A hangok legtöbbünk számára elválaszthatatlanok a környező világ érzékelésétől. John Cage leghíresebb műve, a 4’33” is éppen arra épül, hogy valójában nem létezik teljes csend. Ha valakitől mesterségesen megvonják a hangélményeket – például szenzoros deprivációs kamrába helyezik –, annak súlyos lelki következményei lehetnek.

Bár azt gondolhatnánk, hogy az emberiség évezredei alatt már mindent hallottunk, a tudomány folyamatosan tágítja az érzékelhető világ határait. Olyan jelenségeket rögzít és alakít hallhatóvá, amelyeknek még a létezéséről sem tudtunk. Öt ilyen különleges hangot és megszólaltatásuk módját mutatjuk be.

## A múlt zenéje

Az ember legalább 40 ezer éve készít hangszereket a környezetében talált anyagokból. A zene minden bizonnyal végigkísérte történetünket, ám azt valószínűleg sosem tudjuk meg, hogyan szólt az évezredek nagy részében. Az írás jóval később jelent meg, a zene lejegyzésére alkalmas rendszerek pedig még később alakultak ki.

A régészek által feltárt legkorábbi zenei feljegyzéseket sem könnyű – ha egyáltalán lehetséges – megfejteni. Még a középkori európai kották értelmezése sem mindig egyértelmű, pedig ezekben a hangmagasságot és a hangok időtartamát több vízszintes vonalon, illetve a vonalak között elhelyezett jelekkel rögzítették. Más korok és kultúrák rendszerei még nehezebb feladat elé állítják a kutatókat.

A legrégebbi fennmaradt zenei lejegyzésnek ma a hurrita himnuszokat tartják. Az ismeretlen zenész ékírással rögzítette őket agyagtáblákra, amelyeket a 20. század közepén találtak meg az ókori Ugarit romjainál. A várost a mai Latakia környékén, Szíria területén alapították, körülbelül i. e. 6000-ben. Maguk a táblák jóval fiatalabbak: korukat 3200–3400 évre becsülik.

A 36 tábla közül egy, a hatos számú csaknem teljes egészében fennmaradt, a többi töredékes. Ezen a táblán Nikkal istennő himnusza olvasható. Korábban feltárt babiloni elméleti munkák segítettek felismerni, hogy a leleteken nemcsak szöveg, hanem zenei lejegyzés is szerepel. Az ékírást mintegy háromezer éven át, egészen az időszámításunk szerinti 2. századig több nyelv szövegeinek és zenéjének rögzítésére használták, nem csupán Babilonban.

Ezeknek az elméleti írásoknak köszönhetően a kutatók megpróbálhatták rekonstruálni a himnuszokat. Arra jutottak, hogy a darabokat a kultúrára jellemző kilenchúros lírán játszották. A hatos táblán egy kettős vonal felett a hurrita nyelvű szöveg, alatta pedig a dallam akkád nyelvű lejegyzése látható.

## A jég éneke

George R. R. Martin regényciklusának címe, A tűz és jég dala jelképesen értendő, a jég azonban valóban képes „énekelni”. Nem a pohárban összekoccanó jégkockákról van szó, hanem a télen befagyó vizeket borító hatalmas jégtáblákról.

Ahogy vastagszik a jégréteg, a napi fagyás és felmelegedés, valamint az időjárás változásai miatt repedések keletkeznek benne. A jég közben mozog, összehúzódik és kitágul. Mindez különböző frekvenciájú rezgéseket kelt, amelyek hallhatóvá válnak, ha valaki a fülét a felszínhez szorítja, vagy mikrofont helyez rá.

A mozgó jég is hangot ad. Az Északi-sarkvidéken vagy az Antarktiszon egy víz alá engedett, illetve a jégbe helyezett mikrofon azt is rögzítheti, ahogy egy jéghegy víz alatti sziklához vagy egy másik jéghegyhez ér. A közelében elhelyezett víz alatti mikrofon még a gleccserről való leszakadás és az olvadás hangjait is érzékelheti. A The Guardian ez utóbbit a globális felmelegedés hangjaként jellemezte.

A kisebb jégdarabok szintén meglepően zeneien szólhatnak, különösen ritmikus ütögetés hatására. Ezt használja ki Terje Isungset norvég zenész, aki évek óta jégből készült hangszerekkel vesz fel zenét.

## A pokol kottája Bosch festményén

Hieronymus Bosch legismertebb alkotása, a feltehetően a 16. század elején készült Gyönyörök kertje című triptichon képek, jelképek és látomások lenyűgöző együttese. A középső panel és a két oldalszárny együtt nagyjából 3,9 méter széles és 2,2 méter magas.

A bal oldalon a bibliai paradicsom látható abban a pillanatban, amikor a Teremtő bemutatja Évát Ádámnak. A középső táblán emberek sokasága merül el a földi, érzéki örömökben, a falánkságtól mindenekelőtt a kéjvágyig. A jobb oldali szárny a poklot ábrázolja, ahol a lelkek válogatott kínzások közepette fizetnek földi bűneikért.

A kutatók évszázadok óta próbálják megfejteni a festmény jelképeit. Ezek Bosch kortársai, különösen az alkímia iránt érdeklődők számára valószínűleg jóval érthetőbbek voltak, hiszen holland közmondásokra és alkímiai motívumokra is utalnak.

A jobb oldali szárny közepén található jelenetet gyakran „zenei pokolnak” vagy „a muzsikusok poklának” nevezik. Az egyik bűnöst hárfára feszítették, egy másik alak egy fúvós hangszer tölcséréből nyújtja ki a karját, egy harmadikat dobba zártak, egy negyediket pedig óriási lant nyom agyon. Körülötte sorstársai egy szörny vezetésével kórusban énekelnek, mégpedig abból a kottából, amelyet a lant alatt fekvő alak fenekére írtak.

Miután az interneten megjelent a festmény nagy felbontású, 39 137 × 22 279 képpontos, mintegy 175 megabájtos változata, a felhasználók hamar nekiláttak a hangjegyek megfejtésének. Ma már több átirat is létezik.

A középkori és reneszánsz zenét feldolgozó svéd Vox Vulgaris együttes 2003-ban De jordiska fröjdernas Paradis – magyarul A földi gyönyörök kertje – címmel rögzítette saját változatát. A zenekarban játszott Rasmus Fleischer, a The Pirate Bay torrentoldal egyik alapítója és a szerzői jogi szabályozás ismert bírálója is.

Még nagyobb figyelmet kapott Amelia Hamrick, az Oklahomai Keresztény Egyetem hallgatójának átirata, amelyet 2014-ben inkább tréfának szánva tett közzé a blogján. Rövidesen elkészült ennek kórusváltozata is; mindkettőt MIDI-szintetizátorral szólaltatták meg. Jim Spalink amerikai zenész később Hamrick kiegészített változatát korabeli hangszereken – lanton, középkori hárfán és tekerőlanton – is eljátszotta.

## Egy üstökös hangja

A hang szilárd, folyékony vagy gáznemű közegben terjedő hullám. Rezgések azonban másutt, például elektromágneses térben is létrejöhetnek. Megfelelő átalakítással ezeket az emberi fül számára hallható formában is meg lehet jeleníteni.

A kutatók ilyen rezgéseket az üstökösök elektromágneses terében is észleltek. A jelenséget többek között a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökösnél figyelték meg az elmúlt évtizedek egyik legmerészebb űrmissziója során. Az európai Rosetta űrszonda találkozott az üstökössel, a Philae leszállóegység pedig elérte annak magját.

A Rosetta mérései szerint az üstökös elektromágneses tere változó, 40–50 millihertzes frekvenciával rezgett. Ha ezeket a frekvenciákat nagyjából tízezerszeresükre emelik, bekerülnek az emberi hallás 20 és 50 ezer hertz közötti tartományába, így az üstökös „éneke” hallhatóvá válik.

Tim Edwards, a ClassicFM szerzője szerint az így kapott hang erősen emlékeztet Ligeti György 1968-ban csembalóra írt Continuum című művére.

Egyelőre nem tudni, hogy minden üstökös ugyanúgy „énekel-e”, illetve változik-e a hangjuk, miközben közelednek a Naphoz vagy távolodnak tőle. Arra sincs még pontos magyarázat, miként jönnek létre az üstökösök mágneses terének rezgései. A feltételezések szerint a felszínről és az égitest belsejéből kiáramló töltött részecskék játszhatnak bennük szerepet.

Nem csak üstökösöknél lehet hallhatóvá alakítani a magnetoszféra rezgéseit és más, eredetileg nem akusztikus jeleket. A kutatók szoftverrel szonifikálják a Naprendszer vizsgálata során gyűjtött különféle adatokat. Ez nemcsak a közönség érdeklődését keltheti fel, hanem az adatok jobb megértését is szolgálhatja. A NASA honlapján több ilyen hangosított adatsor is meghallgatható.

## A pulzárok galaktikus ritmusa

A világűrben olyan jelek is keletkeznek, amelyek önmagukban vagy más hangokká alakított adatokkal együtt akár tánczenei alapként is működhetnének. Ilyenek a tőlünk rendkívül távoli, gyorsan forgó, kompakt égitestek, a pulzárok rádiójelei.

Amikor 1967-ben felfedezték őket, először mesterséges eredetűnek gondolták a jeleiket – vagyis felmerült, hogy földön kívüli lényektől vagy azok technológiájától származhatnak. A rendkívül szabályos, periodikus rádióimpulzusokra akkor nem volt kézenfekvőbb magyarázat.

Ma már tudjuk, hogy a pulzárok gyorsan forgó neutroncsillagok. A jelenleg ismert leggyorsabb, a 2005-ben felfedezett PSR J1748−2446ad frekvenciája 716 hertz: másodpercenként 716-szor fordul meg a tengelye körül, és ugyanennyi impulzust bocsát ki.

Ha a pulzárok szabályos impulzusait hangként jelenítjük meg, az eredmény a modern elektronikus zene ritmusaira emlékeztet. Ha ehhez hozzáadjuk a bolygók, üstökösök és más égitestek magnetoszférájának „dallamait”, valamint további szonifikált jeleket, úgy tűnhet, mintha az egész galaxis elektronikus zenére lüktetne.