Az emlősök már a dinoszauruszok korában megjelentek, azóta pedig hosszú evolúciós utat jártak be. Ma mintegy 6400 fajuk él a Földön. Mindegyik különleges a maga módján, néhányuk azonban még a kutatókat és a természetkedvelőket is képes meghökkenteni.

## Patkányvakondokfélék (Solenodontidae)

Az evolúció során csak nagyon kevés emlős tett szert méregre. Közéjük tartoznak a patkányvakondokfélék, amelyeknek két ma élő faját különböztetik meg: a haiti patkányvakondot (Solenodon paradoxus) és a kubai patkányvakondot (Atopogale cubana). Ezek a viszonylag nagy rovarevők körülbelül 30 centiméter hosszúra nőnek, tömegük pedig az egy kilogrammot is elérheti. Külsőre leginkább ormányos patkányra vagy óriásira nőtt cickányra hasonlítanak.

Az állatok állkapocs alatti mirigye mérgező nyálat termel. Harapáskor ez az alsó fogpár apró csatornáján keresztül jut a sebbe, hasonlóan a kígyók mérgéhez. A rovarokat és más kisebb állatokat gyorsan elpusztítja, ám a nagyobb élőlényekre, így a macskákra, kutyákra és különösen az emberre nem jelent komoly veszélyt. Meglepő módon a patkányvakondok nem immunisak saját mérgükre.

## Mézevő erszényes (Tarsipes rostratus)

Ausztráliában él a mézevő erszényes, egy apró, hosszú orrú állat. Teste legfeljebb 10 centiméteres, tömege körülbelül 11 gramm. Orra ormányszerűen megnyúlt, így alkalmas a nektár felszívására.

A 2,5 centiméter hosszú nyelvet kefére emlékeztető szemölcsök borítják, amelyekkel az állat összegyűjti a nektárt. Rendkívül falánk, ezért sok időt tölt a virágok átvizsgálásával. Egész évben szaporodik, hidegben vagy táplálékhiány idején pedig képes hibernálni.

## Törpehangyász (Cyclopes didactylus)

Közép- és Dél-Amerika sűrű erdeiben él a törpehangyász. Többnyire a fákon tartózkodik, és nemigen hasonlít a közismert hangyászokra. Testhossza 35–40 centiméter, tömege mintegy 400 gramm.

Főként hangyákat fogyaszt, de más rovarokat is megeszik. Ormányszerű pofájával szerzi meg zsákmányát, erős karmaival pedig a fákon kapaszkodik. Lassan és meglehetősen ügyetlenül mozog, és elsősorban éjszaka aktív.

## Tobzoskák (Pholidota)

A tobzoskák rendjébe nyolc faj tartozik. Ezek az állatok úgy festenek, mintha a tatu, a hangyász és a gyík különös keverékei lennének. Testük nagy részét egymást tetőcserépként fedő keratinpikkelyek borítják.

Veszély esetén összegömbölyödnek, így páncélozott golyóvá válnak. Hangyákkal és termeszekkel táplálkoznak, többnyire éjjel vadásznak, nappal pedig üregekben vagy faodvakban pihennek.

Afrikában és Délkelet-Ázsiában fordulnak elő. Jelenleg mindegyik fajukat kihalás fenyegeti, amiben az is szerepet játszik, hogy húsukat sok országban előszeretettel fogyasztják.

## Borneói nagyorrúmajom (Nasalis larvatus)

A Kalimantán szigetén élő főemlős legfeltűnőbb sajátossága a hímek szinte csupasz arcát uraló, uborkára emlékeztető, hatalmas orr.

Ennek pontos szerepe máig nem tisztázott. Elképzelhető, hogy a hímek ezzel vonzzák a nőstényeket. Más kutatók szerint a csoporton belüli rangot jelezheti, vagy segíthet a hangos hangok képzésében.

## Csillagorrú vakond (Condylura cristata)

A vakondokat többnyire hétköznapi állatoknak tartjuk, a kertészek pedig joggal tekintenek rájuk kártevőként. A vakondfélék között azonban egészen meghökkentő fajok is akadnak. Ilyen az Észak-Amerika keleti részén élő csillagorrú vakond, amelynek orrát 22, csillagszerűen elhelyezkedő nyúlvány övezi.

E különleges érzékszervvel teljes sötétségben is tájékozódik, valamint férgeket és bogárlárvákat kutat fel. Rendkívüli tapintását és szaglását használva halakat és békákat is sikeresen zsákmányol.

## Erszényescickányok (Antechinus)

Az Ausztráliában, Tasmániában és Új-Guineában élő erszényescickányoknak semmi közük a valódi egerekhez. Ragadozó erszényesek, nemzetségükbe 15 faj tartozik. Kenguruszerű erszényük nincs, ezt egy kis bőrredő helyettesíti. Méretük ugyanakkor valóban egérhez hasonló: testhosszuk 80–120 milliméter, tömegük legfeljebb 170 gramm.

Különösen szélsőséges párzási viselkedésükről ismertek. A hímek a párzási időszakban megküzdenek egymással a nőstényekért, majd órákon át párosodnak, amíg teljesen ki nem merülnek. Közben szinte semmit sem esznek, legyengülnek, és rövidesen elpusztulnak. Egy évnél tovább élniük már komoly teljesítménynek számít.

## Közönséges pálmasodró (Paradoxurus hermaphroditus)

A muszangként vagy maláj pálmacibetként is ismert állat Délkelet-Ázsiában elterjedt. Testmérete és alakja macskára vagy görényre emlékeztet. Rejtőzködő, éjszakai életet él, és csak a párzási időszakban alkot párt.

A hímek és a nőstények annyira hasonlítanak egymásra, hogy sokáig hermafroditának tartották őket; erre utal latin fajnevük is. Kis rágcsálókat, madártojást, gyümölcsöt és kávécseresznyét fogyasztanak. A kávészemek az állat bélrendszerében zajló fermentáció során elvesztik keserűségüket, és különleges ízt kapnak. Ezért a muszang ürülékét nagyra értékelik: megtisztítása után a félig megemésztett szemekből készítik a drága kopi luwak kávét.

## Pézsmaszarvasok (Moschus)

Bár a szarvasokat rendszerint aganccsal képzeljük el, a pézsmaszarvasok apró termetű, agancs nélküli állatok. A hímeknek ehelyett tekintélyes, szablya alakú szemfogaik vannak.

A nemzetség hét, egymáshoz nagyon hasonló fajt foglal magában. Szibériában, a Tengermelléken, Tibetben és Koreában élnek. Testhosszuk elérheti az egy métert, a nagyobb hímek tömege pedig a 18 kilogrammot. A hímek pézsmamirigye illatos folyadékot választ ki; ezt a váladékot a keleti gyógyászatban és az illatszeriparban használják. A pézsmaszarvasok emellett kiválóan mozognak a sziklákon, és látványos ugrásokra képesek.

## Disznóorrú denevér (Craseonycteris thonglongyai)

Az emlősök között olyan apró fajok is vannak, amelyek mérete egyes rovarokéval vetekszik. Ilyen a disznóorrú denevér: tömege legfeljebb két gramm, testhossza pedig nem haladja meg a 33 millimétert. Nem meglepő, hogy ezt a parányi, rejtőzködő állatot csak 1973-ban fedezték fel.

Kizárólag Thaiföld délnyugati részén és Mianmar bizonyos vidékein él. Életmódjáról egyelőre keveset tudunk. Nappal más denevérekhez hasonlóan barlangokban rejtőzik, este pedig apró rovarokra vadászik.