Az állatok számos olyan képességgel rendelkeznek, amely segíti őket a különböző körülmények közötti túlélésben. Ezek egyike a sötétben való látás, amely különösen az éjszakai életmódhoz alkalmazkodott fajokra jellemző.

Az ember szeme az állatvilág egészét tekintve egyáltalán nem rossz, és gyenge fényben is látunk valamennyire. Ez azonban többnyire csak arra elég, hogy megtaláljuk a villanykapcsolót. Egyes állatok ezzel szemben nagyon alacsony megvilágítás mellett is könnyedén tájékozódnak és vadásznak.

Ebben fontos szerepük van a szem pálcikáknak nevezett fényérzékelő sejtjeinek. Ezek rodopszin nevű pigmentet tartalmaznak, amely segíti a gyenge fényhez való alkalmazkodást, és lehetővé teszi akár egyes fotonok érzékelését is. A másik fontos fotoreceptortípus a csap: ezek biztosítják a színlátást.

A macska retinájának egy négyzetmilliméterén mintegy 350 ezer pálcika található, míg az emberén csupán 80–150 ezer. A macskáknál egy csapra 25 pálcika jut, az embernél mindössze négy. Ráadásul sok éjszakai ragadozó szemlencséje nagyobb az emberénél, ezért több fényt képes összegyűjteni.

Ennek a felépítésnek ugyanakkor hátránya is van: az éjszakai állatok nappal általában gyengébben érzékelik a színeket. A macskák például nem tudják megkülönböztetni egymástól a vöröset, a barnát és a zöldet, a kéket viszont felismerik.

Sok éjszakai állat szemében a retina mögött egy különleges, fényvisszaverő sejtréteg, a tapetum is megtalálható. Sajátos pigmentjei visszaverik a szembe jutó fényt, így az ismét áthalad a retinán. Ennek köszönhetően a fényérzékelő sejtek újabb esélyt kapnak arra, hogy felfogják az első alkalommal mellettük elhaladó fotonokat, ami tovább javítja a látást gyenge fényben.

Ez a réteg okozza, hogy a macskák, kutyák, rókák, baglyok és sok más állat szeme éjszaka világítani látszik. Teljes sötétségben azonban ez sem történik meg: ha egy háziállat ablak nélküli szobában van, nincs olyan fény, amelyet a tapetum visszaverhetne.

Egyes éjszakai állatok agya a fotoreceptoroktól érkező kép sajátos „utófeldolgozására” is képes. A békák és a gekkók például még nagyon halvány csillagfényben is érzékelhetik a színeket. Agyuk idegsejtjei felerősítik a szemből érkező jeleket, és kiszűrik a fényzajt. Így ezek az állatok akkor is megkülönböztethetnek színeket, amikor mások már csak a szürke árnyalatait látják.

Mindezek az alkalmazkodási módok lehetővé teszik, hogy az állatok rendkívül gyenge fényben is vadásszanak, tájékozódjanak és elkerüljék a veszélyeket. A képességnek azonban ára van: erős fényben az éjszakai állatok jelentős hátrányba kerülnek a nappali ragadozókkal szemben.