Az öregedésről és az élettartamról készült eddigi legátfogóbb kutatásban 114 tudós 77 faj 107 vadon élő populációját vizsgálta. Több évtized adatait elemezték, egyebek mellett az állatok hőszabályozásáról, környezetük hőmérsékletéről, jellegzetes tulajdonságaikról és életmenetük üteméről.

A vizsgálat egyik kiindulópontja az volt, hogy a százéves kort elérni képes 30 ismert gerinces faj közül 26 ektoterm, vagyis testhőmérsékletét nagymértékben a külső hőmérséklet határozza meg. A kutatók arra keresték a választ, hogyan kerülhetik el ezek az állatok ilyen sokáig a halált.

Az eredmények szerint a fajokat védő fizikai vagy kémiai tulajdonságok – például a kemény páncél, a tüskék, a teknő vagy a mérgező harapás – összefügghetnek a lassabb öregedéssel. A fizikai védelem emellett a hosszabb élettartammal is kapcsolatot mutatott.

Ezeket a tulajdonságokat összefoglalóan védelmi fenotípusoknak nevezik, és fontos szerepük lehet az élettartam alakulásában. Beth Reinke, az Északkelet-illinoisi Egyetem evolúcióbiológusa szerint a különféle védekező mechanizmusok nemzedékeken keresztül csökkenthetik az állatok halálozását. Így nagyobb eséllyel élnek hosszabb ideig, ami generációról generációra megváltoztathatja a szelekció feltételeit, és elősegítheti a lassabb öregedés evolúcióját.

A kutatók elhanyagolható öregedésről beszélnek, ha a halálozás valószínűsége az életkor előrehaladtával alig változik. Ha például egy állatnak tízévesen és kilencvenévesen is egyaránt százból egy esélye van arra, hogy meghaljon, ebbe a kategóriába tartozik. Összehasonlításképpen: egy fejlett országban élő átlagos nő halálozási esélye húszévesen 1 a 2500-hoz, nyolcvanévesen viszont már 1 a 24-hez.

Elhanyagolható öregedést az ektoterm állatok valamennyi vizsgált nagyobb csoportjában találtak legalább egy fajnál: a békák, a szalamandrák, a gyíkok, a krokodilok és a teknősök között egyaránt.

A vizsgálat ugyanakkor nem igazolta azt a feltételezést, hogy a külső hőmérséklettől függő hőszabályozás és az ezzel járó alacsonyabb anyagcsere önmagában hosszú életet garantálna. A hasonló méretű endoterm, vagyis állandó testhőmérsékletű állatokkal összevetve az ektoterm fajok élettartama jóval hosszabb, de jóval rövidebb is lehetett.

Az öregedés ütemében és az élettartamban tapasztalt eltérések az ektoterm állatoknál sokkal nagyobbak voltak, mint a madaraknál és az emlősöknél. Különösen figyelemre méltók voltak a lassan öregedő, vadon élő teknősök. A vizsgált fajok közül csak náluk társult az alacsonyabb anyagcsere lassabb öregedéssel és hosszabb élettartammal, és náluk mutatkozott a legerősebben a védelmi fenotípus hatása is.

A kutatók szerint elképzelhető, hogy a teknősök megváltozott testfelépítése, mindenekelőtt kemény páncéljuk olyan védelmet nyújt, amely hozzájárult életmenetük, köztük hosszú élettartamuk és elhanyagolható öregedésük evolúciójához.

Az elemzéshez összehasonlító filogenetikai módszereket alkalmaztak. Az adatokat olyan állatok megfigyeléséből nyerték, amelyeket befogtak, megjelöltek, majd visszaengedtek a természetbe és hosszabb időn át követtek.

Az eredmények később az emberi öregedés mintázatainak kutatásában és a változó testhőmérsékletű állatok védelmében is hasznosak lehetnek. Ebben különösen fontos, hogy a felhasznált adatsorok több évtizedet ölelnek fel.

Számos kérdés azonban továbbra is nyitott. A kutatócsoport a következő lépésben azt szeretné megvizsgálni, miként különbözik a lágy és a kemény páncélú teknősök öregedése. Ez segíthet pontosabban meghatározni, mi áll a jelenség hátterében.