Az emberiséget évszázadokon át foglalkoztatta egy kifogyhatatlan gép gondolata: olyan szerkezeté, amelynek nincs szüksége üzemanyagra vagy emberi beavatkozásra, mégis örökké mozog. Alkimisták, filozófusok és mérnökök próbálták megtalálni a módját, miként lehetne kijátszani a természetet. Bár mind kudarcot vallottak, kísérleteik végül hozzájárultak annak megértéséhez, miért nem létezhet örökmozgó.

## Mit jelent az örökmozgó?

Örökmozgónak azt a gépet nevezték, amely üzemanyag, feltöltés és külső beavatkozás nélkül korlátlan ideig működik. Három típusát különböztetik meg.

Az elsőfajú örökmozgó a semmiből termelne energiát, így megsértené az energiamegmaradás törvényét. A másodfajú minden hőt veszteség nélkül alakítana munkává, ami az entrópia törvényével ellentétes. A harmadfajú örökmozgóban pedig egyáltalán nem lépne fel súrlódás, ami a valóságban lehetetlen.

Az örökmozgó gondolata tehát nem pusztán megvalósíthatatlan mérnöki elképzelés, hanem a fizika alapvető törvényeivel is szembemegy. A 18. században azonban ezek a törvények még nem kapták meg mai, pontos megfogalmazásukat, ezért a mechanika csodáiba vetett hit nem tűnt teljesen alaptalannak.

## Bhászkara higannyal töltött kereke

Az örökmozgó története a középkorig nyúlik vissza. Az egyik első ismert tervet a 12. században élt indiai matematikus és csillagász, II. Bhászkara írta le. Kerekének peremén részben higannyal töltött edények sorakoztak volna. A folyékony fémnek forgás közben egyik edényből a másikba kellett volna áramlania, állandó súlyeltolódást és így végtelen mozgást létrehozva.

A valóságban a higany egyenletesen oszlott el, ezért a kerék hamar megállt. Az állandó belső súlyeltolódás ötlete mégis népszerűvé vált Európában. A műhelyekben súlyokkal, ingákkal, emelőkarokkal és rugókkal felszerelt kerekek születtek, mások pedig a gravitáció folyamatos hatását igyekeztek munkára fogni.

A 13–15. században francia, német és angol szerzetesek, órások és tudósok is próbálkoztak hasonló konstrukciókkal. Egyik sem működött néhány percnél tovább, az örökmozgóba vetett hit azonban olyan erős volt, hogy még uralkodói udvarok is támogatták a kísérleteket.

A 17. század végére az elképzelés szinte rögeszmévé vált. Mérnökök értekeztek róla, művészek metszeteken örökítették meg, filozófusok pedig azon vitatkoztak, vajon maga a természet nem bizonyítja-e az örök mozgás lehetőségét. Ebben a közegben lépett színre Johann Ernst Elias Bessler.

## A kerék, amely két hónapig forgott

A latinosított Orffyreus néven is ismert Bessler 1717. november 12-én, a hesseni Weissstein kastélyban mutatta be gépét. Károly hessen–kasseli tartománygróf és több tucat tanú előtt egy csaknem embermagasságú, hatalmas fakerék állt. Enyhe lökésre forogni kezdett, és nem állt meg.

Bessler azt állította, hogy találmánya önmagát hajtja, a „természet titkos törvényeit” követve. A gépet őrző helyiséget viaszpecsétekkel zárták le, őröket állítottak elé, a tanúk pedig jegyzőkönyvben rögzítették, hogy a kerék heteken át forgott. Amikor két hónappal később ismét kinyitották a termet, a szerkezet még mindig mozgott.

A hír gyorsan bejárta Európát. A lapok egy német mechanikusról írtak, aki állítólag szembeszállt a természet törvényeivel. A tudósok mágnesekre, ellensúlyokra vagy valamilyen ismeretlen erőre gyanakodtak. Leibniz egyes követői az erők egyensúlyának új formáját látták benne, mások ügyes csalónak tartották Besslert.

Abban a korban, amikor az energia fogalma még csak kialakulóban volt, a bemutató valódi csodának tűnhetett. Bessler neve udvarokban és akadémiákon vált ismertté, személyében pedig mérnök, misztikus és kalandor vonásai keveredtek.

## Az autodidakta feltaláló útja

Bessler 1680 körül született Szászországban, szegény családban. Fiatalon érdeklődni kezdett a mechanika és a csillagászat iránt, órákat és műszereket készített, szerkezeteket szerelt szét, majd rakott össze. Egyetemre nem járt, de éles eszű autodidaktaként az egyetemes mozgási elvet kereste.

Németországban vándorolva segédként, orvosként, mérnökként, sőt alkimistaként is dolgozott. Meggyőződése volt, hogy az anyagban valamiféle természetes, örök energia rejtőzik. Az 1710-es évek elején forgó kerekekkel kezdett kísérletezni: a belsejükben elmozduló súlyoknak kellett volna folyamatosan fenntartaniuk a mozgást.

Első gépét 1712-ben, Gera városában mutatta be. A másfél méter átmérőjű kerék látható energiaforrás nélkül forgott néhány percig. Egy évvel később a Draschwitz nevű faluban épített nagyobb változatot, majd Merseburgban újabbat. Minden modellje nagyobb és rejtélyesebb lett az előzőnél.

Kortársai erős akaratú, lobbanékony emberként írták le, aki féltékenyen őrizte titkát, és mindenkiben kémet gyanított. Még pártfogójának, Károly tartománygrófnak is csak röviden engedett betekintést a kerék belsejébe. Bessler „új Arkhimédésznek” és „a mozgás urának” nevezte magát, gépét pedig az isteni terv mechanikus tükrének tartotta.

## Százezer tallér a titokért

A növekvő hírnévvel együtt egyre többen követeltek független vizsgálatot és betekintést a kerék belsejébe. Bessler azonban minden ilyen kérést elutasított.

Találmánya titkát százezer tallérra becsülte, ami akkoriban egy palota felépítésére is elegendő lehetett. A tervrajzokat csak a teljes összeg kifizetése és titoktartási szerződés aláírása után ígérte átadni. Még Károly tartománygróf sem vállalta, hogy ekkora összeget fizessen egy előzetesen nem ellenőrizhető eljárásért.

A lelkesedést fokozatosan felváltotta a gyanakvás. Bessler továbbra is azt hangoztatta, hogy a tudományt felforgató elvet fedezett fel, de addig nem adja át, amíg a világ nem bizonyítja becsületességét.

## Egy szolgáló vallomása

A fordulat 1727-ben következett be, amikor Bessler szolgálója, Anna Rosina Mauersbergerin megszökött a házából. Eskü alatt vallotta, hogy a kerék nem önmagától forgott, hanem rejtett szerkezet hajtotta. Állítása szerint az egyik fa tartóoszlopban üreges tengely futott a szomszédos szobába, ahol valaki – többnyire Bessler vagy a testvére – egy kart forgatva tartotta mozgásban a gépet.

A lapok hamarosan az évszázad legnagyobb csalásáról írtak, a korábban hallgató tudósok pedig igyekeztek elhatárolódni a feltalálótól. Néhányan azonban továbbra is hittek neki. Szerintük a szolgálót megvesztegethették, hiszen magát a rejtett mechanizmust senki sem látta, és a bemutató idején elhelyezett pecsétek állítólag sértetlenek maradtak.

Bessler levelekben védekezett, ellenfeleit rágalmazással vádolta, de a bizalmat már nem tudta helyreállítani.

## Elpusztított gép és elégetett rajzok

Amikor világossá vált számára, hogy nem nyeri vissza korábbi tekintélyét, Bessler kalapáccsal összetörte egyik kerekét, majd elégette a rajzokat. Közben azt kiáltotta, hogy az emberiség nem méltó az örök tudásra.

Később új találmányokkal próbált ismét ismertté válni: önműködő szökőkutat, „éneklő orgonát” és egy Orffyreus-hajót tervezett, amely állítólag evezők nélkül haladt volna. Ezekkel azonban nem érte el korábbi sikerét.

Idős korára elszegényedett és magányosan élt. 1745 novemberében egy létráról lezuhanva halt meg, miközben újabb szerkezetén dolgozott, amely állítása szerint „mindent igazolt” volna. Bizonyítékot nem hagyott hátra.

Halála után kíváncsiskodók zarándokoltak a szobához, ahol a szétvert kerék állt, de sem rajzokat, sem mechanizmust, sem egy rendkívüli találmány nyomait nem találták meg. A rejtély így megoldatlan maradt. Egyes történészek felvetették, hogy a szerkezet feszített rugókból vagy giroszkopikus hatásból nyerhetett rejtett energiát, mások gondosan megtervezett szemfényvesztésnek tekintették.

## Miért lehetetlen örökmozgót építeni?

Az első főtétel szerint energia nem keletkezik a semmiből és nem is tűnik el: egy gép csak egyik formából a másikba alakíthatja át. Eközben az energia egy része elkerülhetetlenül hővé alakul.

A termodinamika második főtétele az entrópia, vagyis a zárt rendszer rendezetlenségének növekedését írja le. Emiatt minden mozgás lassulni kezd, mert az energia egy része szétszóródik.

Még a súrlódás és a légellenállás teljes kiküszöbölése esetén is maradnának mikroszkopikus veszteségek, például az atomok rezgése, a hőingadozások és az anyagok ellenállása. Az örökmozgó tehát nem a technika tökéletlensége miatt megvalósíthatatlan, hanem a világegyetem működését meghatározó fizikai törvények miatt.

A próbálkozások mégsem értek véget. A 19. században William Congreve mérnök kapilláris erőkkel működő gépet próbált építeni, a 20. században pedig Nikola Tesla a környezetből energiát nyerő, önszabályozó rendszereken gondolkodott. A 21. században is akadnak, akik megpróbálják kijátszani a fizikát, de egyik kísérlet sem járt sikerrel.

## A kudarcok tudományos öröksége

Az örökmozgók története végül értékesebbnek bizonyult a tudomány számára, mint bármelyik feltételezett találmány. Az ilyen gépek körüli viták és leleplezések hozzájárultak a termodinamika törvényeinek pontos megfogalmazásához, és segítettek kijelölni a lehetséges és a lehetetlen határát.

A 19. század közepére a mérnökök már tudták, hogy egyetlen gép sem írhatja felül a természet törvényeit, de a lehető leghatékonyabban kihasználhatja őket. Ezzel együtt megszilárdult az energiáról szóló modern tudomány és a hit helyett ellenőrzésre épülő tudományos módszer.

Bessler története a tudományos kétely jelképévé vált. Látványos bemutatói arra figyelmeztetnek, hogy még a legmeggyőzőbb csodához is bizonyíték kell. Az emberiség valódi, kifogyhatatlan hajtóereje talán éppen a világ megértésének vágya – még akkor is, ha a felismerés végül szertefoszlat egy régi álmot.