A „repülő csészealj” mára szinte az azonosítatlan repülő tárgy, vagyis az UFO szinonimájává vált. A filmekben, képregényekben és számítógépes játékokban az idegenek gyakran korong alakú járműveken közlekednek. Ez a közismert kép azonban egy félreértésből született.

1947. június 24-én Kenneth Arnold amatőr pilóta éppen egy oregoni légi bemutatóra tartott, amikor a Rainier-hegy közelében élénk kék fényvillanást látott az égen. Ezután további kilenc, egymást követő villanást figyelt meg, amelyekről úgy gondolta, hogy azonosítatlan repülő tárgyaktól származnak.

Arnold a United Press munkatársainak is beszámolt a látottakról. A fények mozgását úgy írta le, hogy azok „úgy repültek, mint a víz felszínén megpattintott csészealj”. A riporter azonban félreértette a hasonlatot: azt hitte, nem a mozgásuk, hanem maguk a tárgyak hasonlítottak csészealjakra. Az amerikai sajtóban így terjedt el, hogy a pilóta „repülő csészealj” alakú idegen űrhajókat látott.

Egyetlen pontatlan értelmezés tehát hosszú időre meghatározta az UFO-k képét a modern populáris kultúrában. Másképp nézhetnének ki például a Babylon 5, a Star Trek, a Jupiter felemelkedése, az Alkonyzóna, a Támad a Mars!, a Ki vagy, doki? és az Amerikai Horror Story űrjárművei, ha a riporter figyelmesebben hallgatta volna Arnold beszámolóját.

A pilóta valójában nem állította, hogy a tárgyak korongra vagy tányérra hasonlítottak. Egy Edward Murrow újságírónak adott 1950-es interjúban azt mondta, hogy félreidézték.

Donald Menzel asztrofizikus Repülő csészealjak című könyvében természeti magyarázatot adott Arnold megfigyelésére. Szerinte melléknapról, vagyis a légkörben lebegő jégkristályok által létrehozott halojelenségről lehetett szó.

Menzel úgy vélte, hogy tiszta, szélcsendes időben egy vagy több köd- vagy porréteg alakulhat ki a légkörben. Ezek alulról vagy felülről szinte láthatatlanok, de a réteggel egy magasságban haladó repülőgépből jól észrevehetők. Bizonyos körülmények között a köd vagy a pára csaknem tükörként veri vissza a napsugarakat. Következtetése szerint Arnold melléknapot látott, nem földön kívüli járműveket.

A korong alak ugyanakkor elméletben nem feltétlenül rossz választás egy világűrbe is kijutó repülő szerkezet számára. Jó aerodinamikai stabilitást adhat, és a pályáról visszatérve hatékonyan lassíthatja a járművet a bolygó légkörében, ha az alsó részét hőálló, ablációs védelemmel borítják.

Kör alakú szárnnyal működő gépeket valóban próbáltak is építeni. A Miami Egyetemen 1934-ben tesztelték a Nemeth Umbrella Plane, azaz „esernyőrepülő” nevű konstrukciót. Később további prototípusok készültek, köztük a kanadai VZ-9 Avrocar. Ezt a hidegháború idején az Egyesült Államok fejlesztette, és 1961-ben tesztelték.

A repülőgép-tervezők végül mégis visszatértek a megszokottabb formákhoz. A korong alakú szerkezetek ugyan stabilan fennmaradtak a levegőben, de rosszul manővereztek.