A láncfűrész mára a kerti munkától és a tűzifa előkészítésétől kezdve az erdőgazdálkodáson át a mezőgazdaságig számos területen nélkülözhetetlen eszközzé vált. Mai formája azonban több mint egy évszázadnyi fejlesztés eredménye.

Több jelenlegi gyártó is magának tulajdonítja az első kézi láncfűrész megalkotását, ám ezt nem támasztják alá egyértelmű, megbízható adatok. Annyi bizonyos, hogy a 20. század elején már készültek láncfűrészek a fűrészüzemek számára. Ezek még hatalmas gépek voltak, amelyek kezeléséhez legalább két ember kellett.

A vezetőlemezen körbefutó, láncszerűen összekapcsolt vágóelemek elve ugyanakkor jóval korábban megjelent. Bernard Heine német fiziológus 1830-ban alkotta meg az osteotom nevű, végtagok amputálására szolgáló sebészeti eszközt, amelyet a kezelő kézi erővel hajtott. Nincs bizonyíték arra, hogy a későbbi láncfűrészek tervezői ebből merítettek volna ihletet, a formai és szerkezeti hasonlóság miatt azonban felvethető a kapcsolat.

A 20. század eleji, fűrészüzemeknek szánt láncfűrészeknél többféle meghajtással kísérleteztek: benzinmotor mellett gőz- és sűrített levegős hajtást is alkalmaztak. Az eszközben rejlő lehetőségek egyre nyilvánvalóbbá váltak, a ma ismert kialakítás azonban még nem született meg.

Általában Andreas Stihl német mérnökhöz kötik az első, modern gépekre emlékeztető kézi láncfűrészt. Stihl 1926-ban fejlesztette tovább a korabeli szerkezeteket, modelljét azonban még villanymotor hajtotta. Nem sokkal később honfitársa, Emil Lerp bemutatta saját, belső égésű motorral működő fejlesztését, amely a Dolmar A nevet kapta. A két mérnök között ezzel megindult a fejlesztési verseny, amelyhez később más tervezők és gyártók is csatlakoztak.

A benzinmotoros változatok a hordozhatóság és az önálló működés előnyét kínálták, ennek ellenére 1935-ben a Dolmar márkanév alatt megjelent első sorozatgyártású gépek elektromos meghajtásúak voltak. Ennek oka a korabeli belső égésű motorok nagy mérete volt, miközben az elektromos fűrészeket már egyetlen ember is könnyen kezelhette.

A korai benzines gépek szerkezeti okokból nem tudtak egyaránt függőleges és vízszintes vágást végezni. A megoldást az 1957-ben feltalált membrános karburátor hozta el; ezt a megoldást napjainkban is használják.

Az 1950-es években már tömegesen gyártottak egyetlen ember által kezelhető benzines láncfűrészeket, de a tömegcsökkentés és a műszaki jellemzők javítása tovább folytatódott. Hans és Heinz Emmerich – akik később megalapították a Solo vállalatot – saját fejlesztésű motorjuk beépítésével jelentősen könnyebbé tették a gépet. A Stihl 1959-ben hajtómű nélküli fűrészt készített, három évvel később pedig a Husqvarna előállt egy mindössze 5,5 kilogrammos modellel.

Az 1960-as évek elejére lényegében kialakult a modern láncfűrész alapkoncepciója. A fejlesztések korai szereplői közül több márka ma is a piac meghatározó szereplői közé tartozik.