Az állatvilág egyik legérdekesebb jelensége a vándorlás. Évente élőlények milliói tesznek meg több ezer kilométert szárazföldön, vízben vagy a levegőben, hogy kedvezőbb életfeltételeket találjanak. Más-más okból kelnek útra, és az úti céljukat is eltérő módon érik el.

Az összeállítást Ed J. Brown „Az állatok hihetetlen vándorútjai” című könyve ihlette. Tíz példán keresztül mutatjuk be, milyen rendkívüli, összetett és veszélyes utazásokra vállalkoznak az állatok.

## Füsti fecske

A vándorlásról sokaknak elsőként a költöző madarak, köztük a fecskék jutnak eszükbe. Amikor beköszönt a hideg és megfogyatkozik a táplálék, a füsti fecskék az északi területekről Dél-Afrikába indulnak. Nappal repülnek, naponta körülbelül 300 kilométert tesznek meg, és közben a levegőben fogják el a rovarokat.

A nagyjából 10 ezer kilométeres út a Szaharán is átvezet, ahol alig találnak rovart. Sok fecske ezen a szakaszon pusztul el kimerültség vagy éhezés miatt. A túlélők erős génjeiket továbbadják a következő nemzedéknek.

## Gólya

A gólyák sok más költöző madárhoz hasonlóan hagyományos útvonalakat követnek, ezek azonban nem mindig rövidek vagy kényelmesek. Repülés közben a főként szárazföld fölött kialakuló felszálló légáramlatokban vitorláznak, ezért a partvonalat követik, a vízi akadályokat pedig a legkeskenyebb pontokon igyekeznek átszelni.

A Földközi-tenger partvidékén, Izrael és Törökország térségében hatalmas csapatokba verődve várják azokat a meleg légáramlatokat, amelyek átsegítik őket Afrikába.

## Zebra

A zebráknak nagy testük fenntartásához sok növényi táplálékra van szükségük: naponta több mint 19 órát töltenek evéssel. Lehajtott fejjel azonban könnyű célpontot jelentenének, ezért csordákban mozognak, és felváltva őrködnek. Amíg egyes állatok legelnek, társaik oroszlánokat, leopárdokat vagy hiénakutyákat figyelnek.

A legelő füve előbb-utóbb elfogy, így a csordának új, dús növényzetű területet kell keresnie. Mire a zebrák később visszatérnek, a régi legelő füvei és bokrai ismét megerősödhetnek.

## Karibu

A karibu a szárazföldi emlősök egyik leglátványosabb vándorútját járja be: évente csaknem 5000 kilométert tesz meg. Az állatok erdős területeken telelnek, ahol enyhébb az éghajlat és kevesebb a ragadozó, márciusban pedig elindulnak észak felé.

A sarkvidéki síkság melegebb időjárása és a ragadozók korlátozott száma kedvező körülményeket teremt az utódok világra hozásához.

## Lemming

A lemmingek a sarki tundra üregekben élő, gyorsan szaporodó kis rágcsálói. A melegebb hónapokban egy nőstény négy-kilenc kölyköt hozhat világra, amelyek négy hét alatt önállóvá válnak. Rövid és enyhe tél után az állomány létszáma hirtelen megnőhet, ez pedig táplálék- és vízhiányhoz vezet. Ilyenkor új élőhelyet keresnek.

Vándorlásuk azonban kaotikus. Már egy sziklatömb, folyó vagy meredély is pánikot kelthet közöttük, mire megállás nélkül próbálnak áttörni az akadályon. Az állomány egy része ezért nem jut el az új területekre.

## Pompás királylepke

A vándorló rovarokra, köztük a lepkékre is jellemző lehet a polimorfizmus: ugyanazon faj egyedeinek testfelépítése a betöltött szereptől függően eltérhet. A vándorlásra rendelt lepke szárnya például más alakú, mint a szaporodásban részt vevő példányé. Az „utazók” hosszabb és keskenyebb szárnyai segítik az energiatakarékos, hosszan tartó repülést.

A legismertebb vándorló lepkék közé tartoznak a pompás királylepkék. Mexikó egyik hegyvidékén telelnek, fenyők ágai között, tömegesen meghúzódva. A délre induló egyedek azonban már nem érik meg, hogy visszatérjenek kiindulási helyükre.

A telet diapauzában, vagyis nyugalmi állapotban töltik, majd tavasszal észak felé indulnak. Útközben több helyen petéket raknak a selyemkóró bokraira, nem sokkal később pedig elpusztulnak. A kiindulási területre végül az útközben született déd- és ükunokáik érkeznek vissza.

## Teknősök

A teknősök vándorlása fajonként jelentősen eltér. Az óriás galápagosi teknősök útja viszonylag rövid, mégis kimerítő. Az akár 250 kilogrammos hüllők a szigetek nedves hegyvidékéről lassan leereszkednek a száraz alföldekre, hogy lerakják tojásaikat. A mindössze 6–7 kilométeres táv megtételéhez körülbelül három hétre van szükségük. A tojásrakás után ugyanolyan lassan indulnak vissza.

A kérgesteknősök ezzel szemben hatalmas távolságokat úsznak le az óceánban, évente akár 17 ezer kilométert is. A csendes-óceáni példányok Indonézia partjaitól Kaliforniáig jutnak, majd a part mentén egészen Alaszkáig haladnak. A nőstények három-négy évente visszatérnek ugyanarra a partszakaszra, ahol maguk is kikeltek, hogy ott rakják le tojásaikat.

## Lazac

A lazac élete édesvízi folyóban kezdődik. Az ivadékok egy-két évet töltenek ott, majd olyan élettani változásokon mennek keresztül, amelyek lehetővé teszik, hogy alkalmazkodjanak a tengeri környezethez. Ezután a folyásiránnyal együtt az óceánba úsznak.

A tengerben három-négy évet töltenek, miközben tömegük elérheti a 10 kilogrammot. Ivaréretten visszaindulnak a folyón felfelé születési helyükre, hogy ott ívjanak.

Útjuk során hatalmas távolságokat tesznek meg, az áramlással szemben haladnak, sziklákon ugranak át, és még vízeséseken is feljutnak. Szaglásuk segítségével ismerik fel szülőfolyójukat: képesek megkülönböztetni a vizek kémiai összetételét.

## Albatrosz

Az albatroszok táplálék után kutatva indulnak hosszú utakra. Távoli szigeteken fészkelnek, de élelemért óriási távolságokat repülnek az óceán fölött. Egyes fajok egyetlen hét alatt több mint 13 ezer kilométert tesznek meg a Csendes-óceán felett.

Testük alkalmazkodott a hosszan tartó repüléshez és a táplálékhiányos időszakokhoz. Dinamikus vitorlázással használják ki a különböző sebességű légáramlatok közötti eltéréseket és a széljárást, ezért kevés energiát kell felhasználniuk.

## Bálnák

A bálnák minden évben több ezer kilométert úsznak szaporodó- és táplálkozóhelyeik között. Egyes fajok északról délre tartanak, mások a sekély part menti vizekből a nyílt tengerre vonulnak, megint mások mindkét útvonalat használják. A vándorlás egyik fő célja a táplálék, köztük a plankton felkutatása. A szilák kiszűrik a planktonokat a tengervízből, így az állatok útközben is tápanyaghoz jutnak.

A folyamatos táplálkozás révén vastag zsírréteget halmoznak fel, amely segít túlélni a hideg sarkvidéki vizekben. Ősszel visszatérnek a melegebb trópusi és szubtrópusi területekre, ahol világra hozzák utódaikat.

Ezek az utak azonban évről évre veszélyesebbé válnak. A halászhajók és a teherszállító hajók növelik az ütközések kockázatát, víz alatti zajuk pedig összezavarhatja az állatokat. A bálnák vándorlási útvonalainak védelme nélkül számos faj állománya csökkenhet.