A középkorban tányérként szolgált, a 19. századi Angliában veszélyes anyagokkal hamisították, a második világháború idején pedig az Egyesült Államokban még az előre szeletelését is betiltották. Öt különös történet az egyik leghétköznapibb élelmiszerről.

## 1. A középkorban kenyérből készült a tányér

A trencher nevű edény későbbi változatait fából, olykor pedig fémből készítették. Egy 17. századi fapéldányt a svédországi Västergötlandban találtak. Európában azonban eredetileg maga az edény is kenyérből volt.

A középkori trencher egy lapos, kerek, körülbelül 15 centiméter átmérőjű, szikkadt barna kenyér volt. Közvetlenül az asztalra tették, majd erre került az étel.

Az is árulkodott az ember társadalmi helyzetéről, hogy mit tett az étkezés végén ezzel az ehető tányérral. Aki elfogyasztotta, aligha lehetett gazdag. Az úr viszont megengedhette magának, hogy a mártással átitatott kenyeret a szegényeknek, a szolgáknak vagy a kutyáknak dobja. Éhínség idején persze a főurak is örömmel megették saját trencherüket.

A kenyértányér különösen Angliában volt népszerű: Shakespeare eredeti szövegeiben legalább tizenegyszer szerepel. Az angol nyelv a „trencherman” szót is megőrizte. Elsődleges jelentése ínyenc vagy nagyétkű ember, de olyan potyázóra is használták, aki mások lakomáit látogatta abban a reményben, hogy legalább a tányért megeheti.

A 15. századtól a kenyérből készült változatokat fokozatosan felváltották a fából faragott trencherek. Ezek kevesebb morzsát hagytak az asztalon, de megszokásból már nem volt tanácsos beléjük harapni.

Az ehető edény gondolata ma is él. Nyugati országokban ragukat, egytálételeket és kellően sűrű leveseket is tálalnak kivájt kenyérben, hogy az ne ázzon át evés közben. Tajvanon egyes fogásokhoz olajban kisütött kenyértálat adnak, amely sajátos alakja miatt a „koporsófedél” nevet viseli.

## 2. Mérgező adalékokkal hamisították az angol kenyeret

A 18. század végén és a 19. század elején Anglia lakossága minden korábbinál gyorsabban nőtt, London pedig a történelem addigi legnagyobb városává vált. A rengeteg ember élelmezését egyes gyártók egészségre ártalmas módszerekkel próbálták jövedelmezőbbé tenni.

A korszakban rohamosan fejlődtek az egzakt tudományok, különösen a kémia, eredményeit pedig az élelmiszeripar is használni kezdte. A tejesemberek például bórsavat öntöttek a tejhez, mert úgy vélték, hogy „megtisztítja”, és kellemesebb ízt ad neki. A pékek és molnárok krétával, fűrészporral, timsóval, gipsszel, agyaggal és ammónium-karbonáttal szaporították a lisztet, állítólag a minőség romlása nélkül.

A timsó ráadásul vonzóan fehérré tette a kenyeret. A krétát egyesek még hasznosnak is tartották, mondván, kalciummal látja el a fogyasztókat.

Csakhogy a mosószerekben is alkalmazott timsó akadályozta a tápanyagok felszívódását a bélben. Az ilyen kenyeret fogyasztó, amúgy is éhező emberek ezért nem jutottak elegendő tápanyaghoz. Anglián súlyos alultápláltsági és hasmenéses járvány söpört végig, amely gyakran halállal végződött. Különösen a gyermekek szenvedtek.

A gyakorlat veszélyeire Friedrich Accum német vegyész „Értekezés az élelmiszerek hamisításáról és a konyhai mérgekről” című munkája irányította rá a figyelmet. Bár az élelmiszergyártók megpróbálták bíróság elé állítani, és elérték, hogy távozzon Angliából, írása nyomán a kormány foglalkozni kezdett az élelmiszerek minőségének szabályozásával. Az ország 1860-ban elfogadta az élelmiszer-hamisítást tiltó jogszabályt, a pékek pedig végül felhagytak azzal, hogy liszt helyett krétával etessék vásárlóikat.

## 3. Konzervkenyér is létezik

A konzervkenyeret Új-Angliában találták fel. A gasztronómiatörténészek által ismert legrégebbi recept 1862-ből származik, bár valószínűleg korábban is készítettek hasonlót.

Új-Anglia éghajlata nem kedvezett a búzatermesztésnek, ezért a helyiek szívesebben sütöttek rozs és kukorica keverékéből kenyeret. A konzervváltozat különösen jól jött azoknak az amerikai telepeseknek, akiknek nem volt kemencéjük. A tésztát dobozba tették, nyílt tűzön megsütötték vagy fazékban megpárolták, majd lezárták. Ízesítésként melaszt is keverhettek hozzá.

Az eredmény valahol a kenyér és a puding között van. Megfelelő elkészítés esetén az íze a frissen sült kevert süteményére emlékeztet. A hagyományos konzervekhez hasonlóan sokáig eltartható, szeletekre vágva pedig vajjal, krémsajttal vagy lekvárral fogyasztják. Amerikában ma is népszerű harapnivaló.

## 4. Az Egyesült Államok betiltotta a szeletelt kenyeret

Otto Rohwedder missouri ékszerész 1928 körül feltalálta az automatikus kenyérszeletelő gépet. Berendezését a Chillicothe Baking Company vásárolta meg, és csomagolt kenyérszeleteket kezdett árulni. A termék óriási sikert aratott.

A reklámok „a sütőipar legnagyobb előrelépéseként” ünnepelték azóta, hogy csomagolni kezdték a kenyeret. Az amerikai angolban ma is él a tréfás fordulat, amely szerint valami „a legnagyszerűbb dolog a szeletelt kenyér óta” – ezzel ironikusan méltatnak minden valamennyire jelentős találmányt.

A második világháború alatt azonban váratlan fordulat következett. Az árszabályozási hivatal rendelete alapján 1943. január 18-tól tilos volt eladás előtt felszeletelni a kenyeret. A kormány egyrészt a fegyverekhez és lőszerekhez szükséges acéllal, valamint a csomagolásra használt viaszolt papírral akart takarékoskodni. Másrészt úgy gondolták, hogy az otthoni szeletelés kevesebb morzsával, így kisebb pazarlással jár majd.

A tilalom érzékenyen érintette az amerikai háziasszonyokat, akik addigra elszoktak a kenyérvágástól. Sok háztartásban kenyérvágó kés sem volt, ezért ennek az eszköznek gyorsan megugrott az ára.

Sue Forrester a The New York Timesnak írt dühös levelében azt kérte, vegyék figyelembe, mennyire fontos a szeletelt kenyér a családok közérzete és jólléte szempontjából. Mint írta, férje és négy gyermeke állandóan sietett, neki pedig reggelente tíz szeletet kellett kapkodva levágnia a pirítóshoz. Ebéd előtt legalább húsz szeletet készített kézzel a szendvicsekhez, további kettőt pedig magának – ezek szerinte jóval kevésbé voltak étvágygerjesztők a pékségben vágott daraboknál. Levelét azzal a kérdéssel zárta: talán elfogytak a kenyérszeletelő gépek?

A sok panasz hatására a kormány végül visszavonta a tilalmat, és az amerikaiak kedvence ismét megjelent az üzletek polcain.

## 5. A kenyér akár halálos fegyver is lehet

Nem mérgezett vagy romlott élelmiszerről van szó: egyes kenyerek annyira megkeményedhetnek, hogy egy fejre mért ütéssel koponyasérülést okozhatnak. A test érzékenyebb részei pedig még kevésbé állnak ellen egy száraz cipónak.

Walesben 1801 tavaszán a cardiffi Morgan Hopkin egy kenyeret hajított rokona, William Hopkin ágyékának. Az eset fennmaradt irata szerint Morgan egy „kétpennys búzakenyérrel” mért halálos ütést William intim testrészeire. A sérült néhány nappal később meghalt.

Hasonló, különös esetről számolt be a Sarasota Herald-Tribune 1988. január 25-én. A Scotland Yard munkatársai Reginald Hemsley-Doddingdale meggyilkolását vizsgálták, akit nagy duzzanattal a tarkóján találtak meg. A feltételezett gyilkos eszköz a holttest mellett feküdt: egy tökkenyér volt. Az egyik rendőr úgy jellemezte, hogy „kemény, mint az üllő”, és ez volt a legkeményebb kenyér, amelyet valaha látott.

Napjainkban is akadt példa arra, hogy valaki fegyverként használt kenyeret, bár az újabb esetek már nem követeltek halálos áldozatot. A franciaországi Fremont-ban 2017-ben Adam Kovarsch randalírozni kezdett egy élelmiszerüzletben, majd rátámadt az alkalmazottakra, és egyiküket egy bagettel ütötte. A dolgozók kihívták a rendőrséget, így a férfit még azelőtt elvitték, hogy komoly sérülést okozhatott volna rögtönzött kenyérbunkójával.