Sokáig az volt az általános feltételezés, hogy a legkorábbi emlősök magányosan éltek, és az összetettebb társas formák csak jóval később jelentek meg az evolúció során. Egy nemzetközi kutatócsoport eredményei szerint azonban már 100–160 millió évvel ezelőtt is előfordulhatott, hogy egy hím és egy nőstény együtt élt.

A több tízmillió évvel ezelőtti társas viselkedésnek szinte semmilyen közvetlen nyoma nem marad. Az ősi emlősök életmódjáról alkotott elképzelések ezért sokáig főként a ma élő fajokkal való összehasonlításon alapultak. Mivel ezeket az állatokat gyakran magányosnak tekintették, ugyanezt feltételezték távoli őseikről is. Ráadásul az összehasonlító adatbázisokban sokszor automatikusan magányos életmódot rendeltek azokhoz a kevéssé ismert fajokhoz is, amelyeket alig figyeltek meg természetes környezetükben.

A kutatók ezt a feltevést vizsgálták felül. Több mint 14 ezer, 5390 ma élő emlősfaj társas szerveződésével foglalkozó tudományos publikációt elemeztek. Terepi adatokat 726 faj 1473 különálló populációjáról találtak. Ezek közül 353 populáció magányosan élő állatokból, 250 párokból, 870 pedig több felnőtt egyedet magában foglaló csoportokból állt. Az eredményeket a PNAS folyóirat közölte.

A vizsgált fajok több mint felénél nem volt egyetlen, mereven meghatározható társas forma. A 726 fajból 367-nél – vagyis a minta 51 százalékánál – az egyes populációk vagy egyedek magányosan, párban, illetve csoportban is élhettek. Ezt a változatosságot 583 populációnál mutatták ki, ami az összes vizsgált eset 40 százaléka. A korábbi kutatásokban gyakran alkalmazott, szigorúan magányos, páros és csoportos fajokra épülő felosztás ezért félrevezetőnek bizonyult.

A számítások alapján az ősi emlősök valóban éltek magányosan, de nem kizárólag így. A rekonstruált esetek mintegy 26 százalékában páros életmód lehetett jellemző. Vagyis 100–160 millió évvel ezelőtt egymás mellett létezhettek magányos egyedek, valamint együtt élő hímek és nőstények.

A párban élés így legalább 34 millió évvel megelőzhette a 66 millió évvel ezelőtti tömeges kihalást, amely eltüntette a nem madár dinoszauruszokat. Korábban csak néhány ma élő emlőscsoport – például a főemlősök, a párosujjú patások és az elefántcickányok – mintegy 70 millió éve élt őseinél rekonstruálták ezt az életformát. Az új kutatás 30–90 millió évvel korábbra helyezi a viselkedés lehetséges eredetét.

A páros életmód ugyanakkor nem jelent feltétlenül monogámiát. A vizsgálatból nem derül ki, hogy az állatok hűségesek voltak-e társukhoz, milyen párzási rendszerben éltek, kialakult-e közöttük érzelmi kötődés, vagy közösen gondozták-e utódaikat. Ezek a tulajdonságok fajonként eltérő módon kapcsolódhatnak egymáshoz.

A kutatók a társas szerveződést a testmérettel, a táplálkozással, az aktivitás időszakával, a szaporodási sajátosságokkal és más ökológiai jellemzőkkel is összevetették. A fajok közötti különbségek legnagyobb részét az evolúciós törzsfán elfoglalt helyük magyarázta, míg életmódjuk és életciklusuk kisebb szerepet játszott. Ökológiai szempontból a magányosan és a párban élő fajok hasonlítottak egymáshoz, és egyaránt különböztek a csoportosan élő emlősöktől.

Mindez arra utal, hogy az emlősök társas evolúciójának döntő fordulata talán nem a párban élés megjelenése volt. A jelentősebb változást inkább a magányos vagy páros életmódról a több felnőtt hímet és nőstényt magában foglaló nagyobb csoportokra való áttérés jelenthette.