Egy új kutatás megkérdőjelezi azt a régóta elfogadott elképzelést, hogy a púpos bálnák kizárólag a meleg, trópusi vizekben hozzák világra borjaikat. Az Új-Dél-Walesi Egyetem vezetésével végzett vizsgálat szerint az újszülöttek a feltételezett szaporodási területektől akár 1500 kilométerrel délebbre, egészen Tasmániáig is felbukkanhatnak.

A jelenségre az elsők között Jane McPhee-Frew, az egyetem doktorandusza és bálnaleshajó-kapitány figyelt fel. Munka közben 2023-ban egy apró púposbálna-borjút vett észre Newcastle térségében, ahol nem számított ilyen fiatal állatra. A váratlan találkozás arra késztette, hogy utánajárjon, miért lehetett ott a borjú. Mint később kiderült, nem elszigetelt esetről volt szó.

A kutatók több mint kétszáz, púposbálna-borjakra vonatkozó megfigyelést elemeztek. Az adatokat ökoturisztikai szolgáltatók, civil kutatók és állami természetvédelmi szervezetek gyűjtötték Queenslandtől Tasmániáig, valamint Új-Zéland Déli-szigetéig. Az eredmények arra utalnak, hogy a mérsékelt égövi, sőt hideg vizekben történő ellés nem kivételes esemény, hanem egy korábban észrevétlen, összetettebb vándorlási minta része.

Az új felismerés természetvédelmi szempontból is aggasztó. A nőstények és borjaik gyakran forgalmas hajózási útvonalakon haladnak, ahol hajókkal ütközhetnek, szennyezett vízzel találkozhatnak, vagy véletlenül halászhálókba gabalyodhatnak. Különösen nyugtalanító, hogy a bálnavadászat következményeiből éppen csak felépült púposbálna-állományt máris új veszélyek fenyegetik.

A 19. századi bálnavadászhajók naplóit is magukban foglaló történelmi feljegyzések alapján elképzelhető, hogy ez a viselkedés régebben is létezett. Miután azonban a 20. században drasztikusan visszaesett a púpos bálnák száma, az erre utaló adatokat elvesztették vagy figyelmen kívül hagyták. McPhee-Frew szerint egyelőre nem tudni, hogy új jelenségről vagy egy elfeledett tény újbóli felfedezéséről van-e szó. A fejlődő technológia és a megfigyelők növekvő száma mindenesetre most újra láthatóvá teszi az állatok életének korábban rejtett sajátosságait.

A vizsgálat a civil tudomány jelentőségére is rámutatott. A közösségi médiában megosztott bejegyzések, a turisták fényképei és az ökoturisztikai szolgáltatók adatai olyan információkat szolgáltattak, amelyek máskülönben valószínűleg észrevétlenek maradtak volna. A kutató szerint a megfigyeléseiket megosztó emberek valódi segítséget nyújtanak a tudománynak.

A fő kérdés ugyanakkor továbbra is megválaszolatlan: miért folytatják északi irányú vándorlásukat a púpos bálnák az ellés után, ha a trópusi vizekben szinte egyáltalán nem találnak táplálékot? A kutatók feltételezése szerint ebben a történelmileg rögzült útvonalaknak vagy az utódok ragadozóktól való védelmének lehet szerepe. McPhee-Frew úgy fogalmazott, hogy a tudomány még csak most kezdi feltárni, mennyire összetettek ezek a vándorlási minták.

Korábban amerikai kutatók olyan módszert dolgoztak ki, amellyel műholdakról követhetők a mikroszkopikus rákok, az észak-atlanti bálnák fő táplálékforrásai. Az új technológia a Föld egyik legritkább emlősfajának megőrzését segítheti.