A Vénusz egyszerre különös és rendkívül veszélyes bolygó. Egyes vidékein a hőmérséklet időnként eléri a 480 Celsius-fokot, az égből kénsavas eső hullik, a felszíni nyomás pedig a földi óceánok mélyén uralkodó értékekhez mérhető.

A bolygó azonban más szempontból is egyedülálló a Naprendszerben. Egy vénuszi nap hosszabb, mint egy ottani év: a bolygó 225 nap alatt kerüli meg a Napot, miközben 243 napra van szüksége ahhoz, hogy egyszer megforduljon a saját tengelye körül. Ráadásul a Vénusz a többi bolygóval ellentétes irányban forog.

## Más világ tárul fel az éjszakában

A rendkívül lassú forgás miatt a bolygó egyik fele hosszú ideig hatalmas mennyiségű napsugárzást és hőt kap, mielőtt az éjszakai oldal kerülne a helyére. A Venus Express űrszonda adatait elemző nemzetközi kutatócsoport jelentős eltéréseket talált a nappali és az éjszakai félteke között.

A csillagászok először írták le részletesen a Vénusz éjszakai oldalát. Sajátos felhőalakzatokat és a légköri rétegek rejtélyes elmozdulásait azonosították, amelyek csak a sötétben váltak láthatóvá.

„Bár a bolygó nappali oldalának légköri cirkulációját már meglehetősen alaposan tanulmányozták, az éjszakai oldalról még sokat kell megtudnunk” – mondta Javier Peralta, a Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) kutatója, a Nature Astronomy folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője. Mint fogalmazott, az éjszakai felhőzet szerkezete eltér a nappali oldalétól, és nagymértékben függ a Vénusz domborzatától.

## A felhők hatvanszor gyorsabbak a bolygónál

Miközben maga a bolygó rendkívül lassan forog, légkörében a szelek ennél hatvanszor gyorsabban mozognak. Ezt a jelenséget szuperrotációnak nevezik. A heves légáramlások a felhőket is nagy sebességgel sodorják; a mozgás a 65–72 kilométeres magasságban éri el a csúcsát.

Az éjszakai oldal megfigyelése azonban nehéz. Peralta szerint a felhőket keringési pályáról csak a saját hősugárzásuk révén lehet érzékelni, az infravörös felvételek kontrasztja viszont túl alacsony volt ahhoz, hogy dinamikus légköri térképet készítsenek belőlük.

A megoldást a Venus Express látható és infravörös tartományban működő képalkotó spektrométere, a VIRTIS hozta el. A műszer különböző hullámhosszakon több száz infravörös felvételt készített, ezekből pedig a kutatók már fel tudták térképezni az éjszakai légkör jelenségeit.

## Állóhullámok a magasban

Korábban úgy gondolták, hogy a szuperrotáció a nappali és az éjszakai oldalon egyformán működik. Az új vizsgálat szerint azonban az éjszakai féltekén sajátos felhőalakzatok jelennek meg, és a teljes felhőréteg szerkezete is más. A kutatók hullámos, fonálszerű felhőket figyeltek meg, amelyek a nappali oldalon nem láthatók. Emellett feláramlást is észleltek: ahogy a földi óceánokban a mélyebb vízrétegek a felszín felé emelkedhetnek, úgy a Vénuszon a felhőkben figyeltek meg hasonló mozgást.

Az éjszakai oldal e jelenségeit állóhullámoknak nevezték el. Agustín Sánchez-Lavega, a bilbaói Baszkföldi Egyetem kutatója szerint ezek egyfajta gravitációs hullámok. A légkör alsóbb rétegeiben keletkező felszálló áramlások nem követik a bolygó forgását, és főként a magasabban fekvő területek fölött összpontosulnak. Ez arra utal, hogy a domborzat közvetlenül befolyásolja a felhőket.

A rejtélyes hullámokról háromdimenziós modelleket készítettek a VIRTIS adataiból, valamint a Venus Radio Science experiment (VeRa) rádiós méréseiből. A kutatók először arra gyanakodtak, hogy a domborzati formák fölött átfújó erős szelek keltik a légköri hullámokat; hasonló folyamatot már dokumentáltak a Vénusz nappali oldalán.

Az orosz űrszondák szélsebesség-mérései azonban arra utaltak, hogy a légáramlás nem elég erős az ilyen légköri rendellenességek kialakításához. Ráadásul a déli félteke egyes területein hiányoznak azok a jellegzetes felszíni formák is, amelyek megmagyarázhatnák a hullámokat.

Tovább növeli a bizonytalanságot, hogy az állóhullámok nincsenek jelen a középső és alsó felhőrétegekben: a felszín fölött 50 kilométernél alacsonyabban nem jelennek meg. A felszálló energia forrását ezért egyelőre nem sikerült meghatározni.

Peralta szerint a kutatók eleinte abban sem voltak biztosak, hogy valódi jelenséget vagy műszerhibát látnak. A bizonytalanságot végül más, egymástól független megfigyelések oszlatták el. Egy másik kutatócsoport a NASA hawaii infravörös távcsövével, az IRTF-fel ugyanezeket a mozdulatlan felhőket észlelte a bolygó éjszakai oldalán. Az eredményeket a JAXA Akatsuki űrszondája is megerősítette: amint Vénusz körüli pályára állt, az addigi megfigyelések legnagyobb állóhullámát fedezte fel.

## Új modellekre van szükség

Az állóhullámok és az éjszakai oldal más rendellenességei miatt a kutatóknak szinte teljesen el kellett vetniük a Vénuszról alkotott korábbi modelleket. A csillagászok visszatértek a számításokhoz, és új elméleteket kezdtek kidolgozni a különös eredmények magyarázatára. A rejtélyek feloldásához további kutatómissziók adataira lesz szükség.