Sokan igyekeznek minél ritkábban orvosi segítséget kérni. Van, aki kihagyja a veszélyes betegségek korai felismerését segítő szűrővizsgálatokat, más még aggasztó tünetekkel – például fogfájással vagy véres széklettel – sem fordul orvoshoz. Ennek számos oka lehet. Vera Krasznoperova pszichológus szerint a kognitív viselkedésterápia módszerei segíthetnek feltárni és megváltoztatni az egészségünkkel kapcsolatos berögzült gondolkodásmódot.

## „Nincs rá időm”

Az orvosi vizsgálat elhalasztásának egyik gyakori magyarázata az időhiány. Az orosz statisztikai hivatal 2018-as adatai szerint az oroszok 24 százaléka emiatt nem fordult orvoshoz, az amerikai felmérésekben pedig a válaszadók akár 64 százaléka mondta azt, hogy nincs ideje foglalkozni az egészségével.

Az időhiány objektív akadálynak tűnhet, de a pszichológus szerint a gyorsan adott „nincs rá időm” válasz mögött olykor más, még végig sem gondolt okok húzódnak meg. Ilyen lehet az elkerülés: nem tesszük meg azt, ami nehéznek vagy kellemetlennek ígérkezik, negatív érzéseket kelt, esetleg rossz gondolatokhoz, meggyőződésekhez vagy korábbi tapasztalatokhoz kapcsolódik.

Ez rövid távon működik. Ha valaki nem megy orvoshoz, egyelőre elkerüli a stresszes helyzetet, ezért megkönnyebbül. A megkönnyebbülés megerősíti az elkerülő viselkedést, így legközelebb is könnyebb lesz ugyanígy dönteni. Ez természetes folyamat: hajlamosak vagyunk megismételni azt, ami korábban kedvező eredményt hozott, és a nyugodtabbnak, biztonságosabbnak tűnő lehetőséget választani. Hosszabb távon azonban súlyosbodhatnak a tünetek, fellángolhat a betegség, vagy olyan stádiumba juthat, amelyben a kezelés már kevésbé hatékony.

A hosszú távon hasznos döntéshez tudatos mérlegelésre van szükség. A változásra való készenlétnek több szakasza van. Az elsőben az ember még nem tekinti problémának a viselkedését. Ezt követi a mérlegelés, amikor már felismeri a gondot, de még nem döntötte el, hogy tegyen-e ellene, és ha igen, hogyan. Ezután jön a tervezés, majd a cselekvés, végül pedig az új viselkedés fenntartása – vagy az esetleges visszaesés. Az egészség elhanyagolása az első három, de akár az ötödik szakaszban is előfordulhat.

A legtöbb ember számára fontos érték az egészség, ezért Krasznoperova szerint rendszerint nem a motiváció teljes hiánya a gond, hanem az, hogy még nem tisztáztuk magunkban. Első lépésként érdemes számba venni, milyen érvek szólnak az egészségünkkel való törődés és az orvosi vizsgálatok mellett, illetve ellenük.

## „Engem ez úgysem érint”

Sokan azért nem keresnek fel orvost, mert úgy érzik, nincs rá szükségük. Azt gondolják, hogy nincs semmi bajuk, panaszaik nem utalnak súlyos problémára, és a tünetek idővel maguktól elmúlnak. Mások abban bíznak, hogy őket elkerülik az olyan veszélyes betegségek, mint a tüdőrák vagy más daganatos kórképek.

A „velem ez nem történhet meg” érzés mögött szintén az elkerülés mechanizmusa állhat. Ez általában nem egy alapos kockázatelemzés eredménye: nyilvánvaló, hogy a megbetegedés lehetősége fennáll. A hozzáállás megváltoztatásához érdemes megvizsgálni, mit gondolunk jelenleg az egészségünkről, a szűrővizsgálatokról és az orvoshoz fordulásról, továbbá pontosan mit és milyen félelmeket próbálunk elkerülni.

Az is önálló akadály lehet, ha valaki nem tudja, milyen panasszal, hová és mikor forduljon. A bizonytalanság ráadásul tovább erősítheti az elkerülést. Ezen az önképzés és az orvosi információk körültekintő keresése segíthet. A jól tájékozott, a döntésekbe bevont ember könnyebben gondoskodik az egészségéről. A betegségekről és a megelőzésről szerzett tudás a szorongást és a tehetetlenség érzését is csökkentheti: az ijesztő ismeretlenség helyét átveheti annak megértése, hogy mi történik, hol lehet segítséget kérni és mi a teendő.

Ez a tudás akkor is hasznos lehet, ha valaki maga nem tartozik kockázati csoportba: segíthet vele a hozzátartozóinak, és megfelelő támogatást nyújthat, ha valamelyikük súlyos betegséggel szembesül.

A tüdőrák olyanoknál is kialakulhat, akik soha nem dohányoztak, korai stádiumban pedig rendszerint tünetmentes. Kockázatát növelheti a szennyezett levegő, az építkezés vagy bontás során keletkező azbesztpor belégzése, valamint a dohányzás; utóbbi esetében a kockázat a dohányzással töltött idővel együtt emelkedik.

## „Már nem számítok az orvosok segítségére”

Egy rossz kezelési tapasztalat könnyen elveheti a kedvet a későbbi vizsgálatoktól. Vannak, akik az ellátás minőségétől tartanak, másoknak az orvossal való kommunikáció okozott csalódást. Egy lekezelő hangnem miatt a beteg ostobának érezheti magát, belefáradhat abba, hogy a tanácsok be nem tartásáért bírálják, vagy úgy láthatja, hogy az orvos túl elfoglalt, nem veszi komolyan az aggodalmait, és túlságosan drága kezelést ír elő.

A negatív élményt először is érdemes elismerni, együttérzéssel fordulni önmagunk felé, és megérteni, milyen érzelmeket váltott ki. Valóban előfordulhat, hogy egy orvos durván viselkedik, szavai kritikaként hatnak, vagy az előírt kezelés nem segít. A következő kérdés az lehet, hogyan befolyásolja mindez a jelenlegi döntéseinket, és hajlandók vagyunk-e az elkerülésért az egészségünk elhanyagolásával fizetni.

Segíthet a kommunikáció és a határhúzás gyakorlása, valamint a nehéz helyzetek előzetes megtervezése. Ha például túl drágának tűnik a javasolt kezelés, előre összeírhatjuk az ezzel kapcsolatos kérdéseinket. Érdemes azt is végiggondolni, mit tekintünk kritikának, és miből állapítható meg, hogy csupán így éltük meg a helyzetet, vagy valóban szakszerűtlen viselkedéssel találkoztunk. Arra is készülhetünk, hogyan nyugtassuk meg magunkat, ha az orvos valójában nem bírál, illetve hogyan távozzunk egy durván viselkedő szakembertől.

## „Félek”

A félelem, a szégyen és a zavar sokakat visszatart az orvos felkeresésétől és attól, hogy őszintén beszéljenek a tüneteikről. Van, aki attól tart, hogy a vizsgálat igazolja a legsúlyosabb félelmét; más szégyelli a panaszait, vagy kínosnak érzi, hogy az orvos tudomást szerezhet káros szokásairól. A világjárvány idején mindehhez a koronavírus-fertőzéstől való félelem is társult a rendelőkben és a várótermekben.

Ennek súlyos következménye lehet: egyesek kihagyják a szűréseket, az utolsó pillanatig tűrik a tüneteket, és például csak késői stádiumban szereznek tudomást daganatos betegségükről.

A pszichológus szerint a félelem, a szégyen és más kellemetlen érzelmek kezelésének egyik módja az, hogy nem próbáljuk mindenáron legyőzni őket. Hasznosabb lehet elismerni, hogy a vizsgálat ijesztő, magunkról nyíltan beszélni pedig zavarba ejtő. Ilyenkor úgy érdemes támogatnunk önmagunkat, ahogy egy közeli hozzátartozót vagy a saját gyermekünket támogatnánk: ez stresszes helyzet, ezért normális félni.

Az orvos számára mindez a munkája része; megfelelő esetben nem reagálhat elutasítóan és nem bírálhatja a beteget. Érdemes pontosítani azt is, mi váltja ki a félelmet vagy a szégyent. Ha valaki a diagnózistól tart, végiggondolhatja, mi történne, ha a félelme megalapozottnak bizonyulna. Mennyire indokoltak az érzései? Mit tudna tenni? Kitől kérhetne segítséget?

Miután elfogadtuk az érzéseinket és tapasztalatainkat, támogattuk önmagunkat, valamint megvizsgáltuk a háttérben álló gondolatokat és meggyőződéseket, új tapasztalatot szerezhetünk, amely a hatékony viselkedést erősíti. Ez azt jelenti, hogy a diagnózistól való félelem ellenére is felkeressük az orvost. Nem feltétlenül kell egyedül végigmenni ezen: pszichológus segítségével könnyebb és biztonságosabb lehet.

## „Úgysem lesz semmi értelme”

Az is gyakori, hogy valaki azért mond le az orvos felkereséséről, mert nem vár tőle semmilyen hasznot. Attól tart, hogy ismét olyan gyógyszert kap, amely korábban nemkívánatos reakciókat váltott ki, újra csak azt hallja majd, hogy fogynia kellene, vagy olyan tanácsokat kap, amelyeket képtelen betartani.

Ilyenkor is azt kell megvizsgálni, mennyire megalapozottak a kételyek. Valóban előfordulhat, hogy az orvos ugyanazt a tanácsot ismétli el anélkül, hogy megmutatná, hogyan lehet azt megvalósítani. Ha egy adott szakemberrel nem sikerül kapcsolatot kialakítani, a pszichológus szerint hatékonyabb lehet másikat keresni, és vele partneri viszonyra törekedni.

Az orvos és a beteg közötti kommunikáció alapvető jelentőségű. Érdemes tehát még egy szakembernek esélyt adni, a rendelésen pedig figyelni arra, udvariasnak és figyelmesnek tűnik-e, valamint biztosít-e lehetőséget a kérdésekre. Végül ellenőrizni kell a saját feltevésünket is: valóban haszontalan volt-e az orvosi vizit?

A kockázati csoportba tartozóknak, illetve az aggasztó tüneteket észlelőknek érdemes szakemberhez fordulniuk. Az elkerülés rövid távon megnyugtathat, hosszabb távon azonban késleltetheti a felismerést és ronthatja a kezelés esélyeit.