Az óceánok határai lassan, de folyamatosan változnak a földi kőzetlemezek mozgása miatt. Az Amerika alatti lemezek távolodnak az Európa és Afrika alatt húzódó lemezektől, ám az ezt mozgató mélységi geofizikai erőket még korántsem ismerjük teljesen. Új szeizmológiai adatok szerint a folyamat összetettebb, mint korábban gondolták.
A kutatók arra jutottak, hogy a középóceáni hátságoknak az eddig feltételezettnél nagyobb szerepük lehet a földkéreg alatti felső és alsó köpeny közötti anyagáramlásban. Ezek a hegyláncok a kőzetlemezek határán, az óceánfenéken alakulnak ki.
Matthew Agius, a brit Southamptoni Egyetem szeizmológusa és kutatócsoportja szerint általában az alábukó kőzetlemezeket és a felszálló köpenyanyag-áramlatokat tekintik a legaktívabb területeknek, míg a középóceáni hátságoknak rendszerint nem tulajdonítanak szerepet ebben a mélységi folyamatban.
A hiányzó ismeretek pótlására a kutatók 39 szeizmométert helyeztek el az Atlanti-óceán fenekén. A műszerek a Közép-Atlanti-hátság alatt zajló szeizmikus mozgásokat rögzítették. Ez a hátság az a lemeztektonikai határ, amely Amerikát elválasztja Európától és Afrikától.
A mérések segítségével a kutatócsoport nyomon követte az anyag áramlását a felső és az alsó köpeny közötti átmeneti zónában. Így akár 660 kilométeres mélységben is képet alkothattak az anyagmozgásról.
Az eredmények szerint az anyag kémiai összetételének változásai nem korlátozódnak a Közép-Atlanti-hátság alatti sekélyebb rétegekre: az átmeneti zóna legmélyebb részein is megjelenhetnek. Ez arra utal, hogy az alsó köpenyből anyag emelkedik felfelé.
Korábban is ismert volt, hogy a középóceáni hátságok hozzájárulnak az óceánfenék terjeszkedéséhez. Az új adatok azonban azt mutatják, hogy az ehhez kapcsolódó folyamatok jóval mélyebbre nyúlhatnak a Föld belsejében, mint eddig feltételezték. Még az óceánfenék olyan térségeiben is végbemehetnek, ahol egyértelműen kimutathatók a kőzetlemezek alábukási, vagyis szubdukciós zónái.
