Egy termeszkolónia valójában egyetlen hatalmas család, amely akár több millió egyedből álló „várost” is alkothat. A közösség működését szigorú munkamegosztás tartja fenn: a szaporodó egyedek, a katonák és a dolgozók egymástól jól elkülönülő feladatokat látnak el.

A termeszeket régebben fehér hangyáknak is nevezték, de valójában távol állnak a hangyáktól. Társas rovarok: telepekben élnek, akárcsak a hangyák, a méhek és a darazsak. Fejlett társadalmi szervezetük biológiai szempontból kiemeli őket a többi rovar közül.

## Ősi rovarok, széles elterjedéssel

A termeszek legrégebbi maradványait a perm időszakra, 286–144 millió évvel ezelőttre datálják. Az Európában és Colorado területén felfedezett, szárnyas, de föld alatti életmódot folytató példányok alig bizonyultak kezdetlegesebbnek a mai Rhinotermitidae családnál, amely Eurázsia és Észak-Amerika mérsékelt övében él.

A ma élő nemzetségek elterjedése alapján a termeszek körülbelül a kréta időszakban, 144–65 millió éve kezdhettek megjelenni. Ausztráliai, madagaszkári, afrikai, ázsiai és amerikai elterjedésük arra utal, hogy terjeszkedésük akkor zajlott, amikor ezek a szárazföldek még összefüggtek, vagy jóval közelebb voltak egymáshoz.

## Egyetlen nászrepüléssel kezdődik a kolónia

A termeszek fejlődése nem teljes átalakulással megy végbe: nincs bábállapot, az imágó több vedlés után közvetlenül a nimfából alakul ki. Évente egyszer a nimfák egy részéből szárnyas imágók fejlődnek. Két összetett szemük felett további két pontszem található.

Az esős évszak elején rajokban hagyják el a szülői fészket, és életük egyetlen nászrepülésére indulnak. Néhány száz méter megtétele után leszállnak, majd letörik a szárnyukat. A nőstény jellegzetes szaganyaga segíti a pár gyors egymásra találását. Ezután rejtekhelyre húzódnak, és gondosan lezárják annak bejáratát. A nőstény néhány nappal később rakja le az első petéket.

Az új család alapítóit királyi párnak nevezik. Eleinte maguk táplálják és gondozzák a kikelő nimfákat. Többszöri vedlés után ezekből fejlődnek ki az imágók. A lárvák többségéből gyengén látó vagy vak, ivarilag fejletlen hímek és nőstények, vagyis dolgozók és katonák lesznek. Új szaporodó egyedek csak két-három év elteltével jelennek meg.

Amint felnő az első nemzedék, az alapítók minden építési, ellátási és védelmi feladatot átadnak neki. A királyi pár egy különleges, ovális kamrába kerül, amelyet többé egyikük sem tud elhagyni. A királynő potroha a petefészkek fejlődésével hatalmasra nő; mindkét petefészekben több mint ezer petecsövecske található. A folyamat végére a potroh a test teljes hosszának háromnegyedét teszi ki.

A dolgozók folyamatosan etetik és tisztogatják a királynőt, valamint átveszik tőle a petéket. Több évtizedes élete során több mint százmillió petét rakhat. A király eközben nyolc-tízszer kisebb marad párjánál. Ha a király vagy a királynő elpusztul, egy kiegészítő, neoténiás szaporodó egyed léphet a helyébe.

## Dolgozók tartják fenn, katonák védik a telepet

A termeszvár rendje pontosan szabályozott. A hierarchia élén a királyi pár áll, utánuk következnek a katonák, a legalsó szinten pedig a dolgozók. Az évek során dolgozók és katonák ezrei pusztulnak el, de a királynő termékenységének köszönhetően gyorsan pótlódnak. Egy átlagosan mintegy hárommillió egyedet számláló kolónia valamennyi tagja ugyanannak a királynak és királynőnek az utóda, bár különböző kasztokhoz tartoznak és eltérő fejlődési szakaszban vannak.

A telep gerincét a 2–15 milliméter hosszú dolgozók alkotják. Ők építik a termeszvárat, szerzik meg az élelmet, etetik és tisztítják a királyi párt és a katonákat, gondozzák a lárvákat, valamint takarítják a kamrákat és a járatokat. Állkapcsuk elsősorban a táplálék megragadására és megrágására alkalmas.

A katonák szárnyatlanok, rendkívül erős, jellegzetes alakú fejük és fejlett rágóik vannak. Mintegy 20 milliméteres testükkel valamivel nagyobbak a dolgozóknál. Az evolúciósan fejlettebb fajok felnőtt egyedeinek mindössze 1–2 százaléka katona, arányuk legfeljebb 10–15 százalék lehet.

Feladatuk a telep védelme, főként a hangyákkal szemben. Veszély esetén nagy zajt csapnak, egyebek mellett fejükkel kopogtatják a fát, majd azonnal a behatolás helyére sietnek. Erős rágóikkal megharapják a támadókat, homlokmirigyük váladékával permetezik őket, a fészek nyílásait pedig akár saját fejükkel is eltorlaszolják. A támadás visszaverése után szétszélednek, a dolgozók pedig rögtön kijavítják a sérült falakat.

## A táplálék megemésztésében más élőlények segítenek

A termeszek elhalt fával, száraz növényi maradványokkal vagy humusszal táplálkoznak. Ezek nehezen emészthető anyagok, feldolgozásukat azonban a belükben élő ostoros egysejtűek egész telepei segítik. Enzimeik a cellulózt oldható cukrokká alakítják, amelyek aztán felszívódnak a termeszek középbelében.

A rovarok és az egysejtűek kölcsönösen egymásra vannak utalva. Ha például antibiotikummal elpusztítják a termeszek bélrendszerében élő ostorosokat, a gazdaállat is elpusztul, mert emésztetlenül marad a tápláléka.

Sok fajnak időről időre el kell hagynia a fészek védelmét az élelemért. Ilyenkor föld alatti alagutakat ásnak a táplálkozóhelyekhez, vagy föld- és fadarabokból több tíz méter hosszú, fedett folyosókat építenek. Az építőanyagot ürülékkel vagy nyállal ragasztják össze.

A Macrotermitinae alcsalád tagjai úgynevezett gombakerteket is gondoznak. Az ott tenyésztett penészgombák fehérjében, szénhidrátokban és vitaminokban gazdag, fontos kiegészítő táplálékot jelentenek. Emellett hőt termelnek és felszívják a fölösleges nedvességet, szárazság idején viszont leadják azt, így a fészek légkondicionálójaként is működnek.

## Erődítmény saját klímával

A termeszvár rendkívül szilárd építmény, falai akár 40 centiméter vastagok is lehetnek. A külső, cementszerű burkot fajtól függően földdel kevert ürülékből vagy különleges ragasztóenzimeket tartalmazó nyállal elegyített talajból készítik.

Középen helyezkedik el a királyi kamra. Ehhez keskeny folyosók kapcsolják a lárvák és a fejlődő nimfák kisebb kamráit. Kijjebb sorakoznak az élelmiszerraktárak, a többi teret pedig lakókamrák, a fészek minden szintjére vezető járatok és ürítőhelyek foglalják el.

A talajszintben nyíló kijáratok száma csekély, így kevés hideg levegő jut be. A belső páratartalom eléri a 90–98 százalékot. A levegő vízgőzben gazdag; a nedvesség a talajvíz szintjéig érő hosszú járatokon keresztül jut fel a mélyebb talajrétegekből.

A termeszek világos kültakarója érzékeny, és nem viseli a kiszáradást. Csak meleg, nedves, közvetlen napfénytől védett helyen képesek élni, ezért a fészek sajátos mikroklímája létfontosságú számukra.

A legegyszerűbb fészek elhalt fatörzsekbe rágott járatrendszer. Az összetettebb változatokban a szorosan egymás mellé rendezett kamrákat és folyosókat tömörített ürüléktömbök választják el.

Különösen jellegzetes építményeket emel az Ausztráliában élő Amitermes meridionalis. Tőrpengére emlékeztető váraik keskeny élei pontosan észak és dél felé néznek. Így délben csak kis felületet ér közvetlen napfény, a széles oldalakra pedig csupán kora reggel és este süt rá a kevésbé erős nap. Ez megóvja a fészket a veszélyes déli túlmelegedéstől, és mérsékli a hőmérséklet-ingadozásokat.

A csapadékos trópusokon a különálló termeszvárakat gyakran ernyőszerű tető koronázza. A fatörzsre épített fészkeket ereszszerű perem óvhatja attól, hogy a víz bejusson a belsejükbe.