyártója” feliratú kis üzletében árult.
A gyártási folyamatot csak a 19. században egyszerűsítették és automatizálták. Korábban az ollókat kézzel kovácsolták, és gyakran különféle mintákkal vagy ábrákkal díszítették. Sokszor ajándékozták őket hölgyeknek, hiszen egyszerre számítottak szép tárgynak és hasznos háztartási eszköznek.
Az igények változásával egyre többféle olló jelent meg. Ma már külön változatokat használnak többek között bokrok és fák metszésére, fémvágásra, konyhai munkákhoz, valamint manikűrhöz és pedikűrhöz.
