Bár a mozi története több mint 130 évre nyúlik vissza, filmek már a Lumière fivérek nevezetes vetítése előtt is készültek. A testvérpár 1895. december 28-án tartotta első nyilvános, belépődíjas filmvetítését; ezt tekintjük a mozi születésnapjának, noha a dátum meglehetősen jelképes.

A mozgás illúziójával kísérletező feltalálók már korábban több tucat filmet alkottak. Egy részük kizárólag egy-egy szerkezet képességeinek tesztelésére szolgált, másokat kiállításokon és konferenciákon mutattak be. Akadtak fizető közönséget vonzó szórakoztató darabok, de olyan tudományos felvételek is, amelyek alig hagyták el a laboratóriumot. Sok közülük fennmaradt, így ma is láthatjuk, milyen volt a film a mozi hivatalos megszületése előtt.

## Jelenet a roundhayi kertben – Louis Le Prince, 1888

A valamivel több mint egy másodperces „Roundhay Garden Scene” a brit Oakwood Grange birtokon készült Le Prince saját kamera-vetítőjével. Nyilvános bemutatójáról nem tudunk.

Louis Le Prince a felesége szüleinek birtokán forgatta a felvételt. Joseph és Sarah Whitley a kép jobb oldalán látható, mellettük pedig Le Prince 16 éves fia, Adolphe is feltűnik. A fiú egy másik filmben, az „Accordion Player” címűben harmonikázik és táncol.

Le Prince az alig néhány hónappal korábban szabadalmaztatott, egyobjektíves kameráját próbálta ki. Később a Lumière fivérek is gyakran fordították kamerájukat rokonaik és közeli barátaik felé. Ismerőseik még olyan híres filmjeikben is felbukkannak, mint „A kisbaba reggelije”, „A vonat érkezése La Ciotat állomására” és „A kártyaparti”.

A francia Louis Le Prince a film úttörőinek egyik legtitokzatosabb alakja. A 19. század végén számos vetélytársát megelőzte: működő prototípust készített, és több szabadalmat is szerzett. Munkáját azonban nem fejezhette be. 1890-ben nyomtalanul eltűnt, amikor Franciaországban élő rokonaihoz indult látogatóba. Találmánya azóta is sok elképzelést ihletett arról, miként fejlődhetett volna más irányban a mozi.

## Szeretem önt – Georges Demenÿ, 1891

A „Je vous aime” című filmet Étienne-Jules Marey franciaországi élettani laboratóriumában vették fel kronofotográffal, majd fonoszkóppal mutatták be. Demenÿ a kamerába mondja franciául: „Szeretem önt.” A felvétel nemcsak új készülékének képességeit szemléltette, hanem fontos társadalmi és orvosi célt is szolgált.

Hector Marichelle, a párizsi siket fiatalok nemzeti intézetének tanára munkájában már használta az akkor rendelkezésre álló fonográfot és a kronofotográfiát. Demenÿvel közösen kísérletezett az artikuláció láthatóvá tételével és elemzésével; az eredményeket később siketnéma gyermekek oktatásában használták fel.

A fonoszkóp egy 42 centiméter átmérőjű, forgó üvegkorongból állt, amelynek peremén kronofotográfiai képeket helyeztek el. A Molteni-lámpa segítségével ezeket közönség előtt is ki lehetett vetíteni. A készüléket 1892-ben szabadalmaztatták és a párizsi Nemzetközi Fotográfiai Kiállításon mutatták be. Demenÿ 1895-ben eladta a szabadalmat Léon Gaumont-nak, aki ugyanabban az évben alapította meg a máig a francia filmgyártás meghatározó szereplői közé tartozó Gaumont vállalatot.

## Szegény Pierrot – Émile Reynaud, 1891

A francia „Pauvre Pierrot” kamera nélkül készült animáció volt, amelyet Émile Reynaud optikai színházában vetítettek. Az 1888-ban szabadalmaztatott szerkezet Reynaud korábbi találmányának, a praxinoszkópnak a nyilvános bemutatókra továbbfejlesztett változata volt.

A praxinoszkóp a 19. század sok más optikai játékához hasonlóan egyszerűen működött. Egy henger belső oldalán színes rajzok sorakoztak, középen pedig tükrös dob állt. A henger forgatásakor a tükrökön a megrajzolt alak mozgásának illúziója jelent meg, miközben maga a henger mozdulatlannak látszott.

Az optikai színházban Reynaud a képeket már nem a henger belsejében, hanem hajlékony papírból készült szalagon helyezte el. Az egyes rajzokat átlátszó zselatinnégyzetekre, vagyis képkockákra vitte fel, majd tükrök és lámpák segítségével vászonra vetítette őket. A filmszalagra távolról emlékeztető megoldással megszűnt a mozgás kényszerű ismétlődése, így hosszabb, átgondolt történeteket is el lehetett mesélni animációval. A mozifilmekben ilyen cselekmények csak az 1900-as évek elején jelentek meg.

Az 1891-ben készült, körülbelül ötperces „Szegény Pierrot” Pierrot és Arlequin vetélkedését meséli el: mindketten szerelmük, Colombina figyelmét próbálják elnyerni.

## A megforduló nyúl – Marey és Demenÿ, 1893–1894

A „Lapin, retournement” Étienne-Jules Marey laboratóriumában, kronofotográffal készült; bemutatójáról nem maradt fenn adat. Georges Demenÿ már a fonoszkóp megalkotása előtt éveken át együtt dolgozott a francia kutatóval és fiziológussal, aki a fotópuskát és a kronofotográfot is feltalálta.

1882-től egy külön erre a célra berendezett élettani laboratóriumban fényképek segítségével vizsgálták az élőlények mozgását. Marey kronofotográfiai kamerája ugyanannak a mozdulatnak több szakaszát tudta egyetlen lemezen rögzíteni. Az üveglemezt 1888-ban papírszalagra, nem sokkal később pedig átlátszó celluloid filmre cserélte.

Demenÿvel ellentétben Marey nem hitt abban, hogy a mozgóképnek kereskedelmi vagy szórakoztatóipari jövője lehet. Úgy vélte, ezekre az eszközökre és eljárásokra csak a tudományban lesz szükség. Emiatt a kronofotográffal készült képek bemutatása és kivetítése sem érdekelte különösebben. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Demenÿ 1894-ben távozott a laboratóriumból, és saját, végül kevéssé sikeres vállalkozásba kezdett.

Közös munkájuk során mindenesetre több száz film készült emberek, állatok, madarak és rovarok mozgásáról. Technikai megoldásaik más feltalálóknak, köztük Thomas Edisonnak és a Lumière fivéreknek is irányt mutattak.

## Welton professzor bokszoló macskái – William Dickson és William Heise, 1894

A 19. század végén nemcsak Marey és Demenÿ filmezett állatokat. A „The Boxing Cats (Prof. Welton’s)” című amerikai felvétel azonban nem laboratóriumban készült, és nem is tudományos céllal. A bokszoló macskák tréfás jelenete tiszta látványosság volt, amelynek egyetlen célja a közönség szórakoztatása.

A filmet Thomas Edison amerikai Black Maria stúdiójában rögzítették kinetográffal, és kinetoszkópon lehetett megnézni. A készülék házán egy betekintőnyílás volt, belül pedig a filmszalag folyamatosan haladt el a fényforrás előtt. A képet nem vetítették vászonra.

Edison úgy gondolta, az egyéni filmnézés jövedelmezőbb lesz, mint a nagy közönségnek szánt vetítés. Eleinte igaza is lett: a vállalat jelentős bevételhez jutott azután, hogy 1894-ben New Yorkban megnyílt egy nyilvános kinetoszkópterem. Amikor azonban 1895-ben megjelentek a filmvetítő rendszerek – Eugène Augustin Lauste és Woodville Latham eidoloszkópja, a Skladanowsky fivérek bioszkópja, valamint a Lumière testvérek kinematográfja –, a kinetoszkóp eladásából származó bevételek hirtelen és véglegesen visszaestek. A Lumière fivérek 1898-ban „Les chats boxeurs” címmel saját bokszoló macskás filmet is készítettek: ez volt Edison számára a végső kiütés.

## Dickson kísérleti hangosfilmje – 1894 vagy 1895

Miközben egyes feltalálók a mozgókép rögzítésén és kivetítésén dolgoztak, mások már felismerték a következő nagy problémát: a kép és a hang összekapcsolását. Ennek megoldása még legalább harminc évig váratott magára.

Émile Reynaud optikai színházában a filmeket zene kísérte. A kifejezetten hozzájuk írt darabokat maga a zeneszerző, Gaston Paulin adta elő. Thomas Edison ennél radikálisabb megoldással próbálkozott: két találmányát, a mozgóképet filmszalagra rögzítő kinetográfot és a hangot viaszhengerre felvevő fonográfot kapcsolta össze.

A lejátszáshoz fonográfot épített a kinetoszkópba, és fejhallgatót csatlakoztatott hozzá. Az így létrejött készüléket kinetofonnak nevezték. A hangosfilm mégsem születhetett meg ekkor, mert a szerkezet nem szinkronizálta a hangot és a képet. Technikailag továbbra is két külön készülékről és két külön adathordozóról volt szó: csak a közös ház kapcsolta össze őket, a belső mechanika nem. A hangot nem a képpel egy időben vették fel, hanem utólag társították hozzá, és elvileg bármi lehetett.

Az egyetlen kivétel az 1894-ben vagy 1895-ben forgatott „Dickson Experimental Sound Film”. Ma ezt tekintik az egyetlen olyan kinetofonhoz készült filmnek, amely a hozzá tartozó hangfelvétellel együtt maradt fenn.

A jelenetben két ember hegedűkíséretre táncol. A hegedűn William Dickson, Edison vállalatának feltalálója játszik, a kép csaknem felét pedig a fonográf tölcsére foglalja el, amely felé a hangszer szól. A film képe tehát egyszerre jelzi, hogy hang tartozik hozzá, és bizonyítja annak rögzítését. Mai szóval úgy is nézhetjük, mint egy werkfilmet: a kép egyik fele a hangosfilm készítését, a másik magát a jelenetet mutatja.