A csillagászok először figyelték meg, hogy egy vörös törpe anyagot von el a körülötte keringő objektumtól. A ZTF J0440+2325 rendszer barna törpéje kevesebb mint másfél óra alatt kerüli meg csillagát, keringési ideje pedig tovább rövidülhet.

A Naphoz hasonló, fősorozati csillagok körüli bolygók és más égitestek rendszerint olyan távol alakulnak ki csillaguktól, hogy nem zuhannak bele. A bolygórendszerek ezért általában meglehetősen stabilak, ahogyan a Naprendszer is. Még a Naphoz legközelebbi bolygó, a Merkúr is 88 nap alatt tesz meg egy teljes kört, vagyis pályája kellő távolságban van ahhoz, hogy a Nap ne nyelje el.

Ötmilliárd év múlva azonban a Nap kitágul, légkörének külső rétegei pedig fékezni kezdik majd a bolygókat. A kutatók között máig nincs egyetértés abban, hogy a Merkúr és más bolygók – köztük a Föld – emiatt annyira lelassulnak-e, hogy végül a Napba zuhannak.

A Nature Astronomy folyóiratban megjelent tanulmány most azt mutatja, hogy egy közönséges csillag is elkezdheti bekebelezni a körülötte keringő égitest anyagát. A ZTF J0440+2325 rendszerben egy barna törpe kering egy vörös törpe körül, egyetlen fordulatot mindössze 86,65 perc alatt megtéve. Egy ottani „év” tehát kevesebb percig tart, mint ahány nap alatt a Merkúr megkerüli a Napot.

Az öt hullámhossztartományban végzett megfigyelések egy, a csillag többi részénél forróbb, fényes foltot tártak fel a vörös törpén. A kutatók szerint ennek egyetlen ellentmondásmentes magyarázata az lehet, hogy anyag hullik a barna törpéről a vörös törpére. Ilyen anyagátadást korábban még nem észleltek vörös törpe és a körülötte keringő objektum között.

A tanulmány szerzői még a forró folt méretét is megpróbálták kiszámítani. Ha a rendszer 326 fényévre található, a folt átmérője mindössze 6700 kilométer. Ha a tényleges távolság eléri a lehetséges felső határt, vagyis 489 fényévet, akkor mintegy 10 ezer kilométeres lehet. Ez az egyik legkisebb olyan részlet, amelyet a csillagászok ekkora távolságból elemezni tudnak. A pontos becslést az teszi lehetővé, hogy az anyag becsapódási helye többszörösen forróbb a csillag egészénél.

A megfigyelés arra is utal, hogy a fősorozati csillagokhoz nagyon közel keringő objektumok akkor sem feltétlenül zuhannak gyorsan a csillagba, ha annak külső légköri rétegei fékezik őket. A ZTF J0440+2325 rendszerében látott folyamat elméletileg évmilliárdokig tarthat. Gyors pusztulás helyett inkább lassú „külső emésztés” történhet: a kísérő égitest anyaga csak fokozatosan válik a központi csillag részévé.

Korábbi tanulmányok a Naprendszerrel kapcsolatban már felvetették, hogy a Nap jelentős kitágulása után a légkörének külső rétegeibe kerülő Földre, sőt akár a Marsra sem feltétlenül vár gyors megsemmisülés. Az új megfigyelések ezt a feltételezést támogatják, bár a ZTF J0440+2325 vörös törpéje tömegében és méretében is különbözik a Naprendszer sárga törpéjétől.