A fiúkra évszázadokon át ruhát adtak, a gyerekeket pedig alkohollal kínálták, és olykor az ablakon kívül elhelyezett ketrecben levegőztették. Öt példa arra, milyen különös elveket követtek egykor a szülők és a nevelési szakemberek.

## 1. A kisfiúk is ruhát hordtak

A 16. és a 19. század között Európában a fiúgyerekek is ruhát viseltek. A korabeli előkelő családok gyermekeiről készült portrékon ezért nem mindig könnyű megállapítani, hogy fiút vagy lányt ábrázolnak-e.

A szokásnak elsősorban gyakorlati oka volt. A nadrág gyors fel- és levételét megkönnyítő cipzárak, patentok és más hasonló megoldások még nem léteztek, így a szülőknek és a dajkáknak sokkal egyszerűbb volt szükség esetén felhajtaniuk a gyermek szoknyáját.

A fiúk általában hétéves koruk körül tértek át a térdnadrágra vagy a hosszúnadrágra. Az ehhez kapcsolódó angol szokást „breechingnek” nevezték. A hagyomány még a 19. században is élt: az Egyesült Államok későbbi elnökét, Franklin Rooseveltet 1884-ben, II. Miklós későbbi orosz cárt pedig 1870-ben örökítették meg ilyen öltözékben.

Nem csak a gazdag családok adtak ruhát fiaikra, róluk azonban több portré maradt fenn. A szegényebbek számára különösen hasznos volt ez a viselet: míg az idősebb gyermek kinőtt nadrágja nem feltétlenül illett a kisebbre, a ruha jóval univerzálisabb ruhadarabnak bizonyult.

## 2. Kínzóeszközökre emlékeztető szerkezetekkel akadályozták a maszturbációt

Az interneten olykor középkori erényövként mutatnak be különféle fémszerkezeteket, amelyeket állítólag a keresztes hadjáratra induló lovagok adtak asszonyaikra. Ez azonban mítosz. A képeken látható eszközök egy része jóval későbbi, és más célra készült.

A 18. századtól a 20. század elejéig az orvostudomány képviselői kifejezetten károsnak tartották a maszturbációt. Samuel Tissot az önkielégítés következményei közé sorolta egyebek mellett a test elgyengülését és kimerülését, az apoplexiát, az álmosságot, az epilepsziát, a látás elvesztését, a remegést és a bénulást.

A szülők ezért – orvosi előírásra – fiúknál és lányoknál egyaránt különféle eszközökkel próbálták megakadályozni az önkielégítést. Némelyik inkább kínzóeszköznek tűnt, mint orvosi műszernek. Ilyen volt a jugum penis is, amelyet a fiú nemi szervére helyeztek, és tüskékkel szúrt, ha nem kívánt merevedés következett be.

A maszturbációellenes hisztéria egészen az 1930-as évekig kitartott; az Egyesült Államokban ebből az időszakból több hasonló szabadalmat is bejegyeztek. A tudomány fejlődésével ezek a nevelési módszerek a civilizált társadalmakban eltűntek.

## 3. A csókot és az ölelést is károsnak tartották

Ma sok szülő természetes módon öleli és csókolja meg a gyermekét. A múlt egyes nevelési szakértői azonban úgy gondolták, hogy a túl sok szeretet gyenge, elkényeztetett embert nevel.

John Watson behaviorista pszichológus 1928-ban megjelent, csecsemők és gyermekek lelki gondozásáról szóló könyvében veszélyes eszköznek nevezte az anyai szeretetet. Szerinte az maradandó sebet okozhat, boldogtalanná teheti a gyermekkort, rémálommá a fiatalságot, később pedig tönkreteheti a gyermek szakmai jövőjét és családi boldogságát.

Watson azt tanácsolta, hogy a szülők ne engedjék ölükbe ülni a gyerekeket. Jó éjszakát kívánva legfeljebb egyszer csókolják őket homlokon, reggel kézfogással köszöntsék őket, és csak akkor simogassák meg a fejüket, ha különösen jól oldottak meg egy nehéz feladatot.

Évtizedekkel később Walter W. Sackett Jr. gyermekorvos 1962-es gyermeknevelési könyvében még mindig azt ajánlotta, hogy a csecsemőket mindig meghatározott időrend szerint etessék, akkor se adjanak nekik enni, ha éhségükben sírnak. Úgy vélte, ha a gyerekek azt tanulják meg, hogy kérésükre azonnal mindent megkapnak, a szülők maguk vetik el bennük a szocializmus magvait.

## 4. Az alkoholt a fejlődő szervezet számára is hasznosnak vélték

Ma általában elítélendőnek számít, ha valaki az adott ország törvényei szerinti 18 vagy 21 éves korhatár előtt alkoholt fogyaszt. A középkori Európában azonban teljesen megszokott volt, hogy a gyerekek is kaptak belőle.

Britanniában népszerű volt az úgynevezett small ale, egy szűretlen, sűrű, legfeljebb 2,8 százalékos alkoholtartalmú ital. Gyerekek, nők és szolgák itták – vagyis azok, akik társadalmi helyzetük alapján nem fogyaszthatták a felnőtt férfiaknak szánt sört.

A 15. században élt Michele Savonarola, Ferrara őrgrófjainak és hercegeinek személyes orvosa azt tanácsolta, hogy a hétévesnél fiatalabb gyerekek vízzel hígított bort kapjanak. A fehéret előnyösebbnek tartotta a vörösnél, mert úgy vélte, erősíti a gyermek egészségét.

A középkori orvosok azt is javasolták, hogy bort öntsenek a túl gyengének és csendesnek tűnő csecsemők szájába. Amikor IV. Henrik francia és navarrai király fia, a későbbi XIII. Lajos megszületett, gyanúsan erőtlennek látszott. Bort juttattak a szájába, mire a gyermek hangosan felsírt.

Bartholomäus Metlinger német orvos, aki 1473-ban írta meg „A gyermekek könyvét”, már óvatosabb megközelítést képviselt. A fiúknak 14, a lányoknak 12 éves kortól ajánlotta a bort. Indoklása szerint az ital vízhajtó hatása miatt folyadékot von el a szervezettől, a gyerekeknek pedig a növekedéshez szükségük van a testnedvekre.

Európa egyes részein a gyermekek borral kínálásának hagyománya a 20. század közepéig fennmaradt. Franciaországban csak 1956-ban tiltották meg, hogy az iskolai étkezdékben 14 éven aluliaknak alkoholtartalmú italokat adjanak el.

## 5. Ablakon kívüli ketrec helyettesítette a sétát

A friss levegőt régen is fontosnak tartották a fejlődő szervezet számára. Aki azonban nem akarta vagy nem tudta babakocsiban sétáltatni gyermekét, annak egy különös alternatívát kínáltak: az ablakon kívülre szerelt fémketrecet.

Luther Emmett gyermekorvos, az akkoriban rendkívül népszerű „A gyermek táplálása és gondozása” című könyv szerzője 1884-ben találta fel az úgynevezett ablakágyat. A doktor szerint a gyermeket időnként „ki kellett szellőztetni”, hogy a vére „felfrissüljön és megtisztuljon”.

Az angol nők praktikusnak találták a gyermekketreceket, ezért tömegesen vásárolták és szerelték fel őket. Az Egyesült Államokban szintén népszerűvé váltak. Theodore Roosevelt elnök unokahúga, Eleanor például lánya, Anna számára szereltetett fel ilyen ablakágyat.

A szerkezet lehetővé tette, hogy a gyermek napfényt és friss levegőt kapjon anélkül, hogy kivitték volna otthonról. Ha az ablakot kellően szorosan be lehetett zárni, a síró csecsemőt is ki lehetett tenni „levegőzni”, miközben odabent csend lett. A megoldás veszélye nyilvánvaló volt: ha eleredt az eső, és a szülő megfeledkezett a gyermekről, az könnyen megfázhatott.